RÖVIDEN

Meghalt Székely Magda költő
Budapest. Elhunyt Székely Magda Kossuth-díjas költő. Rövid betegség után, hétfőn hajnalban érte a halál. Székely Magda 1936-ban született, 1959-ben magyar–bolgár szakos diplomát szerzett az ELTE-n. Ezután a Magvető Könyvkiadó, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett.

Meghalt Székely Magda költő

Budapest. Elhunyt Székely Magda Kossuth-díjas költő. Rövid betegség után, hétfőn hajnalban érte a halál. Székely Magda 1936-ban született, 1959-ben magyar–bolgár szakos diplomát szerzett az ELTE-n. Ezután a Magvető Könyvkiadó, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett. Költészetére jellemzők a biblikus és mitologikus jelképek, a szókincs redukciója, a végletes tömörítés. A költőnőt 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki, majd Füst Milán-díjban részesült. 2002-ben Balatonfüreden ő vehette át a világhírű olasz költőről, Salvatore Quasimódóról elnevezett nemzetközi költőtalálkozó és -verseny emlékdíját. (MTI)

„Jöjjön velünk a jövőbe I.”

Kassa. A Kelet-szlovákiai Galériában holnap 19.30-kor nyitják meg a Nemzetközi Kepes Társaság kiállítását „Jöjjön velünk a jövőbe I.” címmel, melyen fényművészet, kísérleti fotó, geometrikus festészet, szobrászat, kinetikus művészet, komputerművészet, videó, grafika egyaránt látható. Összeállítói a kiállítást Kepes György emlékének ajánlják, aki az Egyesült Államokban létrehozta az első olyan mediális kutatóintézetet (Center for Advanced Visual Studies), melyben művészek, technikusok, tudósok együtt dolgozhatnak, alkothatnak. A kiállítást Csáji Attila festőművész, holográfus nyitja meg. (ú)

MEDIAWAVE 2007

Dunaszerdahely. Idén 10. alkalommal rendezik meg Dunaszerdahelyen (május 3–5.) a fényírók fesztiválját, melyen a világ független filmalkotói mutatkoznak be. Kísérőrendezvények: koncertek, fotókiállítások, iparművészeti kiállítások, szemináriumok, színházi előadások. Helyszín: a VMK előtti szabadtér és a VMK. Részletes információ a www.mediawave.hu honlapon. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?