Pusztába kiáltott szó?

Nem aktuális? Vagy túlontúl is az. Nem szeretjük, ha lelkiismeretünket vizslatják. 1983-ban Kiáltó szó címmel egy verseskötet Szeberényi Zoltán összeállításában, 1990-ben a Szélén az országútnak című Tóth László által összeállított antológiában 12 vers, 2003-ban az ugyancsak Tóth László által összeállított Förtelmes kaszálógépben már csak négy. Csekély vigasz, hogy kortársai, az első nemzedék kiváló képességű, komoly teljesítményt felmutató képviselői szintén a méltatlan feledés homályába merültek. Ki ismeri Neubauer Pál, Szombathy Viktor, Darkó István, Vozári Dezső nevét?

Győry Dezső, az első nemzedék talán legforradalmibb vezéregyénisége, a szlovenszkói magyar irodalom par excellence költője, a palóc Tamási Áron lázadó protestáns család leszármazottjaként Wallentinyi Dezsőként látta meg Rimaszombatban a napvilágot 1900-ban. Ady „sorsvallató, döbbenetes jóslatai, átkai és forradalmi próféciái” indítják el a pályán, első kötetei Ady keze nyomát viselik. Győry Losoncon válik igazi költővé, ahol az YMCA vallásos protestáns egyesület titkára lett, s megismerkedik Komlós Aladárral és Simándy Pállal. Ekkor döbben rá arra, hogy az állandó sirámokból, a dicső régmúlt felidézéséből nem lehet katedrálist építeni, s nincs más megoldás Trianon után, mint küldetést vállalni és megtalálni az otthont az új hazában: „»Minthogy, mivelhogy, miszerint s pediglen« // elszónokoltuk sorsunk jobb jövőjét // s erőnket, mely jobb sorsra tartott számot: // legalább annyit tegyünk is már végre, // hogy megszolgáljunk egy végső vivátot.” Új haza, új sors. Lándzsát tör a dunatáji népek együttélése mellett, Közép-európai ember című, programadó verse akkor is túl aktuális. „A mentém egyik ujja hímes, érzelgős, forró, ez Kelet, // az ész szaván agyafúrt hűvös // Nyugat varrta a másik felet.” Egy évvel korábbi vers, mint József Attila A Dunánál című verse. Akkoriban nem ez volt a hivatalos Magyarország hangja, ezért száműzték Horthy Magyarországáról. Ezekben az években keményen ostorozza a hivatalos magyar költészet múltba révedő ostobaságát, a passzív csodavárás helyett a társadalmi haladásért folytatott küzdelmet hirdeti. Ahogy Petőfit Szabadszálláson, őt is persona non gratává fokozzák le, s mind Csehszlovákiából, mind Hlinka és Tiso Szlovákiájából menekülnie kell. Móricz még 1928-ban a Nyugat hasábjain kitörő lelkesedéssel üdvözli az Ady-utódot, de meggondolatlan kijelentésével, miszerint Győry „elsősorban és teljesen politikai költő”, szerencsétlenül béklyót rak későbbi költészetére. „Ide kerültünk? Hol itt a hiba? // A múlt kihunyt, a jövő vaksi. Tisztán // teljességes a mai galiba.” S a folytatás: „Nem. Inkább csend. Nem alkuszik a szándék: // ami ma van, nem veszi be a gyomrom, // nem veszi be. Okádék.” Ezeket a sorokat 1931-ben írta Hol a költő? című versében. Folyamatosan menekül. Folyamatosan üldözik. Katonaviselt emberként Beregszászon éri meg a második világháború végét. De a hazának nem kell. Csak 1949-ben engedik Budapestre. Ez az időszak nem a forradalmárok ideje, s nem is a költészeté. Depressziója az egykor eszmei vezért majdnem az öngyilkosságba sodorja. Még ír egy emlékverset Július Fučík emlékére. Átvált prózába. Ő lesz a palóc Tamási Áron. Viharvirág című történelmi regénye 1848-at idézi. Kalla Mihály nagyapja egykori naplója alapján. Hihetetlen a regény fogadtatása. Közel negyedmillió példányban kel el. Lesz folytatás is. Tűzvirág, Sorsvirág. Győry Dezső a szocialista Magyarország egyik legolvasottabb írója lesz. Már senki nem emlékszik a költő Győryre. 1957-ben mégis kiadják válogatott verseskötetét Zengő Dunatáj címmel. Ez hozza a harmadik József Attila-díjat. A Kossuth-díj elmarad. A trilógia mellett emléket állít a gömöri partizánharcoknak. Czabán Samunak, akit Ady is versben üdvözöl, de mára már a rozsnyói pedagógusnapok fejlécéről is levették a nevét, s a rengeteg életveszély és izmus után mintha komolyan hinne abban, amiben él: „Ha szabad egy »öreg krapeknak« valamit üzenni a mai fiataloknak, derűs küzdést javaslok, és e küzdésben hitet az életben és hitet az emberekben...” – nyilatkozza hetvenedik születésnapján.

1974-ben temetik a Farkasrétiben. Nem akármilyen társasága van: Honthy Hanna a primadonna és Várkonyi Zoltán, a Vígszínház legendája.

Rimaszombatban a kilencvenes évek elején emléktáblát avatnak azon a házon, ahol a gyerekkorát töltötte. 2003-ban róla nevezik el a volt Tompa Napokat. Húga egykori toalettasztalkájából készül az emléktábla a Petőfi-ház falán. Májusban Rimaszombatban felavatják a Petőfi-szobrot. „Kossuthot és Petőfit is sokallja // ma már magyar magyartól. Ronda kor // Új özönvíz volt. S nem lett humuszalja” – igaz, ezt 1935-ben írja. Aktuális? Verseit nem olvassuk, regényeit évtizedek óta nem adták ki, szellemi öröksége halott. Még életében, 1973-ban köszönti Czine Mihály a következő sorokkal: „Hiheti, hogy vergődése a múlté, álmaiból pedig só lesz és kenyér. Költészeti alapokmánya egy népcsoportnak, s lobogója ma is a népek testvériségéért küzdőknek. A vox humana híveinek.”

Harminc éve már, hogy nem látja, mennyire nem lett az.