Rocky Matyitól Shakespeare-ig

„Mind jellegében, mind pedig hangulatában egy derűs, de tartalmas fesztivált szeretnénk megszervezni” Somogyi Tibor felvételeNyilván mindkettőnek megvan a maga oka. ami Komáromban évenként visszatérő nyűg, vesződség, az Szepsiben élmény, esemény. Lehet és kell is vitatkozni, hátha megszületik az a stratégia, amely megjelöli a műkedvelő színházcsinálás útját, az viszont vitathatatlan, hogy a Zsákszínház most indítja 25. évadját. Nem rendítette meg őket sem a rendszerváltozás, sem az agyafúrt politikai és társadalmi divatok. A alábbiakban Mázik Istvánnal, a társulás rendezőjével beszélgetünk múltról, jövőről.

Emlékezetem szerint a Zsákszínház első bemutatója szokatlan erővel korbácsolta fel az akkori ideológiai állóvizeket, s mind a Csemadok KB, mind más végtelenül fontos helyekről kilátásba helyezték a Zsákszínház összes sarkának a hátrakötését.

Előzetesen annyit talán el kellene mondani, hogy a Zsákszínház nem csupán a füleki kulturális élet egyik meghatározó szereplője, hanem fontos küldetést tölt be mind a régióban, mind pedig a jelenlegi határ magyarországi oldalán. Az első bemutatónk kapcsán annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy ismereteim szerint a Rocky Matyi volt a teljes magyar nyelvterület első rockoperája, melyhez élő zenét a Hurock együttes szolgáltatott. 1980-ban Döbrögi uraságot egy piros vászonnal bevont dobogó tetején több alkalommal is megveretni, kimerítette a párt- és államellenes tevékenység számos paragrafusát, s az sem mellékes, hogy a Szabad Európa rádió hosszasan méltatta a bemutatónkat, ami sokak számára azt sugallta, hogy egy nemzetközi kultúrbanda előre megfontolt szándékkal kifeszített hálójába esett. Annyi bizonyos, hogy az utcáról berángatott játszók önbizalmát megerősítette ez a produkció, felfedezték azokat az értékeket, amelyeket csak a színjátszás adhat az ember léleknek, egyúttal találkoztak azzal az örömmel, amelyet a közönség sugároz vissza az előadások alatt és az előadások végén.

Az első siker után az együttes elindult az arculatkeresés útján, belekóstolt mind az irodalmi színpadi formákba, mind az oratórikus játékba, csak azért, hogy rátaláljon a magyar groteszk és a magyar abszurd lehetőségeire.

A Rocky Matyi után valóban látszólag megkomolyodtunk, kísérletezgettünk, ebből az időből a K. Z. oratórium maradt meg sokak emlékezetében. Két-három éves keresgélés után kerültünk közelebbi kapcsolatba a Schwajda-féle groteszkkel, melynek eredménye az lett, hogy a Csodával első nekifutásra fődíjasok lettünk Komáromban. Jelentős sikerként könyvelhető el az egy évvel korábban játszott Szent család is, amit a műkedvelő környezetben már nehéz lett volna fokozni. Schwajda után Spiró Györgyöt kerestük meg, a Csirkefej abban a időben annyira merész vállalkozásnak tűnt ezen a tájon, hogy a próbafolyamat idején sokszor mi is megrökönyödtünk, mire vállalkoztunk. Nem csupán a bevezető rész trágár beszéde, hanem maga a helyzet és a közeg volt szokatlan. Ez a szlovákiai ősbemutató viszont már olyan felkészült állapotban találta a csapatot, hogy minden különösebb megrázkódtatás nélkül vészelte át a kezdeti nehézségeket, a vége pedig az lett, hogy nem csupán közönségsikert aratott a produkció, de még a mindig bizalmatlan és szívesen fanyalgó Nánay István is úgy vélekedett róla, hogy ez az előadás bármelyik magyarországi profi színházban megállná a helyét. Azt mondhatjuk tehát, hogy a Csirkefej indította el a Zsákszínház sikertörténetét.

Sorolhatnánk az eseményeket, de huszonöt évad rögzítése nagyon papírigényes. Ennyi idő alatt számos, üstökösként feltűnt együttes üstökösként hagyta el a pályát. Mi az, ami a Zsákszínházat immáron negyedszázada egyben tartja?

