Rudolf Nurejev márványtáblát kap Budapesten

Később interjúiban többször is megemlítette, hogy Budapest a Nyugatra nyíló kaput jelentette számára. Másodjára 1991. szeptemberében, harmincnégy év után jött Budapestre – vezényelni. A dirigensi pálcát Herbert von Karajan bíztatására vette a kezébe. Három hónappal korábban Bécsben, a Palais Auersperg Rosenkavalier Saaljában volt az első hangversenye. Élete utolsó fellépése is Budapesthez kötötte. Ez volt a harmadik ide vezető útja. Keveházi Gábor és Szakcsi Lakatos Béla Cristoforo című balettjében az Angyalt táncolta 1992 februárjában és márciusában. Kisebb megszakításokkal akkor majdnem két hónapig a mai Andrássy Hotelben (régen Centrál Szálló) lakott, amelynek falára nemsokára emléktábla kerül, hogy jelezze: itt töltött több hetet Rudolf Nurejev, amikor balett-táncosi pályája záróakkordjára készült.

Az Oktogon és a Hősök tere között, az Andrássy út és a Munkácsy Mihály utca sarkán áll a hotel, amelynek épületét Hajós Alfréd tervezte. Régen a külügyminisztérium szállodája volt. Bokor Roland, aki a kilencvenes években a Magyar Állami Operaház nemzetközi menedzsmentjének a vezetője volt, nem mellesleg akkor már Nurejev közeli ismerőse, itt biztosított lakosztályt a tatár származású, de osztrák állampolgárságú, ötvennégy évesen is virtuóz táncosnak.

„Amikor karmesterként jött Budapestre, a Gellért Szállóban lakott – meséli Bokor Roland, aki ma a Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettverseny és Fesztivál igazgatója. – Meglátta a Dunát, és felszisszent. A szálloda is tetszett neki, bár akkortájt még nem a legszebb arculatát mutatta. A fürdő miatt vittem őt oda, mert tudtam, hogy imádja a fürdőhelyeket. A szobájából anélkül, hogy ki kellett volna mennie az utcára, átsétálhatott a gőzbe. Három napra érkezett. Másnap megjött fogadott papája, a magyar származású Wilhelm Hübner professzor, a Bécsi Filharmonikusok kocertmestere, és ellátta őt néhány apró szakmai tanáccsal a próbán. Instruálni nem nagyon kellett őt, hiszen előtte, Bécsben már túl volt élete első vezénylésén. A főpróbának azonban volt egy kellemetlen momentuma. A drágalátos operaházi főügyelő, miután Rudi felállt a karmesteri pulpitusra, mint az őrült, bevágtatott a színpad közepére, és lecsapta Rudi fejéről a barettsapkát. Ide még senki nem jött be sapkával a fején, ordította. Azt hittem, elégek a szégyentől. Rudi szerencsére nem csinált botrányt. Megtehette volna, hogy sarkon fordul és hazamegy. Nem tette meg. Én csak a legnagyobb elismeréssel tudok beszélni róla. Személyesen először 1991. májusában, Veronában találkoztam vele. Addig csak telefonon beszéltünk. Sallay Laci barátomtól kaptam meg a telefonszámát, aki a könyvtárszobáját restaurálta New Yorkban, a híres Dakota házban. Rudi akkor Panamában tartózkodott, ahol szeretett pályatársa, színpadi partnernője, Margot Fonteyn, a világhírű londoni primabalerina halálos ágyánál ült. Pár héttel a beszélgetésünk után már meg is jelent egy francia lapban, hogy új darabban, a Cristoforóban fog színpadra lépni, Budapesten. Később elmondta, egészségi állapota nem biztos, hogy megengedi, hogy a címszerepet táncolja, viszont szívesen lenne a darab koreográfusa. Aztán a saját ötletétől is ódzkodni kezdett, mert rájött, hogy akkor három-négy hónapig itt kellene lennie, közben rengeteg más elfoglaltsága is volt. Úgyhogy maradt egy kisebb, de a történet egészét nézve fontos szerep: az Angyal.”

Budapest után a Los Angeles-i Operában és a New York-i Metropolitanben is vezényelt Rudolf Nurejev, de táncolni már csak a Magyar Állami Operaházban láthatta a közönség. Leromlott egészségi állapota ugyanis nem engedte meg, hogy a korábbi terveknek megfelelően azokra a helyekre is elvigyék a darabot, ahol Kolumbusz Kristóf megfordult. Bokor Rolandról csak annyit: megszállott ember. Élete egyik fő műve, hogy Nurejevet elhozta a magyar közönségnek. Sziszifuszi munkájának eredménye az is, hogy a Nurejev Balettversenyt az idén hetedik alkalommal rendezte meg, és a nehézségek ellenére továbbra sem ereszti el. Kilencvenkettőben, a szálloda megválasztásában az is fontos szempont volt számára, hogy közel legyenek egymáshoz. Mert Nurejev az idő tájt már tudta: a halálos kór nem sok időt hagy neki hátra, és váratlan rosszullétei miatt gyorsan elérhető kell, hogy legyen.

