Rázúdultak a zombik a magyar irodalom szent teheneire

A megjelenés dátuma azonban egyre inkább kitolódott, s mivel a szerző, Csepella Olivér tinédzserkori álma megvalósításához közadakozásból szerzett nem kevés pénzt, az ügyből kisebb botrány is kerekedett. Míg végül tavaly év végén, hosszas vajúdás után a könyvesboltokba került a Nyugat + zombik című képregény.

Első ránézésre azt hihetnénk, hogy e merész, sőt, egyesek szerint talán provokatív vállalkozás kézenfekvő célt szolgál: közelebb hozni a modern magyar irodalom legnagyobbjait a mai, főleg a fiatal, iskoláskorú olvasókhoz. Vagyis a tömegkultúrán keresztül a magaskultúra berkeibe csábítani őket, hogy kedvet kapjanak Ady („Badi”) Endre, Babits Mihály (a „Főnök”), Karinthy Frigyes („Frici”), Tóth Árpád (a „Kölyök”), Kosztolányi Dezső („Gonosztolányi”, „Dide”) és a többiek (újra)felfedezéséhez. Ezt a törekvést egyrészt alátámasztani látszik a zombigyilkolászós képsorok között elhelyezett megannyi nyílt vagy rejtett irodalmi utalás, idézet, parafrázis, másrészt cáfolja a temérdek vulgarizmus, a történetbe beleszuszakolt erotikus epizód és a jó adag szarkazmus; utóbbiak miatt a könyvet inkább felnőtt olvasóknak ajánlom. Maga a szerző is visszautasította egyébként, hogy művét valamiféle oktatási segédanyagnak vagy kötelezőkhöz mellékelhető kedvcsinálónak szánta volna.
 

Persze nagy kérdés, akkor vajon mi­nek szánta. Maga az alapötlet többé-kevésbé eredeti (magyar vo­natkozásban mindenképpen, egyéb­ként volt már Büszkeség és balí­télet meg a zombik, és volt már vámpírvadász Abraham Lincoln is), néhány poén is telitalálat (a nyugatos kollégák állandó, kölcsönös cikizése mellett a két Gyula, Krúdy és Juhász összevetése például a 120. oldalon, a fejezetek címadásai). A sok olcsó filmes közhely viszont kifejezetten lehangoló, és azt a gyanút kelti, hogy a szerző a napszemüvegben, dobtáras géppisztollyal/láncfűrésszel ősmagyar zombikat kaszaboló Ady, vagy a szőke, dúskeblű, feminista pincérnővel az íróasztalon közösülő Babits megrajzolásával csupán öncélú, művészi értelemben perverz vágyait akarta kiélni. Ami működik egy Tarantino-filmben, nem feltétlenül működik egy kortárs irodalmi képregényben (ha nevezhetjük annak a Nyugat + zombikat). A jelenkori, pesti szleng, valamint a 21. századi viselkedésformák és gondolkodásmód ráerőltetése a korabeli szereplőkre is meglehetősen erőltetettnek tűnik. 

A minimalista, zömében sárga és fekete színekkel operáló képsorok különleges, a korhoz és a történethez illő hangulatot teremtenek, a képsorok töredezettsége, túlzsúfoltsága miatt azonban meglehetősen nehezen követhető az egyébként is ezer szálon futó cselekmény. Az sem egyértelmű mindig, melyik beszédbuborék melyik szereplőhöz tartozik, és ki, mit, milyen sorrendben mondott. Amíg pedig a párbeszédeket próbáljuk kisilabizálni, könnyen átsiklunk a későbbi fejlemények szempontjából fontos momentumok fölött, így aztán gyakran vissza kell lapozni, hogy képben maradjunk. A végére ez a kuszaság még áttekinthetetlenebbé válik, a befejezés pedig meglehetősen lapos, mintha a szerző sietett volna, hogy mielőbb végezzen – őt magát idézve – ezzel a „hülye képregénnyel”. Pozitív komponens viszont a múltban és a jövőben játszódó, merőben más stílusban rajzolt kerettörténet (László Márk és Felvidéki Miklós munkája), mely értelmet és némi többlettartalmat ad az egész zombikaszabolósdinak. Az olvasó bevonása egy interaktív játék által, valamint az egyes művészeti ágak (képzőművészet-irodalom-zene) összjátékára tett kísérlet is izgalmas színfoltja ennek az amúgy meglehetősen felemásra sikeredett alkotásnak.

Aki eleve hülye ötletnek tartja, esetleg irritálónak találja, hogy valaki zombikat zúdítson a magyar irodalom szent teheneire, az inkább hozzá se kezdjen a Nyugat + zombikhoz. A nyitottabb szellemű, kalandvágyó olvasóknak viszont azt ajánlom, kétszer is fussanak neki Csepella Olivér művének, hogy minden apró részlet, utalás a helyére kerüljön. Ha tehetik, ezután még olvassák el legalább azokat a költeményeket, melyekből főhőseink két zombi levágása között idéztek (lásd: Függelék). Lehet, hogy ebben az esetben Babitsék harca az élőhalottak homogén, az önálló gondolkodásra és a költészetre legkevésbé sem fogékony masszája ellen mégsem volt hiábavaló.

Csepella Olivér: Nyugat + zombik. Corvina Kiadó, 2017, 264 oldal.