A Zsákszínház Füleké, nem csupán a fenntartó önkormányzaté, hanem elsősorban a lakosságé, amit egy pillanatra sem felejtünk el. Támogatást máshonnan is kapunk, szerzünk, pályázunk. A Csemadokban bekövetkezett töréssorozatot mi is megéreztük, de a Csemadok szellemi és gyakorlati alapjai mindig is vidéken, a egyes helyi szervezetekben voltak, nem pedig a központban. Anyagi támogatást a város mellett az Illyés Közalapítványtól, a kulturális minisztériumtól kapunk arra, hogy gazdaságilag életben tarthassuk a társulatot. Az igazi fenntartó viszont a magyar kultúrába vetett hit, az a tudat, hogy egy nemzetrész számára talán fontosak vagyunk. Jelenleg a színház polgári társulásként működik, ami kitárta a pályázási lehetőségek kapuját, hiszen az európai intézmények felé is fordulhatunk, ahonnan vagy kapunk támogatást, vagy nem. Ugyanakkor ebben az összefüggésben egyre erőteljesebben foglalkoztat bennünket az a gondolat, hogy huszonöt év után nem lenne idegen számunkra egy városi vagy regionális színház megalapítása, amit, ha úgy tetszik, a Felvidék harmadik magyar színházának is tekinthetünk. Ha megnézzük a térképen a gömör-nógrádi térséget, azt láthatjuk, hogy közel-távol nincs hivatásos színtársulat. Füleken a színházalapításra minden lehetőség adott, nem csupán a hagyományok miatt, hanem mert az Apropó diákszínpad kapcsán biztosított a folyamatos utánpótlás. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy a volt szakszervezeti klub ideális körülményeket jelentene egy körszínház működésére, mely a Hont-Nógrád–Gömör tájegységeket itt és a magyarországi oldalon is látogatni tudná. Természetesen tudjuk azt, hogy a harmadik szlovákiai magyar színház létrehozásához nem elégséges a lelkesedés és a lokális akarat, a legmagasabb szinten politikai egyetértés is szükséges, ami alapvetően bizonytalan helyzetbe hozza a vállalkozást. Biztató talán az a jövőkép lehet, hogy nem egészen egy év múlva az országhatárok szimbolikus jelentőségűvé válnak, ami, alapvetően megkönnyíti és kitágítja a kulturális mozgástereket is. Arra is lehetőséget látunk, hogy a salgótarjáni művelődési központtal karöltve tükör-projektekkel forduljunk a potenciális támogatókhoz.

Ezek a jövőbe mutató lehetőségek, azt javasom, forduljunk néhány gondolat erejéig a jelen felé. Tételesen az érdekelne, mi okozhatta a műkedvelő színjátszástól való elfordulást, illetve törvényszerű volt-e a Jókai Napok devalválódása?

Annak ellenére, hogy a Jókai Napok súlya és tekintélye csorbát szenvedett, úgy gondolom, s úgy látom, hogy az évente megújuló együttesek még mindig célul tűzik ki maguk elé az oda való eljutást. A Zsákszínházon belül is sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel, túlságosan okosak nem lettünk, mindenesetre több összetevőt kellene megvizsgáltuk annak érdekében, hogy ezt a számottevő hanyatlást megállítsuk. Elképzelhető, hogy Komárom város és környéke közönsége igényesebb előadásokhoz szokott hozzá, ezért nem alacsonyodik le a műkedvelő színjátszáshoz. Ebben az esetben érdemes lenne megfontolni azt a lehetőséget, hogy évenkénti váltással más és más felvidéki város rendezze meg a fesztivált. Elképzelhető az is, hogy a Pódium Színházi Társaság korábbi irányítói nem álltak a feladatuk magaslatán, elhanyagolták mind a rájuk bízott munkát, mind pedig az ehhez kötődő közönségszervezést. Talán a két Komárom virtuális újraegyesülése majd megoldást jelent erre a problémára.

Evezzünk békésebb és derűsebb vizekre. Milyen lesz a Zsákszínház huszonöt éves fennállásának ünnepsora, s mit láthatunk a díszbemutatón?

Egy egész hetes nagyszabású programot tervezünk, amely nem csupán a Zsákszínház díszelőadásából áll, hanem elsősorban abból, hogy a hazai magyar hivatásos színházaink mellett több külföldi együttest is meghívunk. Ez az ünneplés mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy megmérettessük magunkat. Az említettek mellett természetesen számítunk minden jól működő felvidéki magyar műkedvelő együttesre is, valamint azokra a vendégeinkre, akiknek közük volt, van a Zsákszínházhoz. Természetesen nem feledkezünk meg a szakmai beszélgetésekről, előadásokról sem, tehát mind jellegében, mind pedig hangulatában egy derűs, de tartalmas fesztivált szeretnénk megszervezni, erre utal az ünnepségsorozat elnevezése is: Tavaszi Színházi Fesztivál. A csillagok jelenlegi állása szerint a Zsákszínház ünnepi produkciója Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabja lenne.

Ne feledkezzünk meg azokról, akik a Zsákszínházat létrehozták, s vállukon tartották egészen mostanáig, beszéljünk az együttesről.

Az együttes 1979-ben alakult, az alapító tagok közül négyen, Mede Gabriella, Kerekes Blanka, Gulyás László és Molnár Róbert megszakítás nélkül játszik a társulatban, melynek jelenleg 35 tagja van. A társulatra jellemző a rendszeresség, az elemzés és az állandó próbafolyamat. Azt mondják, ahhoz, hogy egy műkedvelő együttes hosszú időn keresztül tisztességes színvonalon működjön, megszállott vezetőre, rendezőre és néhány megszállott tagra van szükség. Nos, Füleken, a Zsákszínház esetében mindez együtt van, de hiszem azt is, ha mi már nem leszünk, ebben a városban akkor is lesz színjátszás, mert egyrészt Szvorák Zsuzsáék áldásos munkával nevelik a fiatalokat, másrészt a város lakossága igényli a színházat.