RÖVIDEN

Elhunyt Jean-Pierre Cassel
Párizs. Ehunyt Jean-Pierre Cassel ismert francia színész csütörtökön, Párizsban, 74 éves korában, hosszú betegség után. Cassel a francia új hullám számos filmjében szerepelt, de játszott angol és amerikai produkciókban is.

Elhunyt Jean-Pierre Cassel

Párizs. Ehunyt Jean-Pierre Cassel ismert francia színész csütörtökön, Párizsban, 74 éves korában, hosszú betegség után. Cassel a francia új hullám számos filmjében szerepelt, de játszott angol és amerikai produkciókban is. Nemzetközileg az Azok a csodálatos férfiak című, Ken Anakin rendezte vígjátékban (1965) vált igazán ismertté. A 70-es években ért fel pályája csúcsára. Fontos szerepet játszott Luis Bunuel A burzsoázia diszkrét bája című munkájában. Olyan rendezőkkel dolgozott, mint Robert Altman, Claude Renoir vagy Jean-Pierre Melville, és partnere volt többek között Catherine Deneuve, Isabelle Huppert és Brigitte Bardot is. (MTI)

Tarr Béla új filmje Cannes-ban

Párizs. Tarr Béla A londoni férfi című alkotásával tizenkilenc év után először kapott meghívást magyar film a május 16. és 27. között megrendezésre kerülő cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába – derült ki az idén hatvanéves nemzetközi filmes seregszemle ünnepi programját ismertető sajtótájékoztatón Párizsban. A hatvanas-hetvenes években Európa keleti fele rengeteg filmmel képviseltette magát a cannes-i versenyben, de később teljesen eltűntek onnan. A kerek évfordulóra a már megszokott francia és amerikai filmek mellett Kelet-Európa visszatér a hivatalos programba, többek között a „legjobb magyar filmrendező”, Tarr Béla legújabb filmjével – jelentette ki Thierry Frémeaux művészeti igazgató. Utoljára magyar film 1988-ban, Szabó István Hanussen című alkotásával indult versenyben a cannes-i filmfesztiválon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?