A vers és próza megkésett ünnepe

dd

A megszokotthoz képest jóval később, ám a tavalyinál mégis szerencsésebb időpontban kezdődött meg tegnap este a Tompa Mihály Országos Verseny döntője Rimaszombatban, immár 31. alkalommal.

Ez a Csemadok egyik – ha nem a – legfontosabb rendezvénye, a Kárpát-medencében egyedülálló a maga nemében. Sehol nem méri össze tudását ennyi ifjú magyar vers- és prózamondó többfordulós rendszerben. És ne feledkezzünk el a verséneklőkről sem, akik közül idén tíz csapat jutott az országos döntőbe.

Az alábbiakban Juhász László újságíró, az országos verseny többszörös győztesének rendhagyó megnyitóbeszédéből idézünk. „Az elmúlt években annyian elmondták már ezen a színpadon, hogy nem a győzelem fontos, hanem a részvétel, meg hogy aki itt, az országos versenyen szerepelhet, az már nyert, szóval ez már annyiszor elhangzott. De mint minden közhelyben, ebben is rengeteg igazság van. Hiszen ti tényleg a legjobbak közül vagytok a legeslegjobbak. Igen, te is. És ez jusson az eszedbe akkor is, amikor majd én vagy valamelyik zsűritársam holnap lepontozza a produkciódat, és nem kapsz arany sávot. Tudod mit? Fütyülj rá, mit mondok, az enyém csak egy vélemény lesz a sok közül. Te pontosan tudod, hogy mennyire jó voltál, és milyen jó érzés volt megmutatni, mit tudsz. Szóval ennek ellenére csináld tovább, és gyere el jövőre is. Én is ezt csináltam. Lehúzott a zsűri, fanyalogtak, hogy hadarok, meg elharapom a szóvégeket, a szövegválasztás elég ciki, és hát azok a jelzős szerkezetek… de a következő évben megint itt voltam.”  

A tegnap esti megnyitót követően a visszatérő vendégnek számító Kicsi Hang verséneklő duó szórakoztatta az egybegyűlteket. Ma zajlik le a verseny valamennyi kategóriában, a holnapi nap pedig az értékeléseké. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó holnap 16 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?