„Útban a repülőtérről a szálloda felé mondtam neki, hogy közel lesz az orosz nagykövetség. Nagyon jó, bólintott rá. Ugyanis csakhamar vízumra volt szüksége, mert a budapesti bemutató után Kazanyba készült, ahol karmesterként Prokofjev művét, a Rómeó és Júliát próbálta a zenekarral. Én készítettem el neki a darab partitúráját, amelybe jegyzetelt. Az is itt maradt nálam. Kazany után Szentpétervár lett volna a következő állomás, de azt már a betegsége miatt le kellett mondania. A szállodát gyorsan megszerette. Nem zavarta, hogy nem ötcsillagos. Közel volt az Operához, ez sokkal fontosabb volt neki. A kis földalattit többször is igénybe vette. A Hősök terén is voltam vele. A személyes tárgyai közül semmit nem hozott magával, csak a gyógyszereit. Három kofferrel jött, de az egyikben csak a próbaruhái, a balettcipői és a sminkfelszerelése volt. Szeretett öltözködni. A kabátja is egészen egyedi darab volt. Múzeumokba nem járt, de a budai várat, a Halászbástyát, a Parlamentet megnézte. Az éjszakai élet sem vonzotta. Ismerte a diagnózisát. Beletörődött. Néha-néha azonban látni lehetett rajta a feszültséget. Én a Rózsa utcában laktam akkor. Egyszer el is jött hozzám. Két órával előbb köszöntem el tőle, nem is gondoltam, hogy váratlanul becsönget hozzánk. Az Operaházban is gyakran ült nálam, az irodában. Meg is vettem azt a fotelt a színháztól, most én ücsörgök benne.”

Kérdezem, hogyan fogadták az Operaház akkori táncosai, hogy a világ egyik leghíresebb művésze gyakorol velük. Megdöbbent, amit Bokor Roland mond.

„Nagyon érdekes pillanat volt, amikor először belépett a balett-terembe. Összesúgtak mögötte a táncosok. De az arcokról azt olvastam le, hogy nem örülnek neki. Keveházi Gábor vezette a gyakorlatot, ő mutatta be Rudit, aki pár perccel később eljött a balettrúdtól, és forgott vagy nyolcat hirtelenjében. Finoman körbepillantott, hogy ki nézte őt. Senki. Komótosan visszasétált a helyére, és folytatta a gyakorlatokat. Hosszú angyalszárnyai voltak a darabban, könnyűnek éppen nem találtam őket, de Rudi ezzel is megbirkózott. Pedig a betegsége rettenetesen megtépázta az erejét.”

Szállodabeli szobájában, az Andrássy úton véletlenül feldöntött egy herendi porcelánból készült állólámpát. Bokor Roland kifizette a kárt a szállodának, összeszedte a lámpa darabjait, elvitte, restauráltatta, és emlékként megtartotta. Nurejevben valóban a tánc istenét látta. Nem volt kérése, amelyet ne teljesített volna.

„Egyszer éjjel kettőkor hívott telefonon, hogy rosszul érzi magát. Hogy ég a gyomra. Kefírrel vagy joghurttal akarta orvosolni a bajt. Szerencsére volt a lakásom közelében egy éjjel-nappal nyitva tartó kisbolt, vettem három joghurtot, és elvittem neki. Állandóan az orosz televízió adását nézte. Akkor is. Az első perctől kezdve, ahogy belakta a szobát, ment a tévé nála. Nem is volt hajlandó mást nézni, csak az oroszokat. Vagy tévézett, vagy olvasgatott. Nem volt nagy evő, inkább nagy teázó, de a magyar ételeket szerette. Helyhez, városokhoz nem kötődött. Jött és ment. Állandóan úton volt. Ezt a sorsot választotta. Mindig ott érezte otthon magát, ahol éppen berendezkedett. Tudtam, hogy szőnyegmániás. Elvittem őt nem egy boltba, de sehol nem talált olyat, ami tetszett volna neki. A festmények és a szobrok mellett a perzsaszőnyegeket szerette. Párizsi sírját kedvenc szőnyegének mozaikváltozata borítja. Vagyonának legnagyobb részét a világ különböző pontjain drága lakásokba fektette. Párizsban és New Yorkban érezte a legjobban magát. Nyaralóit, Li Galli és Szent Bertalan szigetén, vagy Monte Carlóban évente mindössze pár napig élvezte. New York, Sydney, Rio de Janeiro… a világ legrangosabb színpadain lépett közönség elé. Sokszor a repülőgépen, a széksorok közötti folyosón gyakorolt, míg mások aludtak.”

Budapesti fellépésével le is zárta balett-táncosi pályáját. Tudta, érezte, hogy nincs értelme tovább erőltetni. Minden személyes dolgát, ami a Cristoforóhoz kötötte, Budapesten hagyta. Bokor Roland házi kiállítást rendezhetne Rudolf Nurejev balettfelszereléseiből, lábmelegítőiből, sapkáiból, sálaiból, sminkkészletéből, szétgyúrt balettcipőiből és korábbról a karmesteri pálcája. Drága ereklye számára minden, amit a táncos neki ajándékozott.

„Nem igaz, hogy nehéz természetű, sokszor elviselhetetlen művész volt – állítja róla. – Én egy fantasztikus embert ismertem meg benne.”

Az emléktábla egyedül az ő ötlete. Márványból készül. Nemsokára felkerül a szálloda falára. Bokor Roland akkor lesz igazán nyugodt, ha majd ott állhat alatta.

A szerző a Vasárnap munkatársa