Prágában él, nemzetközi produkciókba hívják

Somorján végzett a magyar gimnáziumban, színészi diplomáját Pozsonyban vette át, prágai lakos a férje, Dodo Gombár révén lett, aki a Švanda Színház művészeti vezetője és főrendezője.  Pozsony már csak köztes állomás az életében. Átszállóhely Prága és Nagyszarva között. Vannak pillanatai, amikor úgy érzi, jobban tette volna, ha közelebb marad diákévei helyszíneihez?  Három év után azt éreztem Prágában, nekem ott a helyem, ott kell gyökeret eresztenem, megtalálnom a számításaimat. Egyre több barátom költözött oda, megszoktam az új helyet. Mára fordult a kocka. Eljött egy másik fázis, amikor… nem azt mondom, hogy kiábrándultam Prágából, de már tudom, érzem, hogy nem nekem való. Egy nagyon erős belső hang ezt súgja.  Mit?  Hogy tovább kell mennem.  Hova? Milyen irányba?  Egyelőre nem tudom a választ. Dodo, a párom nagyon vágyódik falura. De már négy évvel ezelőtt is ezt mondta. Csak most még intenzívebb lett az érzés nála. Én jól elvagyok Prágában, de csak hétfőtől péntekig. Annyi éppen elég. Szombaton és vasárnap jól jönne a vidék. A faluhely. A teljes kikapcsolódás.  Tehát nem Pozsonyba vágyik vissza, és nem is Budapest vonzza.  Van egy tiszta jövőképem. Letelepszünk egy csendes, eldugott kis helyen valahol Csehországban, és onnan járok majd Prágába, Pozsonyba, Pestre, Ber linbe. Ma már nincsenek távolságok. A színészmeghallgatások sem úgy történnek, mint régen. Első körben nem mindig kell megjelenni a helyszínen. Elég elküldeni az otthon felvett anyagot. Az alapján el tudják dönteni, hívnak-e a második körbe. Dodo mindenben támogat. Nemegyszer hallom tőle, hogy ha Pestre vágysz, menjünk Pestre. De én csak addig érzem magam jól egy konkrét helyen, amíg oda köt a munkám. Két hónapra szívesen leköltöznék Pest re, csak legyen értelme. Az utazás nem fáraszt. Lefoglalom magam. Olvasok, tanulok, alszom. Ha több napra megyek valahova, akkor keresek valamilyen kurzust, ami az adott helyszínen zajlik. Munkamániás vagyok.  Nyilván nem főzőtanfolyamra vagy a kiskertészek klubjának heti „kétnaposaira” gondol.  Jöhet ez is, az is. Mindenre nyitott vagyok. De most workshopokra járok. Önfejlesztő tréningekre.  Milyen időközönként jut el akkor Nagyszarvára?  Két hónappal ezelőtt voltam itthon.  És most?  Tegnap érkeztem, ma már utazom is vissza, Prágába. Felülök a buszra, megnézek egy filmet angolul, hogy tanuljam a nyelvet, utána olvasok, német szavakat magolok, gyorsan eltelik a négy óra.  Magyarul is olvas?  Igen. Most például Soma könyvét, a Tiszta szexet. Imádom. Regényeket csehül olvasok, méghozzá hangosan, hogy javuljon a kiejtésem. Öt év nem kis idő. Nyilván van már egy kialakult képe a csehekről.  Majdnem olyanok, mint mi, magyarok. Megállíthatatlanok. Minden falat áttörnek. Főleg az én szakmámban. Nem is a könyöküket használják, hanem egyszerűen kiharapják maguknak, amit akarnak. A konfliktusokat kidumálják. Kedvesek, de bántani is tudnak.  Kollégáktól is kapott kellemetlen megjegyzéseket? Olyat például, hogy: „Miért jöttél ide?”  A szemembe még soha nem mondtak ilyet.  Lehet, hogy azért sem, mert tudják, kivel érkezett a színházba. Elvégre egy jó nevű rendező felesége. A sorsuk tőle is függ.  