Sárdobálás helyett párbeszédet!

A kinti mínuszok ellenére forró hangulatban zajlott a Pódium Színházi Társaság komáromi közgyűlése, néhány nappal az ünnepek előtt. Az utolsó programpontként meghirdetett vita gyakorlatilag rögtön a megnyitó után elkezdődött, amikor is Kiss Péntek József, a Pódium Színházi Társaság elnöke, és Szabó Csilla titkár bejelentették a lemondásukat.

A tisztújításra szavaztakSomogyi Tibor felvételeÉrvek és ellenérvek hangzottak el – mármint ami a Társaság működését, illetve működőképtelenségét illeti –, abban viszont valamennyi jelenlevő egyetértett, hogy a továbbiakban sokkal intenzívebb összmunkára lesz szükség az öntevékeny színházi mozgalom négy nagy országos fesztiváljának szervezésében. Aminek egyik alapfelvétele – az évközi teendők rendszerezése mellett – az egymás közötti kommunikáció erősítése.

Önmagában már az is jelzésértékű, hogy az öt éve megalakult Pódium Színházi Társaság ötvenvalahány jegyzett tagja közül csupán mintegy húszan vettek részt a közgyűlésen. De a leköszönő elnök, Kiss Péntek József nem kizárólag emiatt javasolta bevezetőjében a tisztújítást. Elmondása szerint belefáradt az állandó szélmalomharcba, a kicsinyes gonoszkodásba, valamint nem utolsósorban abba, hogy bizonyos sajtótermékekben indokolatlanul és felelőtlenül támadják az amatőr színházi mozgalom egyes rendezvényeit. S a dolog még érthetetlenebb, ha ezt éppen a Pódium Színházi Társaság egyik tagja teszi. Például amikor olyasmit ír, hogy a Jókai Napok „haldoklik”… (Az ominózus cikk szerzője, Juhász Dósa János – a Csemadok rimaszombati választmányának titkára, a Versmondó Társaság elnöke, valamint a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny főszervezője – szintén jelen volt a közgyűlésen, de nem kommentálta az elhangzottakat.) Havasi Péter újságíró, a Pátria rádió kassai regionális stúdiójának munkatársa viszont ennek kapcsán arról beszélt, hogy az amatőr színjátszás olyan műfaj, amelyet mindenki szívből, honorárium nélkül, s gyakran nem éppen ideális körülmények között csinál:

– A taps mellett az emberek egyetlen „fizetsége“ az, amit produkciójukról az újságban olvasnak. S a tollforgatónak ilyenkor több szempontot is figyelembe kell(ene) vennie. Egy summázott és esetleg feleslegesen bántó vélemény helyett rákérdezni a miértekre és a hogyanokra, a szervezőknél is, a szereplőknél is. Mert úgy vélem, hogy a legtöbb probléma gyökere a kommunikáció hiánya. Amin feltehetően azzal is lehetne segíteni, ha a szervezők minden fesztiválon beiktatnának két-három órát, amikor a csoportvezetőkkel – a szavalóversenyeken a felkészítőkkel – megbeszélhetik a felmerülő gondokat. Hogy mindenki, aki ebben a mozgalomban dolgozik, lehetőséget kapjon a véleménynyilvánításra.

Kiss Péntek József szerint a Pódium Színházi Társaságnak nem kellene fölöslegesnek lennie, bár jelen állapotában gyakorlatilag az, mivel az egyes régiókban a fesztiválokat szervező szakembergárda nem igazán respektálja a Társaságot mint szakmai tanácsadó testületet. Noha lényegében ugyanazok az emberek dolgoznak a Pódiumban, mint a régiókban. – Olyan az egész, mint egy önmagába forgó spirál, holott a szakmai beszélgetések igenis nagyon fontosak – forgalmazott a búcsúzó elnök. – Sajnos a legtöbb szervezőben sokkal nagyobb az „önérzet”, minthogy ezt elfogadná.

