Ronan Keating furcsa lépései

Az ír énekes 10 Years Of Hits címmel válogatáslemezt adott ki, amely alaposan feldühítette egykori társait. A Boyzone-os fiúk kifogásolják, hogy a korongon a fiúcsapat több slágere is hallható.

„Ronan elfelejtette a gyökereit. Ha nincs a Boyzone és Louis Walsh menedzser, nem készíthetett volna saját válogatáslemezt” – nyilatkozták a fiúk. A megvádolt énekes azzal vágott vissza, hogy átdolgozásokról van szó, és a dalokban korábban is ő énekelte a fő részeket.

A slágerek mellé vadonatúj számok is felkerültek. A dublini énekes a Boyzone-nal és szólóban összesen 19 millió albumot és 15 millió kislemezt adott el.

A tervek szerint közvetlenül karácsony előtt új felvétellel jelentkezik, amely duett lesz Cat Stevens-szel. A két sztár Stevens 1970-ben megjelent Father And Son című dalát dolgozta át. A világhírű zenész 1977-ben vonult vissza, és miután áttért az iszlám hitre, felvette a Yusuf Islam nevet. Hosszú időre felhagyott a zenéléssel. Tavaly hallatott ismét magáról, az interneten elérhetővé tette a Peace Train című slágerének új változatát, és nagysikerű koncertet adott Londonban, a Royal Albert Hall-ban. A közelmúltban ismét az újságok címlapjára került, mivel az amerikai hatóságok nem engedték be az országba. Indoklásuk szerint a zenész terroristákkal is kapcsolatban áll. (z, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?