Régi korok pozsonyi fotográfiái

A helytörténeti egyesület egyik célja a pozsonyi lokálpatriotizmus erősítése, amire remek módszer ez a naptár, amely az évek alatt egyre népszerűbb lett, sokan várják, keresik, frappáns karácsonyi ajándéknak vagy saját maguk számára. Az érdeklődők között nem csak pozsonyiak, hanem turisták is szép számmal vannak. A naptár december 22-ig kapható a karácsonyi vásárban, az egyesület standján, de meg is rendelhető. Pillantsunk bele a 2019-es kiadványba, amelybe a híres Kozics-féle műhelyből válogattak fotókat a szerkesztők, a 150. évfordulóját ünneplő Pozsonyi Városi Múzeum munkatársa, Viera Kurincová segítségével. 
Könnyen felismerhető utcarészletek, jellegzetes épületek szerepelnek a naptárban. A 130–140 éves képek akkor is hatnának a mai emberre, ha amatőr módon, ügyetlenül, komponálatlanul készültek volna. Ezek azonban abszolút profi fotók, a korabeli technikai lehetőségek maradéktalan kihasználásával. De nem csak ezért érdekesek. Épületeket fényképezni korántsem olyan könnyű, mint amennyire egyszerű feladatnak tűnik. Meg kell találni az ideális szöget, bele kell vinni az utca életét, a folyamatos mozgást, nyüzsgést, vagy épp ellenkezőleg: érzékeltetni kell a környék nyugodt hangulatát. 

Kozics Ede tudta ezt, ahogy mondani szokták: jó szeme volt, és tudását átadta a nála dolgozó többi fotográfusnak is. A Kozics-féle műterem több évtizeden keresztül működött a városban, rengeteg felvételt készítettek a régi Pozsonyról és annak polgárairól. Emellett Kozicsék voltak a pozsonyi portréfotózás nagy úttörői is. Néhány remekbe szabott, sokat „mesélő” portré, illetve csoportkép is helyet kapott a 2019-es naptárban. Hetykén pödört bajszú fiatalemberek, álmodozó tekintetű ifjú hölgyek néznek a lencsébe. Gyönyörűek, életerősek, optimisták, tele vannak energiával. Még nem tudják, mi vár rájuk a vészterhes huszadik században. (Olyan ez, mint egy sci-fi, amelyben mi vagyunk az időutazók.) A fotók nyilván életük egy fontos pillanatában készültek róluk, hiszen akkoriban egy-egy emberről – ha tehetős volt, illetve ha a család hajlandó volt áldozni erre a luxusra – három-négy fotográfia készült csupán. (Egy csecsemőkori, egy katonai egyenruhában, illetve eladó lányként, egy esküvői és egy öregkori.) 
A Kozics-műterem az USA mai pozsonyi nagykövetségének bal oldalán álló épületében volt, a város szívében. Sok híresség, korabeli celeb is megfordult ott, 1881-ben például Liszt Ferencről is készültek itt fotográfiák. 

A műterem alkotásainak száma monumentális. Szlovákiában a Pozsonyi Városi Múzeum az az intézmény, amely a legnagyobb (mintegy 1200 egyedi darabból álló) gyűjteményt őrzi a Kozics-féle fényképekből. Ezek között megtalálható Kozics Eduárd Nepomuk legrégebbi szignált műve, a Wittmann családról készült csoportfénykép (sópapíron) az 1855 és 1860 közötti időszakból. Az 1860 és 1866 közt készült 17 kromotípia ugyancsak rendkívüli, közép-európai jelentőségű gyűjtemény a színes fényképezéssel végzett kísérletezés korából. A Kozics-műterem alkotásai nemcsak a városról, annak lakóiról és látogatóiról, hanem emlékműveiről és katasztrófáiról is vallanak.

A Kozics-féle fotóműterem több mint hét évtizeden keresztül (1854–1926/1929) működött Pozsonyban Kozics Eduárd Nepomuk (1829–1874), felesége, Kozics Karolina (1837–1899) és fiuk, Ede (1874–1933) vezetésével.

A műterem elsősorban portrék és veduták (a város építészeti és történelmi emlékeiről szóló képek), riport- és reklámfotók, valamint reprezentációs albumok és táblák készítésével foglalkozott. A dagerrotípiától a sópapíros kalotípián át a nedves kollódiumos eljárásig többféle előhívási technikát alkalmazó fotóműhely munkáját számos díjjal ismerték el a világ- és szakkiállításokon (1867 – Párizs; 1868 – Hamburg; 1870 – Franciaország; 1872 – Linz; 1873 – Bécs és 1878 – Párizs). Kozics Eduárd Nepomuk munkássága ismert. Elsősorban egy kromotípiai találmány és az eljárás kreatív felhasználása fűződik a nevéhez, 1878-ban pedig szabadalmat szerzett a vászonra készített kromotípiára.

Ez a három nyelvű (magyar–szlovák–német) naptár, amellett, hogy emléket állít egy fontos fotó-műhelynek, esztétikai örömet is okoz a mai „fogyasztónak”. Sőt, talán el is gondolkodtatja őt...