Rekordok és remények Rimaszombatban. Így láttuk mi a 27. Tompa Mihály Országos Versenyt

A zsűritagok szerint a döntő színvonala a 3. kategória prózamondóinál, a 4. kategóriában és a verséneklőknél volt a legmagasabb. Kezdjük ez utóbbival, hiszen a közönséget is ez a mezőny érdekelte a leginkább. 

A verséneklők kategóriájában tizenkét formációt és előadót hallhattunk, a legkülönbözőbb műfajokban. Rendkívül invenciózus hangszeres felállásokat láthattunk, amelyek a klasszikusnak tekinthető Kalákamintától egyre inkább eltávolodva, merészen keverték a stílusokat. Tóth Árpád budapesti karnagy, zeneszerző, zenetanár, a zsűri elnöke szerint ennek a műfajnak nálunk nagyobb a presztízse, mint Magyarországon, mert itt eleve többet jelent, ha valaki magyarul énekel, és az előadóknak egyáltalán nem mindegy, milyen „szövegíróval” dolgoznak.

Természetesen mindenki a dallamosabb költeményeket keresi, ezért a klasszikusok népszerűbbek, de a kortársak alkotásai között is sokan találnak megfelelő nyersanyagot, idén például Lackfi János és Erdős Virág megzenésített verseit hallhatta a közönség. Végül, nagy meglepetésre a mindössze 12 éves farnadi Molnár Ibolya vitte el a pálmát saját szerzeményeivel, Urr Ida és Dsida Jenő verseinek szövegére. Rajta kívül csak egy szóló előadó volt a mezőnyben, amelynek zsűrije egyébként nagyon ritkán ad első díjat szólistának, mivel egy zenekaron belül jóval összetettebb feladat a hangszerelés. Ezúttal azonban elvarázsolta őket egy szép hangú fiatal tehetség, aki ukulelén kísérte magát, és aki előtt szerintünk is nagy jövő áll. 

A versenyzőkkel, felkészítőkkel és zsűritagokkal való hosszú beszélgetések során számos, külön misét érdemlő téma szóba került. Ha módunk lesz rá, foglalkozunk velük a későbbiekben. A verséneklők kategóriájára egész biztosan kitérünk még, hiszen ez egy külön kis fesztivál a fesztiválon belül, és ha figyelembe vesszük, hogy a verseket egykoron ad notam, azaz bizonyos ismert dallamra írták a költők, duplán indokolt a kiemelés. Mert úgy tűnik, ma is a zene a vers legjobb hordozóeszköze. 

A felnőtt – értsd: 18 éven felüli – versmondók legjobbjának ítélt Török Máté jóvoltából először hangzott el Petri György-vers a díjkiosztó gálán, méghozzá a kultikus Hogy elérjek a napsütötte sávig, amelynek hallatán többeknek összerándult a gyomra a minden fennköltséget nélkülöző, kíméletlen szókimondás hatására. Lám, a költészet nemcsak magasztos érzések elzengésére alkalmas, hanem a való világgal is szembesíthet. 

Remek ötletnek tartjuk, hogy a Rikkancs című fesztiválújság idén azt is közzétette, ki milyen szöveggel indul. A listát böngészve kiderül, hogy a kortársak mostanra látványosan felzárkóztak a klasszikusok mellé. Hazai magyar szerzők műveit viszont csak elvétve hallani, dacára annak, hogy elvileg mindenki két szöveggel készül (döntetlen esetére), amelyek közül az egyik szlovákiai szerzőé. Tudjuk, az ilyesmit nem lehet erőltetni, azt is tudjuk, hogy a felkészítőknek jóval macerásabb „az ismeretlenben” keresgélni, mint „a tutiban”, mégsem tartjuk ördögtől való ötletnek a hazaiak preferálását, már csak azért sem, mert így az indulóknak dupla esélyük van díjat nyerni. Csaknem valamennyi kategóriában különdíjat kap a hazai szerző művét legszebben interpretáló versenyző. 

Ahol csak hárman vannak, ott persze nem – ez idén a felnőtt prózamondók mezőnye volt. Itt egy meglehetősen közepes, színpadi előadásra nem igazán alkalmas Vámos Miklós-szöveggel tudott nyerni a győztes. A második helyezettet, az örökifjú nagyidai Demko Andrást a versenyen való sokéves részvételéért Rimaszombat emlékplakettjével jutalmazták. Ezt a plakettet a város alpolgármestere, Rigó László bízta a zsűrire, hogy annak adják, aki leginkább megérdemli. A megnyitó közönségének szimpátiáját azonban egy másik Rigó vezetéknevű szónok, Rigó Konrád kulturális államtitkár nyerte el, aki elmesélte, milyen érzés volt 16 évesen eljutni az országos döntőre, és egy Grendel-szöveggel harmadik díjat nyerni azon a versenyen, amelynek díjazottjai között ott volt Száraz Dénes, Szvrcsek Anita, Gazdag József, Lax Judit és Molnár Csaba is. „Lehet, hogy most itt ülnek a nézőtéren azok az emberkék, akik 2038-ban elismert színészek, rendezők, írók lesznek. Sőt, az is lehet, hogy valahol a sarokban elbújva itt ül 2038 kulturális államtitkára is.” Nos, mit tehetnénk hozzá ehhez? Szívből reméljük...