RÖVIDEN

Elhunyt Jean-Clude Brialy
Párizs. Hosszú betegeskedés után hetvennégy éves korában párizsi otthonában szerdán elhunyt Jean-Claude Brialy francia színész. Algériában, Aumale-ban született 1933. március 30-án.

Elhunyt Jean-Clude Brialy

Párizs. Hosszú betegeskedés után hetvennégy éves korában párizsi otthonában szerdán elhunyt Jean-Claude Brialy francia színész. Algériában, Aumale-ban született 1933. március 30-án. Több mint negyvenéves pályája során mintegy száz filmben kapott kisebb-nagyobb szerepet, játszott többek között Francois Truffaut A menyasszony feketében volt című filmjében, a Jean-Luc Godard rendezte A nő az nő című alkotásban, A szabadság fantomja című Luis Bunuel-filmben és Roberto Benigni A szörnyeteg című vígjátékában. Színészi alakításai mellett mintegy tucatnyi tévé- és mozifilmet rendezőként jegyez. (MTI)

Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét

Budapest. Tegnap megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét; a kortárs magyar irodalom seregszemléjének keretében több mint ezer program: dedikálások, felolvasások, utcabál és koncertek várják az érdeklődőket. A 78. Ünnepi Könyvhét és kísérőrendezvénye, a 6. Gyermekkönyvnapok hivatalos programját Kovács András Ferenc babérkoszorús kolozsvári költő nyitotta meg az eseményre írt, Rigmus a könyvről című vesével. A könyvhét hivatalos listáján több mint háromszáz új kötet kapott helyet, a Vörösmarty téren és környékén több mint 150 pavilonban csaknem kétszáz magyarországi és határon túli magyar könyvkiadó mutatja be kínálatát június 4-ig. A téren felállított két színpadon irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók és koncertek zajlanak, a standok mellett pedig az alkotók dedikálnak az öt nap alatt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?