Rosamund, a megmentő

Persze nemcsak a mosolya „díjnyertes” ebben a fimben, hanem az egész karakter, úgy, ahogy van. Egy hideg, kíméletlen, profi manipulátor. Tudja, mit akar, és jaj annak, aki az útjába áll. Rosamund Pike egy meglehetősen közepes filmet visz el a hátán, egyedül őt fogjuk megjegyezni belőle, a többiek csak a kötelező szintet hozzák, beleértve sajnos Peter Dinklage-t is az orosz maffiózó szerepében. 

Az alaphelyzet: Marla, ez a földre szállt angyal idős embereken „segít”. Egy orvossal összejátszva (aki demenciát állapít meg gazdag, egyedülálló betegeinél) otthonba dugja őket, a házukat elárverezteti, vagyonukat ő kezeli. A film azt sugallja, hogy az Egyesült Államokban ilyen gaztettekhez elég egy hiszékeny bíró, aki a szerencsétlen öregeket Marla gyámsága alá helyezi. A gondnoknő aztán mosolyogva bekopog hozzájuk, és az orruk alá nyomja a bírósági végzést, azzal, hogy most rögtön vele kell menniük új lakóhelyükre, ahol majd magasan képzett szakemberek törődnek velük. Az öregek persze tiltakoznak, hiszen kutya bajuk, ám a hivatalos papír és a közelben ácsorgó rendőrök láttán pár perc múlva már mind engedelmesen csomagol. És mivel az idősotthon igazgatója is benne van a buliban, a későbbi lázadások is leverhetők néhány megfelelő erősségű nyugtató injekcióval. 

Komplett kis bűnszövetkezetet mutat be működés közben az első húsz perc – érvényes jogszabályokkal megtámogatva. Nincs néző, aki ne döbbenne meg, és ne tenné fel a kérdést, hogy vajon tényleg ilyen könnyedén meg lehet-e fosztani embereket önrendelkezési joguktól. Aztán jön az a bizonyos porszem a gépezetben, egy újabb fejőstehén, akinek látszatra egyetlen élő rokona sincs, a háza gyönyörű, a bankszámlája úgyszintén. Ám a hölgy mögött egy befolyásos és veszélyes ember áll, akit senkinek nem ajánlatos magára haragítania. 

Innentől a történet a mese műfajában folyatódik, ami nagy kár, mert lehetett volna belőle egy ütős dráma is, ha az alapvető emberi jogok tiprására hegyezik ki, illetve ha egy jobb rendező veszi kezelésbe. A brit J Blakeson eddig hat mozifilmet csinált, többnyire B-kategóriás thrillereket, háromnak a forgatókönyvét is ő írta. Itt is ez történt, ráadásul Blakeson társproducere is a filmnek, vagyis szabad kezet kapott. 

A Fontos vagy nekem az idei Sundance fesztiválon debütált, ezért sokan azt hihetik, művészfilm. A Netflix viszont nem sűrűn vesz át nehezen emészthető alkotást. Itt ettől nem kell tartani, mert a biztató kezdet után filmes klisék széles skáláját vonultatja fel a rendező, mind vizuális (beállítások, vágás), mind verbális (dialógusok) értelemben. Továbbá alaposan elbizonytalanít minket azzal, hogy egy irritáló, negatív főszereplőt mutat, akinek a későbbiek során szurkolnunk kellene, mert veszélybe kerül: rászáll egy maffiózó. És ez a maffiózó tulajdonképpen jót akar: kiszabadítani a szegény idős hölgyet az otthonból. Az általa használt eszközök viszont nem igazán törvényesek. 

Szóval a néző a szemben álló felek egyikével sem tud azonosulni, mert a társadalomkritikus felütést követően a film hirtelen átcsap olcsó gengszteresdibe. Egyébként kicsit sem életszerű, hogy egy törékeny nő könyörtelen fegyveres bűnözőkkel szálljon szembe pusztán nyereségvágyból, illetve elvből – mert nem tud veszíteni. Amikor a film közepén Marla kiszabadul a folyóba navigált autóból és a felszínre úszik, a néző már csak legyint – legtöbben talán ezen a ponton állítják le a filmet és kezdenek valami mást keresgélni a Netflixen. 

Akik maradnak, azok csakis Rosamund Pike miatt tartanak ki. Ő a Fontos vagy nekem igazi megmentője. Mert még az elfuserált jelenetekben is derekasan helytáll. Úgy néz be az ablakon át az öreg hölgy házába, hogy szinte zabálja éhes szemével a luxust. Szép szavakkal és szende pillantásokkal úgy csavarja ujja köré a bírót a tárgyaláson, hogy összeszorul a gyomrunk. Olyan mozdulattal tépi le irodája faláról az egyik elhalálozott „gondozottjának” fotóját, hogy idegesen felszisszenünk. Aztán összegyűri a képet és lazán a kukába pottyantja. És mosolyog azzal a pusztító Pike-mosollyal. Mindenkire így mosolyog, hogy az ördög vinné el!

Rosamund Pike egyébként nem először játszik gonosz manipulátort. A 2014-es Holtodiglanban (Gone Girl) Ben Afflecket juttatta csaknem börtönbe, olyan ügyesen megszervezte saját eltűnését. Azt az emlékezetes filmet egy nagy rendező, David Fincher jegyzi. Bárcsak ezt is neki adták volna! Talán egy jóféle mocskos, bátor, felkavaró, izgalmas alkotás született volna ehelyett a szalvétába csomagolt, mainstream szórakoztatás helyett.