A Pódium Színházi Társaság négy nagy fesztivált mondhat a „magáénak”, négyféle, de hasonló kihívással. Az egyik a rimaszombati Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny. A legkisebbeké a Duna Menti Tavasz, a gyermek színjátszók és bábosok országos fesztiválja. A „legfiatalabb” rendezvény a Falusi Színjátszók Országos Fesztiválja. Az első, királyhelmeci próbálkozás után idén harmadszor rendezték meg Szepsiben és Buzitán. A közgyűlésen többször is elhangzott, hogy az „őszi fesztivál” nem a legnagyobb országos rendezvény, a komáromi Jókai Napok ellenében született meg. A kettő inkább kiegészíti egymást. A diák- és felnőtt színjátszók országos fesztiválja, a jövőre negyvenéves Jókai Napok egyébként a közgyűlés vissza-visszatérő témája volt. Mivel a jelenlevők többsége évtizedek óta részese a Jókai Napok eseménysorozatának, nem volt nehéz felidézni az egykori fesztiválhangulatot. És összehasonlítani a közelmúltban történt változásokkal. Varga Anna, a komáromi városi művelődési központ igazgatónője elmondta, most valahogy nehezebb összefogni a fesztiválon szereplő fiatalokat, mint a hatvanas-hetvenes években. Hasonlóan vélekedett Újvári László nyugalmazott lévai pedagógus is, hozzátéve, hogy annak idején több generáció dolgozott egy-egy színjátszó csoportban, ami elősegítette egymás véleményének elfogadását. Varga Emese dramaturg egy másik fontos szempontot említett: – Tény, hogy megváltoztak a Jókai Napok. Megváltozott ugyanis az a társadalmi-politikai háttér, amely miatt nyolcvankilenc előtt fontos volt, ügy volt és tett volt részt venni ezen a fesztiválon. Ebből a szempontból biztos, hogy lazult a kötelék. De azért még semmi esetre sem kell temetni a Jókai Napokat. A csoportok száma ugyan egy időben megcsappant, de most ismét emelkedő tendenciát mutat. És azt hiszem, akik visszajönnek, azért is teszik, mert jól érzik magukat.

Jarábik Gabriellának, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatónőjének (s a dunaszerdahelyi Fókusz színjátszó csoport vezetőjének) tapasztalatai szerint sincs különösebb gond a fiatal fesztiválozók hangulatával, ha más is, mint évtizedekkel ezelőtt. A Pódium Színházi Társaság munkáját illetően ellenben az a véleménye, hogy mind a négy nagy rendezvény esetében hiányzik a megfelelő szakmai háttér. – A legfőbb probléma nyilvánvalóan a kommunikáció hiánya. De nem csak a Pódiumon belül. Nincs fórumuk a csoportvezetőknek, s így kevés a lehetőség az érdemi párbeszédre, a továbbfejlődésre. Elsősorban ezen kell változtatnunk. Az is nagyon fontos, hogy a közönséget visszacsalogassuk a fesztiválokra. Mert különben lassan már tényleg csak önmagunknak játszunk…

Biztató jelek azért vannak. Szabó Csilla, az amatőr színjátszó csoportok szakavatott táborszervezője az általa meghívott „hivatásos színházcsinálókkal” már évek óta nagyon keményen és igényesen dolgozik. Ugyan megvált Pódium-titkári posztjától, de hangsúlyozta, hogy egyszerű tagként továbbra is folytatja a színjátszó táborok szervezését. – Örvendetes tény, hogy kiválasztódott egy olyan „kemény mag”, elsősorban fiatalok, akik már vagy saját csoportot alapítottak, vagy színjátszóként tevékenykednek egy sikeres együttesben. A továbbiakban a velük való munkának látom legfőbb értelmét. De a Pódium-vitához azt is hozzátenném, hogy ha előre nézünk, és figyeljük az Európai Uniós változásokat, látjuk, hogy minden támogatási rendszer régiókat céloz meg. Ezért nagyon ajánlom mindenkinek, főleg azoknak az érdekelt szervezőknek, akik teret is kaptak hozzá, hogy valóban törődjenek azzal, ami a saját régiójukban történt. És azzal, hogyan lehet öszszekapcsolódni a többi régióval. ĺgy, együtt van csak értelme a munkánknak. A Pódium Színházi Társaság öt év után egy olyan szakaszba érkezett, hogy új keretet és új alapszabályzatot kell kapnia. Ezt hivatott előkészíteni a most megválasztott vezetősége, hogy a jövő év február elsején majd előterjeszthesse a nagy tisztújító közgyűlés tagságának. A vezetőség összetétele kulcsfontosságú. Egy ilyen civil szervezet működése ma szlovákiai viszonylatban szerintem „emberfüggő”. Ha tehát olyan emberek kerülnek a vezetőségbe, akik akarnak és tudnak is dolgozni, akkor működik. Azt gondolom, hogy a Pódiumnak ezután jobban kellene működnie, mivel a vezetőségben szinte minden régióból képviselteti magát valaki. S így talán javul a régiók közötti kommunikáció is. De valójában mindezt majd az idő dönti el.

A vitás kérdéseket a „nem ellened, hanem érted” jegyében megbeszélve tehát a Pódium Színházi Társaság egyöntetűen a tisztújításra szavazott. Az új elnök Havasi Péter, az alelnök Jarábik Gabriella, a titkár Varga Anna lett. A vezetőség további négy tagja: Huszár László, Boda Ferenc, Varga Rózsa és Kiss Péntek József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?