Rangos színházi fesztivál Kassán

Kassa. Három város, nyolc színpad, tizenhét társulat, huszonegy előadás, november 23-ától december 1-jéig. Számokban kifejezve ezt kínálja az igényesebb közönségnek a Független Színházak Európai Fesztiválja, amelyet negyedszer rendeznek meg Kassán, Eperjesen és Rozsnyón.

Kassa. Három város, nyolc színpad, tizenhét társulat, huszonegy előadás, november 23-ától december 1-jéig. Számokban kifejezve ezt kínálja az igényesebb közönségnek a Független Színházak Európai Fesztiválja, amelyet negyedszer rendeznek meg Kassán, Eperjesen és Rozsnyón. A nyitó előadás a fő szervező kassai Óvárosi Színház társulatának új bemutatója volt szombaton. Ma este valódi csemegét kapnak az érdeklődők: Ladányi Andrea és Horváth Csaba, tehát az L. A. Dance Company Kassán mutatja be új, Behind the City (A város mögött) című előadását. A világhírű táncosok a tavalyi fesztivál közönségének lelkes fogadtatása láttán döntöttek a kassai premier mellett. Helyszín az Állami Színház Fő utcai stúdiója, a kezdés időpontja ma este nyolc óra. Aki már hat órától színházban szeretne ülni, látogasson el a Márai Stúdióba, ahol megtekintheti a Robinson Crusoe című előadást, és a cseh Vít Marčíknak köszönhetően megbizonyosodhat arról, hogy ami lakatlan szigetnek látszik, nem feltétlenül az.

L’uba Blaškovičová fesztiváligazgató elmondta, hogy a szervezők igyekeztek a lehető legváltozatosabb műsort összeállítani, a kortárs független színház valamennyi vonulatát bemutatni. A sajátos látásmód és színpadi megjelenítés sokatmondó példája a portugál Company do Chapito, amely Shakespeare Rómeó és Júliáját állította színpadra úgy, hogy valamennyi szerepet két férfi színész játssza. A szentpétervári Shkydy Színház bizarr bohócműsorral érkezik, a lengyelországi Michalowicében működő Teater Cinema pedig a valóság és a látszat, az őszinteség és a képmutatás közötti vonalat igyekszik meghúzni.

Holnap délután nemzetközi színházi szeminárium kezdődik az alternatív színházak helyzetéről, december 1-jén pedig a fesztivál ideje alatt folyó workshop eredményét láthatja a közönség. A nemzetközi részvétellel bemutatott előadás rendezője Csontos Róbert.

Mivel a rendezvénysorozat nemcsak művészileg, hanem anyagi szempontból is rendkvül igényes vállalkozás, komoly támogatókra volt szükség. A legnagyobb pénzcsomagot a Visegrádi Alap, a Kárpátok Alapítvány, valamint a kulturális minisztérium küldte Kassára. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?