Mondd ki a nevét háromszor...

Tim Burton teljes fegyverzetben tért vissza. A felnőttek is kapkodják majd a fejüket a gyors tempóban adagolt történet és az agyament bűvészmutatványok láttán. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a horrorvígjátékot, akiknek tetszett az első rész, mivel a többiekkel Burton sem foglalkozik különösebben – rengeteg a visszautalás, a belső poén, a továbbfejlesztett ötlet.

Ez a sajátos stílusú rendező annak idején olyan mesterművekkel reformálta meg az amerikai filmipart, mint az Ollókezű Edward, A halott menyasszony, az Ed Wood, a Karácsonyi lidércnyomás, vagy a Charlie és a csokigyár. Később több mellényúlás is becsúszott, a mester saját zsenialitásának csapdájába esett, amelyből a koronavírus-járvány alatt mászott ki a Wednesday-sorozattal. Szociológusok és filmesztéták máig vizsgálják, mi történt a Netflixen, miért robbant akkorát az Addams család szúrós szemű, flegma tinilányának története. Jenna Ortega pár hét alatt világsztár lett, Tim Burton pedig mintha vérátömlesztést kapott volna: bejelentette, hogy elkészíti az 1988-as Beetlejuice folytatását, amelyben új kedvenc színésznője is szerepet kap, és visszatér néhány eredeti szereplő.

A Beetlejuice nálunk nem futott akkorát (a magyar keresztségben a Kísértethistória címet kapta), az Egyesült Államokban viszont kultuszfilm lett. Ez volt az ifjú rendező második mozifilmje, 15 millió dollárból készült és 77 milliós bevételt hozott csak az USA-ban. Az összes kapu kinyílt Tim Burton előtt, attól kezdve valamennyi őrült ötletére rábólintottak a producerek. És ő felépített egy sajátos mesevilágot, Michael Keaton szerint még a Marvel sem létezne nélküle, mert az első Batman-filmjével ő állította vissza a jelmezes képregényfigurák renoméját a vásznon. A színész, aki anno egyenesen Betelgeuse (azaz Beetlejuice) bőréből bújt Batman-jelmezbe, pár hete mondta ezt, annak örömére, hogy Burton csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. Maradjunk is Keatonnál.

Kevesen gondolták volna, hogy a ma 73 éves filmsztár ismét hajlandó lesz felölteni a fekete-fehér csíkos jelmezt. Arra pedig senki sem számított, hogy még 36 évvel ezelőtti önmagát is lepipálja a második részben. Szinte süt a vászonról, mennyire élvezte a rakoncátlan szellem szerepét, akinek fő foglalkozása az élők ijesztgetése. Emiatt kellett anno magánvállalkozást indítania – a többi szellem egyszerűen rühellte őt. Ha viszont valakinek szüksége volt segítségre valamilyen turpisságban, például halála után ki akarta üldözni egykori házából az oda beköltöző élő lakókat, csak háromszor ki kellett mondania a nevét, és Betelgeuse ott termett.

Így tett az első rész autóbalesetben meghalt fiatal házaspárja is, akiket Geena Davis és Alec Baldwin játszott. A film meghökkentő humorral és bájosan kezdetleges trükkfelvételekkel mutatta be, hogyan létezhetnek egymás mellett élők és halottak, teljes harmóniában. Tele van „szellemes” ötletekkel, a színészek pedig mind egy szálig kiválóak.

A Beetlejuice legnagyobb felfedezettje a tizenhét éves Winona Ryder volt, aki a „betolakodó” házaspár lányát, Lydiát játszotta, és később több Burton-filmben feltűnt, vagyis akkora kedvence lett a rendezőnek, mint mostanában Jenna Ortega. A második rész Lydiával kezdődik, aki karriert csinált halottlátó képességéből, egy ilyen témájú tévés talkshow-t vezet. Az egyik felvétel alkalmával a stúdióközönség soraiban megpillantja Betelgeuse-t, ettől összeomlik, mert ugyebár senki sem hívta ide ezt a gazfickót. Ráadásul tragikus hírt kap: édesapja meghalt. A család összegyűlik a első részből ismert régi kísértetházban, és kezdődnek a kalandok a szellemekkel. Lydia „szellemszkeptikus” lányát alakítja Jenna Ortega, remekül passzolnak egymáshoz. Később kiderül, hogy a lány örökölte édesanyja szuperképességét – pont emiatt kerül bajba.

Keaton és Ryder mellett Catherine O'Hara is visszatér 36 évvel ezelőttről, bónuszként pedig megkapjuk például Christopher Walkent és Monica Beluccit. Mindketten lubickolnak szerepükben: Walken egy B kategóriás filmszínész szellemét játssza, aki mindig nyomozókat alakított, és az életben, vagyis a halálban is úgy hadonászik a pisztollyal, mintha kamera előtt szerepelne. A szövegét egy helyütt nagy táblán mutatja neki az asszisztens – hatalmas poén. Monica Belucci a címszereplő alaposan felkaszabolt exnejeként lép színre, iratkapcsolóval szegecseli össze a testrészeit a Bee Gees Tragedy című slágerének dallamaira. Mihelyt a lábai is a helyükre kerülnek, Betelgeuse nyomába ered, útja során pedig kiszippantja szellemek lelkét, akik „tényleg” meghalnak: összegyűrődnek, mint egy kólásdoboz. Így jár szegény Danny DeVito is, csak pár percnyi csillogás jut neki a filmben.

Mindez rendkívül szórakoztató – már ha vevők vagyunk Tim Burton szürreális humorára ​–, mégis azt kell mondanom, hogy a két hozzáadott történetszál kuszává teszi a fő sztorit. A rendező élvezi a legkorszerűbb trükköket, olyan, mint a cukrászdába beszabadult kisgyerek: mindenbe belekóstol, aztán már fut is tovább a többi nyalánkságért. A pazar látvány néhol eltereli a figyelmet a mondanivalóról, az első részből visszaköszönő dolgok pedig még követhetetlenebbé teszik a történetet azok számára, akik nem látták az eredetit.

Vagyis a Beetlejuice Beetlejuice elsősorban a hűséges rajongóknak szól. A mester nekik akarja bemutatni, mire képes a modern technika és a mai maszkmesterek. A szellemek váróterme például egészen pazarra sikeredett. Mert bizony a túlvilágon sem egyszerű a hivatali ügyintézés. „Húzzon egy számot és üljön le!” – mondja unott hangon az irodista az ablak mögül, a legkülönbözőbb halálnemekben elhunyt ügyfelek pedig sorsukba beletörődve, vagy éppen türelmeslenül várakoznak.

Apropó: várakozás. A film iránti hatalmas igényt mi sem mutatja jobban, mint hogy pár hete ezzel nyitották meg a velencei filmfesztivált, illetve hogy a pénztáraknál az első hétvégén 110 millió dollárt kaszált. Ezzel a Beetlejuice Beelejuice minden idők második legsikeresebb szeptemberi premierje, egyedül a 2017-es Az (It) című horror előzi meg, a maga 123 millió dolláros nyitásával.

Szóval nem kérdés, hogy érdemes volt-e 36 év után megcsinálni a folytatást. A régi rajongók elégedettek, és újakat is szerezhet magának a film, bár – mint mondtam – nem ez volt az elsődleges cél. És akinek elege van már ebből a fickóból, mondja ki háromszor a nevét, és garantáltan eltűnik...