Brünntől sosem szakadtak el: Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Věra Kunderová

Cherchez la femme. Keresd a nőt. Egy 17. századi francia szólás szerint mindennek a mozgatórugója a gyengébbik nem, aki a háttérből irányítja, igazgatja, alakítja az eseményeket. Ez a nő a világhírű cseh–francia író esetében a Nő volt, akit nem a véletlen, hanem a sors rendelt mellé. Aki ugyan a második felesége volt, ám attól a pillanattól fogva, hogy a hatvanas évek első felében hivatalosan is összekötötték az életüket, mindennapjainak vagy inkább a létezésének egyértelmű főszereplője lett.

Árnyékasszony egy világfi mellett, aki valósággal habzsolta az érzéki élet minden kényelmét és gyönyörét. Kivételes tudású férfiember, előbb elismert költő, majd jeles cseh (később francia) író, a prágai filmművészeti főiskola világirodalmat előadó tanára volt. Pár évig egy brünni operettszínésznő, bizonyos Olga Haasová férje, aztán megismeri Věra Hrabánkovát, a brünni televízió bemondónőjét. Egészen addig Kundera meglehetősen színes szerelmi életet élt. Rajongtak érte a nők. Jiří Menzel, akinek tanára volt a főiskolán, nem kis férfiúi féltékenységgel emlegette: Kunderának a kisujját sem kellett mozdítania a célkeresztbe vett nőszemélyért. Vonzó küllemének köszönhetően mindenkit könnyűszerrel megszerzett, akit kinézett magának.

Meglátni és megszeretni pillanatból fogant az a lángoló érzés is, amelyet Věra Hrabánková iránt tanúsított rögtön az első találkozásuk alkalmával. Hasonló gondolkozás, ugyanaz a világnézet. Irodalmi ízlésben a legteljesebb azonosság. De mindenekfelett mágikus vonzalom.

Csehszlovákia szovjet megszállásakor, 1968. augusztus 21-én, amikor már évek óta házasok, repülők zúgására ébrednek. „Reggel hatkor autó jött értem a tévéből, és már vitt is a stúdióba” – mesélte az egykori bemondónő a brünni Host című irodalmi folyóiratnak, amellyel az író brünni születése révén élete végéig szoros kapcsolatot ápolt. Bátor ember volt a felesége. Nem félt attól, hogy milyen következményekkel jár, ha ő közli a hírt, hogy a Varsói Szerződés kijelölt alakulatai, élükön a szovjet csapatokkal nem a szocialista államrendet jöttek megvédeni az „ellenforradalommal” szemben, hanem megszállták Csehszlovákiát, és elejét veszik a demokratizálási folyamatnak.

Věra Kunderová pár nappal később már Liberecből ismertette az ország helyzetét. Ott találkozott először Václav Havellel, a helyi szovjetellenes megmozdulások egyik fő szervezőjével. Nemsokára ki is rúgták őt a munkahelyéről. Ezzel párhuzamosan a férje sem publikálhatott tovább, sőt a tanári állásából is elbocsátották. A normalizációs években szerény anyagi körülmények között éltek. Amíg Kundera álnéven horoszkópokat írt egy népszerű hetilapnak, felesége magánórákat adott angolból, mivel a brünni vásár egyik pavilonjában még mosogatónőként sem alkalmazták. Nagyobbrészt az író 1967-ben megjelent első és máris világsikert aratott regénye, A tréfa külföldi jogdíjaiból tengődtek. Telefonbeszélgetéseiket, mint később kiderült, sorra lehallgatták.

Amikor Milan Kundera állást kapott a rennes-i egyetemen, kis Renault-jukkal hagyták el Brünnt. Azt tudták csak magukkal vinni, ami a kocsiba befért, és a legtöbbet jelentette számukra. Vagy kétszáz könyvet, bakelitlemezeken csupa komolyzenei felvételt és néhány ruhadarabot. Rennes-ből aztán Párizsba költöztek, ahol az író már a regényeinek és esszéinek szentelte az életét. Hat év után kapták meg a francia állampolgárságot.

Věra Kunderová férje asszisztense és irodalmi ügynöke lett. Ő tartotta a kapcsolatot a párizsi Gallimard kiadóval, férje regényeinek külföldi fordítóival, és a hazai Host szerkesztőségével, mindennapi tehertől mentesítve élete párját. A francia nyelvet a rennes-i egyetemen sajátította el azokban az években, amíg a férje ott tanított. A legtöbbet azonban, ahogy ő mesélte, azoktól tanult, akiket észrevétlenül kihallgatott, a házmesternőtől és a kávézók felszolgálóitól. Amikor már a helyesírás sem okozott gondot neki, és Kundera írásban is áttért a franciára, ő gépelte friss szövegeit. 1976 forró nyarán egy kis franciaországi szigetre utaztak, ahová a feleség az írógépét is magával vitte. Férje sejtette, mi lesz ennek a vége. Hat héten át fürdőruhában, a szabad ég alatt dolgoztak. Kundera naphosszat diktált, Věra asszony pedig odaadóan gépelte A nevetés és felejtés könyve szövegét. Hasonlóképpen született meg Az élet máshol van című regény is. Az Losinj szigetén, a mai Horvátországban került papírra.

Haza ritkán jártak. Ha rászánták magukat, akkor is inkább Brünn felé vették az irányt, hiszen hosszú évekig mindketten ott éltek. Prágába, már Franciaországból, talán csak kétszer látogatott el Kundera, de ha valaki felismerte őt, nyomban letagadta magát. Azt mondta, tudja, hogy nagyon hasonlít a híres íróra.

Férje halála után párizsi könyvtáruk és az írói hagyaték jelentős része a brünni Morva Könyvtárba került. Věra asszony mindent elrendezett. Meghalni sem Franciaországban akart. Egy interjúban megemlítette: „Úgy szeretnék meghalni, mint Goethe, aki a kertjében a fákat nézegette, majd örökre lehunyta a szemét.” Franciaországban igazán soha nem érezte otthon magát. „Én csak az álmaimban vagyok otthon – mondta. – A brünni gáton. Ott görkorcsolyáztam, vagy a Moldvában fürödtem.”

A halál egy francia kisváros, Le Touquet tengerparti szállodájában érte, ahová pihenni ment. Történetesen azzal a nagykövetségi épülettel szemben, amelyben évekig a férjével szabadságoltak. Ott soha senki nem zavarta őket. A környékbeliek fel sem ismerték az írót, így minden alkalommal háborítatlanul, a legnagyobb nyugalomban pihentek.

Věra Kunderová nyolcvannyolc évet élt. Férje halála után elintézte: hamvaikat a szülővárosukban helyezzék végső nyugalomra. Ez a szertartás is meg fog történni. Brünn mindkettőjük emlékét mély tisztelettel és szeretettel őrzi.

A szerző a Vasárnap munkatársa