Rovarok és emberek

A rotterdami filmfesztiválon tartották a világpremierét Jan Švankmajer Rovarok című fekete komédiájának, a napokban pedig a pozsonyi Febiofest nyitófilmjeként mutatták be idehaza. A világhírű rendező bejelentette: ez az utolsó nagyjátékfilmje, ezzel zárja egész estés imaginatív mozgóképeinek a sorát.

Túl egy bizonyos koron az ember már nem tervezhet nagyjátékfilmet, mert annak realizálása hét–nyolc évig is eltart, amiből a legtöbb időt az anyagiak megteremtése veszi el – mondta a rendező a pozsonyi bemutató előtti sajtótájékoztatón. Hozzátette, az alkotással azonban nem hagy fel, képzőművészként továbbra is dolgozik, és rövidfilmek rendezésétől sem zárkózik el. Amikor a hatvanas–hetvenes években tiltólistán volt, és nem forgathatott, festőként akkor is alkotott, ami teljességgel kielégítette. A Rovarok filmnovellával elkészült már akkor, leforgatni azonban a cenzúra működése miatt nem akarta.

A filmet – amelyben Švankmajer az élőszereplős és animációs technika vegyítését alkalmazza, s narrátorként maga is jelen van – Karel és Josef Čapek 1921-ben született közös műve, A rovarok életéből című mizantróp játék, valamint Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése ihlette.

„A filmem nem Čapek-feldolgozás, nem A rovarok életének adaptációja, egészen másról szól” – mondta a rendező. Azt viszont nem volt hajlandó elárulni, felfedni, miről szól valójában, mert, mint kifejtette, minden újságban az ő interpretációja jelenne meg, s az olvasók el is hinnék azt. „Az imaginatív film, mint amilyen a Rovarok is, arról szól, amit a nézők látnak benne” – mondta.

Ebben pedig azt láthatjuk, hogy a rovarokról szól, amelyek sokkal korábban megjelentek a földön, és az emberekről, akik később jelentek meg, mégis nagyon sok közös vonás van bennük. Ezt – a közös vonást – igyekszik láttatni a film, sajátos eszközökkel, az animációt és a különös jelmezeket segítségül hívva.

A Rovarok egy kisváros amatőr színtársulatának különös metamorfózisát mutatja be. A színészek A rovarok életéből című Čapek-művet próbálják – mindössze ennyi teret kap a filmben az irodalmi alap. Ahogy a próbafolyamat során elmélyülnek és elmerülnek a szerepformálásban, a darab olyan hatást gyakorol rájuk, hogy nemcsak eljátsszák a történetet, hanem a valóságban is a szerepüket kezdik élni – karakterben rovarrá változnak. Švankmajer sajátos átváltozásdrámájában fontos jelképhordozó az ablak, amelyen a realitás bejön a színházba, a színház misztikája pedig kiszivárog a valóságba.

Elemelt, stilizált a színészi játék is.

„A színészeket a szemük mélysége és a szájuk formája szerint választom ki a szerepekre. A szem mélységében tükröződik az élet, mindaz benne van, amit az ember megélt. A száj pedig arról árulkodik, hogy kiben mennyi az agresszivitás. Számomra a közlésnek ez két fontos eleme a filmben” – mondta a rendező. Különösen a rovar–ember-metamorfózisban van lényeges szerepe a szájnak és a szemnek, ezért a maszkmester mindkét szervet különféle módokon teszi dominánssá, elrajzolttá (ehhez az animációs megoldások is hozzájárulnak). A szem és a száj – Švankmajer szerint – az ember irracionálisra és mágikusra épülő mentális életének tükre. A Rovarok pedig (az imaginatív ábrázolási móddal) éppen ennek az irracionálisnak és a mágikusnak a megmutatására törekszik.

Az alkotói folyamatról is sok mindent megtudunk a filmből. Švankmajer narrátorként megjelenik a kezdő képsorokon, feltárja filmje születésének körülményeit és útmutatót ad az értelmezéséhez. Többször feltűnik később is, és a kamera előtt, „élőben” ad utasításokat a stábnak, jelezve: amit mutatni fog a jelenetben, az nem más, mint képzelőerőre támaszkodó élethelyzet. Švankmajer saját filmtrükkjeiről is lerántja a leplet: megmutatja, ami a kamerával rögzített jelenet mögött van (például, hogyan kell imitálni a késdöfést úgy, hogy autentikus legyen). Ezek az informatív, leleplező kockák a legtisztább és „legolvashatóbb” jelenetei a filmnek, amely egyébként olyan erős imaginatív jelenlétet igényel, hogy végignézése felér egy mentálhigiénés terápiával. A többi pedig egyéni interpretálás kérdése.