Rekordot ért el a legnagyobb bevételű amerikai filmek női rendezőinek aránya 2020-ban egy új amerikai tanulmány szerint.
Rekordot ért el a női filmrendezők aránya 2020-ban
A kutatást a San Diegó-i Állami Egyetemnek a nők televíziós és filmes munkáit és helyzetét elemző központja végezte. Eredményeik szerint tavaly a száz legnagyobb bevételű film rendezőinek 16 százaléka volt nő, az arány még sosem volt ilyen magas – írta a Variety.com filmes portál.
Egy évvel korábban 12, 2018-ban pedig csak 4 százalék volt a női rendezők aránya, ami a tudósok szerint azt jelzi, a stúdiókra gyakorolt, a női filmesek támogatását követelő nyomás talán kézzel fogható eredményeket hoz.
Természetesen 2020 a koronavírus-világjárvány miatt egyetlen korábbihoz sem hasonlítható: a filmipart hónapokra állította le. A legnagyobb költségvetésű produkciók közül voltak nők rendezte filmek is – mások mellett Chloe Zhao Örökkévalók és Cate Shortland Fekete Özvegy című alkotása –, melyek csak jövőre kerülhetnek a mozikba.
A két évtizede évente elkészített kutatást a központ igazgatója, Martha Lauzen vezette. A friss tanulmány foglalkozott a mozik bezárása miatt kialakult helyzettel is: először vették számba, hány nőt foglalkoztattak az otthon nézett filmek március-decemberi sikerlistáján (Watched at Home Top 20 Chart) szereplő produkciókban. A listát a Digital Entertainment Group állította össze.
A húszas listára került, otthon nézett filmek rendezői, forgatókönyvírói, producerei, vágói és operatőrei 19 százaléka volt nő, ami valamivel kevesebb, mint a legnagyobb bevételű filmekben mért 21 százalék. Az otthon nézett filmeknek kevesebb mint 10 százalékát rendezte nő, a legnagyobb bevételű mozikét 16.
A női rendezők számára bíztató lehet a tendencia, ám sötétebb a kép, minél mélyebbre ásnak a kutatók. A száz legnagyobb bevételű film producereinek 28, executive producereinek 21 százaléka volt nő, ez tavaly óta két százalékpontos növekedést jelent mindkét kategóriában.
A vágók 18, a forgatókönyvírók 12, az operatőrök 3 százaléka volt nő, az utóbbiaké egy százalékponttal emelkedett, a forgatókönyvíróké azonban nyolc, a vágóké öt százalékponttal csökkent.
A kutatók azt is megállapították, hogy azok a filmek, melyeknek legalább egy női rendezője volt, sokkal nagyobb valószínűséggel választottak női vágót, operatőrt és a színfalak mögött más kulcspozíciókban dolgozó női munkatársat. A nő rendezte filmek forgatókönyvíróinak 53 százaléka volt nő, míg a csak férfiak rendezte filmeknél ez az arány csak 8 százalék volt.
A nők rendezte filmek 39, a férfiak rendezte filmek 18 százalékban választottak női vágókat, a zeneszerzőknél 13 és 4 százalék volt az arány.
Noha az előrelépés jelentős volt, a legfontosabb filmek 67 százalékában a színfalak mögötti legfontosabb pozíciókban 0–4 nőt, míg ugyanezen filmek több mint 70 százalékában tíz, vagy ennél is több férfit alkalmaztak rendezőként, forgatókönyvíróként és más fontos munkakörben.
Lauzen szerint „döbbenetes a kiegyensúlyozatlanság”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.