Nem könnyű nőként érvényesülni az izraeli filmiparban

Számtalan kisjátékfilmet rendezett, amelyek közül a Végső tiszteletadás címűt a magyar közönség is láthatta, három évvel ezelőtt, éppen a 15. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A huszonöt perces rövidfilm egy haldokló édesapa és fiatal felnőtt lánya kapcsolatát elemzi egy kórház sürgősségi osztályán történő, a kelleténél jóval hosszabb várakozás alatt kibontakozó beszélgetés során. Mi inspirálta a forgatókönyvet?

A valóság: az izraeli kórházi rendszer elképesztően rossz. Hiába kerül be valaki betegként, egyáltalán nem biztos, hogy kezelésben részesül. Az én rövidfilmem egy apa és lánya közötti, cseppet sem problémamentes kapcsolatról szól. Egyikőjük sem találja a megfelelő szavakat ebben a nehéz helyzetben. Két külön világ találkozik a minimalista díszletben: magányosnak és dühösnek érzik magukat. Egymást kellene támogatniuk, de képtelenek megnyílni a másik előtt. Ez apám története, mert ő sem kapta meg a megfelelő kórházi ellátást, ezért végül én vettem magamhoz.

A családi háttértörténet mellett az izraeli egészségügyi rendszer kritikáját is felmutatja. Hogyan fogadták Izraelben a filmet, amelyet 2017-ben és 2018-ban tucatnyi ország nemzetközi fesztiválján vetítettek?

Az izraeliek úgy érezték, hogy az ország egészségügyi ellátórendszere valóban hasonló ahhoz, amilyennek a filmben ábrázolom, tehát erős kötődéssel viseltettek a Végső tiszteletadás iránt. Sok kedves és megrázó e-mailt, üzenetet és hozzászólást kaptam a vetítéseket követően. Nem is csodálom, hiszen valóban azt kell megtapasztalniuk, amiről a filmem szól. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy ez a kisjátékfilm nemcsak rendszerkritika, hanem egy valós apa-lánya kapcsolat krónikája. Amúgy ezt a munkámat olasz, portugál és amerikai fesztiválokon is díjazták, az indoklások szerint alapvetően a fontos témája mellett a hitelesnek talált dialógusok és az érzékeny színészi játék miatt. Jó visszagondolni arra, hogy a Végső tiszteletadás néhány éve Miskolcon is díjat nyert, ráadásul egymillió forintos jutalommal járót.

A Végső tiszteletadást megelőzően Plaited Braid címmel rendezett már egy rövidfilmet egy ultraortodox szülőktől származó tinédzserről, aki megkérdőjelezi az istenhitet. Miért csak két filmet készített eddig?

Az alapszakos diplomámat kommunikációs szakemberként, a mesterszakos végzettségemet viszont már filmes szakemberként a tel-avivi Filmrendezői Egyetemen szereztem. Valójában hét rövidfilmet rendeztem, de csak a Plaited Braidet és a Végső tiszteletadást küldtem fesztiválokra. Írtam egy nagyjátékfilmet is, amit már csak le kell gyártani. Feminista rendező vagyok, erős hazafias érzülettel. A készülő nagyjátékfilm egy olyan anyáról szól, aki a hadseregben dolgozik, mégsem biztos abban, hogy szeretné, ha a fia belépne a seregbe. Patriótaként és kétgyermekes izraeli nőként nekem is dilemmát jelent, hogy a most nyolcéves fiamat háborúba küldjem-e vagy sem. Szeretem Izraelt, tisztelem és fontosnak tartom a hadsereg intézményét, a barátaimmal mégis rendre arról beszélünk, hogy nem akarjuk a fiainkat háborúba küldeni.

Ha izraeli filmrendezőkre gondolok, csupa férfinév jut eszembe: Menahem Golan, Boaz Davidson, Naovt Papushado. Milyen esélyekkel mérettetik meg egy nő az izraeli filmiparban?

Minden alkalommal, ha valaki nekem szegezi ezt a kérdést, elöntenek a könnyek. Manapság rendkívül nehéz nőként érvényesülni ebben a férfiak által uralt iparágban, ezért is üdvözlöm a hollywoodi és európai trendváltó törekvéseket. Az első nagyjátékfilmem elkészítése például azért ilyen időigényes, mert embertelenül nehéz producert találni a témámhoz. Mindent magam csinálok: az írás és rendezés mellett a  pénzgyűjtést is magamra vállaltam. Sorra járom az üzletembereket és vállalatokat, igyekszem meggyőzni őket, miért fontos ez a film, miért kellene támogatniuk egy női direktort. Most, ahogy ezt mondom, valóban könnyezek. Láthatja, tényleg nehéz erről beszélnem.

A ma záruló 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagjaként látogatott el Miskolcra. Milyennek látja a nyolcnapos mustrát, ahol a Végső tiszteletadás című munkáját a legjobb rövidfilmnek járó díjjal ismerték el 2018-ban?

Ez az egyik legfontosabb filmes seregszemle Európában, legalábbis a kontinens középső és keleti részén. Öröm látni, hogy a velencei, cannes-i, locarnói és a Karlovy Vary-i, valamint az amerikai Sundance fesztivál legértékesebb produkciói mellett elsőfilmes alkotók filmjeit is láthatja a közönség. A koronavírus-járvány ellenére az összes bemutatón telt ház volt, aminek nagyon örülök. A fesztiválon látható filmek elsőosztályúak, több zsűritagtársammal – elsősorban Andrasev Nadja magyar animációs rendezővel és Michael Podogil osztrák rendezővel – jó barátságot kötöttem, ezért garantáltan visszajövök majd a saját nagyjátékfilmemmel!

Navarrai Mészáros Márton