Van, akinek igen. Egy értelmes, intelligens kolléga mégsem köt össze bennünket. Azzal nincs gondom, ha kimondja, mit gondol rólam vagy Dodóról, azt viszont kikötöttem, hogy velem ne tessék megbeszélni, ami rá tartozik, illetve ne tőlem várjanak választ bizonyos kérdésekre. Olyankor hallgatok, vagy nevetek. Kérdezzék meg Dodót. Ha a jelenlétemben beszélnek róla, odébb megyek. Időbe telt, míg megszoktam ezeket a helyzeteket.  Nyilván előnye is van annak, ha egy színésznő férje művészeti vezető.  Igen, most például együtt dolgoztunk. Az ő rendezésében.  A Švanda Színház lett a prágai bázisa?  Igazából nincs színházi bázisom. Havonta nyolc-tíz előadásom van a társulattal, de csak vendégként dolgozom velük. Az igazgató már kétszer is felajánlotta a szerződést. Még mindig nem kötöttem le magam. Jobb ez így, ahogy van. Szabadon. A Švanda Színházzal Dodo köt öszsze, követtem őt Prágába, de azt, hogy ott vagyok, nemcsak neki, magamnak is köszönhetem. Ő volt az első, aki szerepet adott Prágában, a folytatás azonban már rajtam is múlott. A Janis Joplin-Cry baby, cry című száma alapján született darab volt a második prágai munkám a színházban. Azt mi, lányok írtuk, és magunk is rendeztük. Másfél éve játsszuk, és már túl vagyunk a hetvenedik előadáson. Női darab. Nagyon sikeres lett. Sokat utazunk vele Csehországban, de már Pozsonyba, az Astorkába is elvittük. Most egy kortárs cseh drámaíró, Roman Sýkora és Roman Holý, a Monkey Business zenésze által jegyzett funky musicalben, a Szemetesekben dolgoztunk együtt, mert azt is Dodo rendezte. Mivel többször is mondtam már neki, hogy szívesen játszanék állatot, azt találta ki, hogy legyek egy olyan nő, aki a kukák között él, de négykézláb, macskaként közlekedik. Még szólót is énekelhetek.  Említsünk meg egyvalakit a partnerei közül.  Patrik Děrgel.  Agnieszka Hollanddal forgatott az Égő bokor – Olthatatlanul című HBO-sorozatban.  Nagyon tehetséges fiú. Azóta figyelem, hogy kikerült a főiskoláról. Dodo vette fel a színházba, ősztől már a Nemzeti tagja lesz. Most magyarul tanítom, mert fejébe vette, hogy megtanul valamennyire, ha már magyar ősei vannak.  A színházon kívül más feladatok is megtalálják?  Bejöttek olyan munkák is, amilyenekkel egyáltalán nem számoltam. Már reklámfilmekbe is hívnak, és én boldogan megyek.  Nicole Kidman is reklámfilmben játszott nemrég Prágában. A strahovi kolostor könyvtárában.  Az egyik reklámhoz magyarul beszélő lányt kerestek. Elcsíptem egy apróhirdetést, és válaszoltam rá, hogy Prágában élek, szívesen állok a rendelkezésükre. Felolvastam egy mesét az iPhone-om diktafonjára, e-mailben elküldtem a felvételt, és három nap múlva jelezték, hogy engem választottak a feladatra. Nagyon megörültem, hogy Prágában magyarul szinkronizálhatok egy reklámban. Két héttel később egy másik stúdió talált meg. Nekik csehül, szlovákul és magyarul küldtem el a hangomat. Így működik a piac. Ugyanaz a reklám lemegy három országban. Egy amerikai reklámfilmben szerepeltem is. Bevonzottam a lehetőséget. Kétfordulós volt a casting, először nem is konkrét szerepre hívtak be, hanem mint feature extrát. Ami ugyan több mint a statisztálás, de nem biztos, hogy bent maradok a filmben, lehet, hogy kivágják a jelenetet. Egy autóbuszban kellett volna elmélyülten olvasnom, mert könyvreklámról volt szó. Kimentem a helyszínre, meglátott a rendező, megkérdezte, beszélek-e angolul, mondtam, igen, kaptam egy