Nurejev elvesztett édenkertje, Gallo Lugo

Pár kilométerre a parttól egy nagyobbacska és két kisebb sziget ékesíti a tenger kék palástját. Nincsenek hullámok, az ég alja sem figyelmeztet semmi veszélyre. Viharban, szakadó esőben félelmetes lehet a magasban tekergő autóút, de most, a lenyugvó nap szelíd fényében megnyugtató látvány a mozdulatlan vízen sötétlő három szirtsziget. Kettő közülük, a két kisebb lakatlan, de a harmadik, amely messze földön híres, több fényponttal is jelzi: a tenger ölén ébred, aki itt hajtja álomra a fejét.

Li Galli a három sziget közös neve. Egykor, még az ősidőkben szirének lakták mindhármat, később az Amalfi köztársaság száműzött dózséit itt vetették tömlöcbe. A Guallo nevű erőd romjai ma is fellelhetők a legnagyobb szigeten, de turista ne ábrándozzon arról, hogy olcsón megússza, ha motorcsónakkal megközelítve a helyet ott sétálgat a vad szirtek felett. Amalfi kikötőjében elsőre ötszáz euróról indít a nagy fogásra éhes „idegenvezető”. Ennyit kér azért, hogy pár kilométert megtéve körbecsónakázza velünk a szigetet. Mi ez ahhoz képest, amennyit a szigeten álló villa tulajdonosa egyetlen éjszakáért kér? Annak ugyanis potom ötvenezer euró az ára. Reggelivel! Minden más pluszköltség. Igaz, paradicsomi környezetben.

Távolról, a sziklafalak alatt kanyargó autóút egyik kiszögelléséből is jól látható: a legnagyobb sziget, amelynek villáját Leonyid Fjodorovics Mjaszin, a Monte Carló-i Orosz Balett, Gyagilev híres társulatának egykori táncosa építtette, mélyről felbukkanó nagyhalra emlékeztet. A helybeliek kedélyesen úszó delfint látnak benne, és valóban, a légi felvételek is a delfin formáját igazolják.

Mjaszin, később Léonid Massine a húszas években orosz barátainál lakott Positanóban, s az ő házuk ablakában bámészkodva döntötte el, hogy bejárja a szigetek legnagyobbikát, a Gallo Lugót. Egy tehetős helyi család tulajdonában volt az egész szigetcsoport, de ők is csak tavasszal vették igazán birtokukba, nyúl- és fürjvadászat céljából. Massine, miután körülnézett a szigeten, a visszaúton már azt is tudta: megveszi a Gallo Lugót, kerüljön, amibe kerül. Mai áron tízezer dollárt fizetett érte, s bár a régi tulajdonosa figyelmeztette őt, hogy nagy csodát ne várjon az ottani sziklás talajtól, ő fákat és szőlőtőkéket telepített a szigetre. Teraszos kertjeiben termett is szépen a szőlő, a belőle készült boroknak azonban olyan íze volt, akár a méregnek. Ötszobás házat emeltetett udvarán szökőkúttal, a ház körül pedig rozmaringbokrok ontották illatukat.

Gallo Lugo minden ingóságával később Franco Zeffirelli, a híres olasz filmrendező tulajdonába került, akinél olyan hírességek vendégeskedtek, mint Greta Garbo és Ingrid Bergman, Sophia Loren és Anna Magnani. Leonard Bernstein állítólag itt komponálta meg a Napfivér, Holdnővér csodálatos zenéjét, de többször megfordult itt Luchino Visconti, a Rocco és fivérei és a Halál Velencében rendezője is. Aki jött, jachttal vagy motorcsónakkal, kivételes esetben helikopterrel érkezett.

Zeffirelli után Rudolf Nurejevé lett a Gallo Lugo. Az orosz-tatár táncos több éjszakát is töltött a kivételes baráti köréről híres olasz filmrendező ágyában. Zeffirelli már a positanói fészkében, a Villa Trevillében töltötte a nyarakat, amikor Nurejev szemet vetett a szigetre. Teraszos kert, pompás épület, a sziget északi csücskében egy 11. századi szaracén torony. Ott rendezi majd be a világ legszebb kilátású balett-termét, amelyben rajta kívül nem áll senki a rúd mellett, mondta vendéglátójának.

A vétel gyorsan lezajlott. Pikk-pakk. Massine örökségének kezelői két és fél millió dollárt kértek Li Galliért. A Gallo Lugót ugyanis két tartozékával, a két kisebb szigettel, Rotondával és Castellettával együtt adták el Nurejevnek. 

Nyolcvannyolc őszén a világszerte ünnepelt orosz táncos már ott tervezi következő nyarát, és el is felejtette gyorsan, hogy korábban Hawaiiról álmodozott. Minden kényelmét, gyönyörűségét itt találta meg. Nem Párizsban és nem New Yorkban, hanem itt, ezen a szigeten, a delfin hátán, ahol azokkal a barátaival vette körbe magát, akik a legközelebb álltak a szívéhez – és érzéki vágyaihoz. Amit tudott, felújíttatott. Maharadzsapalotává változtatta a fényűző villát. Újracsempéztette a falakat, török motívumokkal díszített mindent, amit lehetett, drága perzsaszőnyegeket terített a padlóra, bronzszobrokat hozatott Antalyából. A kalóztámadások kivédése ellen épült kilátótoronyban valóságos fényfürdőt, pompás balett-termet hozott létre, de még a kápolnát is restauráltatta. Volt egy nagy álma: öreg napjaira balettiskolát akart nyitni a szigeten, rendkívüli tehetségű gyerekeket akart tanítani.

De nem sokáig élvezhette földi édenkertjét. Súlyos, akkor még gyógyíthatatlan betegségéről már akkor is tudott, amikor a sziget tulajdonosa lett. Nem foglalkoztatta őt a gondolat, hogy meddig fog élni. Nem a múltban járt, de a jövőről sem ábrándozott. Ő a jelent élte meg. Neki az itt és most volt fontos.

Négy év, négy nyár kötötte Li Gallihoz. Aztán elment. De a szigettől nem búcsúzott el. Arra már nem volt lehetősége.

Li Galli ma egy gazdag olasz üzletember birtokában van. Ő vette meg 1995-ben. Azóta csaknem harmincmillió eurót költött rá. Rezidenciája két villából, vagyis tizenkilenc luxuslakosztályból, négy szalonból és egy ezerötszáz négyzetméteres teraszból áll. Plusz három medence, csónakház, kikötő, helikopterleszálló.

Egyetlen kikötése van: hét éjszakánál rövidebb ideig egyetlen szállóvendégek sem tartózkodhat a szigeten. De ha kedve szottyan a tisztelt vendégnek, beülhet egy motorcsónakba és átruccanhat Capri szigetére. Közel a másik paradicsom. És még olcsóbb is, mint Li Galli.

A szerző a Vasárnap munkatársa