Raktárkészlet, emlékekkel

Könyvesbolt és bemutatóhely a föld alatti szalon, megtalálni nem könnyű, mivel egy felállványozott és beöltöztetett ház alagsorában található ISBN Galéria név alatt. Kundera is nevetne, ha látná, de örülne is nagyon, hogy abban az országban, ahol minden (régi és új hazájában írt) művét lefordították – és olvassák is folyamatosan –, vele emlékeztek Csehszlovákia 1968-as megszállásának 50. évfordulójára. Ezért az ötven darab, hatvannyolcban Rubin Péter fordításában, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent, raklapra fektetett Tréfa, amelynek francia nyelvű kiadása elé Louis Aragon azt írta. „A huszadik század egyik legnagyobb regénye.”

Kundera tudja: a magyar olvasók körében kezdettől fogva kedvelt írónak számít. Monológok című kötetéből Weöres Sándor remek fordításában már 1959-ben közölt néhány verset a Nagyvilág. Nevetséges szerelmek című novelláskötetének nyitódarabja Gyászos Teremtő címmel 1961-ben jelent meg ugyanebben a folyóiratban. Nagy sikerű darabját, a Kulcstulajdonosokat Miskolc után a Vígszínház is bemutatta Zárt ajtók mögött címmel. S aztán jöttek a regények, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Az élet máshol van, a Búcsúkeringő és a többi, de akkor már tudtuk, mert Kundera egy interjúban megüzente: esztétaként Lukács György vitázó híve, művészet- és zeneértéséhez pedig Bartók Bélától kapta a legtöbbet.

A Tréfa magyarországi sorsára viszont lehet, hogy már nem is emlékszik. A Csehországban 1967-ben napvilágot látott könyv első magyar nyelvű megjelenése a pozsonyi Tatran Kiadó Magyar Üzeméhez kötődik. Ezután jelent meg a regény a magyarországi könyvpiacon, ugyancsak Rubin Péter fordításában, ám eltérő borítóval és más kötéstervvel. A pozsonyi kiadás 5000 példányra szólt, a budapesti 3300 darabra. 1968. augusztus 21-én azonban Magyarországon már betiltott könyv volt a Tréfa, állítólag már el sem jutott a könyvesboltok polcaira. Sokat be is zúztak belőle, mások szerint „csupán” elzárták az olvasók elől. Egy biztos: vagy 2000 példány az Európa Könyvkiadó pincéjében várt a feltámadásra. Igazi kelet-európai abszurd. Kundera magyarországi hívei és más kíváncsi olvasók a mi Komáromunkba jöttek megvenni a könyvet, hiszen nálunk még 1969 végén is kapható volt, amíg az utolsó darab el nem fogyott.

A hét lakat alatt őrzött budapesti „raktárkészlet” 1988 nyarán kelt új életre, amikor Osztovits Levente került a kiadó élére. A régi-új példányok sértetlenül jutottak el az olvasókhoz, egyedül az árcédula változott a köteteken. Az eredeti 27 forintos árat átragasztották 57-re.

Beck András, a Víg utcai Raktárkészlet című kiállítás ötletgazdája is harminc évvel ezelőtt, egy belvárosi antikváriumban akadt a műre, és a pincéből előkerült hatvannyolcas példányokat nem kis megszállottsággal gyűjteni kezdte. Különleges szenvedélyének köszönhetően született meg ez a páratlan installáció, és Raktárkészlet címmel – az ő szerkesztésében – az a könyv is, amely csodás kordokumentuma lett annak a húsz évnek, amíg a Tréfa a sötétben pihent. Ahogy Kundera szinte tapinthatóan eleveníti meg az 1950-es évek személyi kultuszának fullasztó légkörét, Beck András olyan finom érzékkel idézi meg azt a két évtizedet, amíg e korszakalkotó mű újratalálkozását várta az olvasókkal. Fordítók, irodalmárok, szerkesztők, az Európa Könyvkiadó egykori munkatársai mesélik el mindazt, amit a Tréfa megjelenéséről, eltüntetéséről, majd szabadon bocsátásáról tudnak. Köztük V. Detre Zsuzsa, aki maga sem tudta, hogy abban a Kossuth téri épületben, ahol a kiadó működött, s ő maga is dolgozott, kincsek rejtőznek a pincében. Barna Imre, amikor a Kundera-életmű beindult az Európánál, találkozott is az 1975-től Párizsban élő íróval. „Ő köztudomásúan rettentő hisztis ember – meséli. – Mindent tudni akart, mindenbe bele akart szólni, az például, hogy nagyon hosszú éveken keresztül úgy néztek ki a Kundera-könyvek, ahogy kinéztek, az ő lelkén szárad. Bekérte mindig a fordítást, még a fülszöveget is lefordíttatta magának. Lókolbászt és barackpálinkát vittem neki, mert azt szerette.” Lator László, Bikácsy Gergely, Vörös István és mások mellett Beck András is megszólal a könyvben. „Mándy Iván volt az első író, aki átformálta a látásmódomat. Akinek olvasása után egyszerűen másképpen néztem a világra – írja. – Nem csoda hát, hogy fogékony voltam a tárgyaknak a mi tekintetünk elől elzárt, titkos és sustorgó magánéletére. A kötetek raktármélyi csendjére, fásultságára, közönyére, dacos némaságára.”

Mélyre száll, ki Beck Andrást követi. De a végén magasba emelkedik. Épp Kundera léghajója viszi egyre távolabb egy letűnt kor szigorúan őrzött pincéjétől.