szöveget, meghallgatta a kiejtésemet, tetszett neki, elmondta, mi lesz a feladatom, s már ott is álltam egy vízzel derékig elárasztott szobában, könyvvel a kezemben. Ez is sikerélmény. Tavaly döntöttem el, hogy ezen az úton is elindulok, ezért csiszolom, fejlesztem az angol és a német nyelvtudásomat. Bejelentkeztem Nancy Bishophoz is, aki Prágában dolgozó külföldi stáboknak válogat színészeket. Négynapos workshopot tartott, azon is sokat tanultam. Belga, dán, máltai és német kollégákkal ismerkedtem meg általa. Kapcsolatban vagyunk. Jelzik, ha valamelyik produkcióba külföldi lányokat keresnek.  Magyarul van lehetősége beszélni Prágában?  Az itthoniakkal, skype-on. Sokszor órákig csevegünk. De óriási kihívás, nagyon jó tréning az is, hogy magyarul taníthatom Patrikot, a kollégámat. Minden órára alaposan felkészülök.  A velencei mustrán is szép sikerrel szerepelt filmje a Kisrókák, amellyel egy franciaországi fesztiválon a legjobb alakítás díját nyerte el, termett már valamit Prágában?  Nancy Bishop is tudott róla. Azonnal beazonosított, amikor megjelentem nála. A Tannbach című háromrészes német televíziós produkcióba is bekerültem. Nyolc évig tanultam németül, az alapjaim nagyon jók. Meg is hatódtam, amikor a rendező engem választott. Hét forgatási napom volt, cseh részről ketten vagyunk csak a filmben. Karel Dobrý és én. A többiek németek. Bajorországban játszódik a történet 1949-ben és 50-ben. Közvetlenül a háború után kettéválasztanak egy falut, ami azt jelenti, hogy családokat szakítanak szét. A falu egyik részét az amerikaiak, a másikat a szovjetek felügyelik. Német kollégámmal egy kétgyerekes molnárházaspárt játszunk. A férjem belekeveredik a falubeli hatalmi csatározásokba, a szovjetek el akarják hurcolni, és én mentem meg a családot. A ZDF mutatta be a filmet, és akkora sikere volt, hogy egy rangos televíziós díjra jelölték nemrég. Ha minden jól alakul, folytatása lesz a történetnek. Újabb három rész forgatására készülnek.  Szlovák filmben mikor játszott legutóbb?  Hónapokkal ezelőtt, Peter Bebjak legújabb rendezésében, A rendrakóban. Egy folyton ma rakodó házaspárt játszunk Marcel Ochránekkel, akivel Beb jak korábbi rendezésében, a Gyermekrablókban is partnerek voltunk. A jövőt tekintve most a nyelvtanulást tartom a legfontosabbnak. Külföldi produkciókban szeretnék többet dolgozni.  S otthon, a szülői házban hogyan képzeljem el?  Most például vasárnapi ebédre érkeztem.  Lelkileg miből táplálkozik?  Abból, hogy a szeretteimmel lehetek. Feltölt az itthoni környezet. Az is jó, hogy nem kell arra figyelnem, mit hogyan mondok. Otthon nincs si és sa. De vannak finom ízek, meghitt pillanatok. Édesapám Sri Lankáról jött haza. Elmúlt ötven, amikor elvégezte a búvártanfolyamot, azóta minden évben elutazik valahova, hogy merülhessen. Képeket nézegettünk, nagyon sokat. Édesanyám jógatanfolyamra jár, hogy oktató lehessen. Ezt ő is ötven fölött kezdte. Mindketten annyira fel vannak töltve azzal, amit csinálnak, olyan lelkesek, ez akkora öröm és kiteljesedés számukra, hogy rengeteg erőt kapok tőlük. És ott a húgom, aki egy logisztikai cégnél dolgozik, miközben novellákat ír. Lenyűgöz ez a fajta kettősség. És jön a nagymama… ha együtt a család, vagyunk vagy ötvenen, dől rám a sok információ. Imádok beszélgetni. Csak úgy iszom a szavaikat.