Pozsonyi Magyar Diákfesztivál

Tegnap délután a pozsonyi Csemadok-székházban megkezdődött a diák- és ifjúsági szervezetek első közösen szervezett fesztiválja. A védnökséget Bugár Béla, az MKP elnöke vállalta. A négynaponos rendezvénysorozat főszervezője az Agora Információs Iroda.

Tegnap délután a pozsonyi Csemadok-székházban megkezdődött a diák- és ifjúsági szervezetek első közösen szervezett fesztiválja. A védnökséget Bugár Béla, az MKP elnöke vállalta. A négynaponos rendezvénysorozat főszervezője az Agora Információs Iroda. Ez az irodahálózat 2001 júniusában alakult, hogy segítséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akik akár belföldön, akár a környező országokban szeretnének tovább tanulni, és például ösztöndíjra vagy bármilyen, mondjuk vegyészeti kutatáshoz szükséges információcsomagra van szükségük. (Az Agora központja Budapesten található, s összesen 11 irodát hoztak létre azokban az országokban, ahol magyar kisebbség, diákság él. Szlovákiában az Agorának két székhelye van, Pozsonyban és Komáromban.)

A diákszervezetek pozsonyi találkozójának két másik társszervezője az elsősorban a középiskolások körében jól ismert Diákhálózat, valamint a Magyar Ifjúsági Közösség, amely inkább az egyetemistákkal, illetve a Pozsonyban élő és már dolgozó fiatalokkal foglalkozik, szervez számukra programokat. Az Agora pozsonyi irodájának vezetője, Soóky Éva elmondta, hogy bár a mostani diákfesztivál mindhárom társszervezője országos szervezet, ezúttal az volt az elsődleges cél, hogy összefogják a pozsonyi magyar diákokat. „Azt, hogy a különböző közép- és főiskolákra, egyetemekre járó diákok, valamint a többi fiatal találkozhasson egymással, lényegesebben nehezebb megszervezni itt, a fővárosban, mint a kisebb városokban. Úgy gondolom, ez a kezdeményezés elindíthat egyfajta egymáshoz való közeledést. A fesztiválra mintegy ezerötszáz fiatalt várunk.”

A rendezvények – délutánonként és kora este – több helyszínen zajlanak. A tegnapi megnyitót követően 19.30 órára a Bagi-Nacsa humorista páros is a Csemadok székházába kapott meghívást. Kedden, azaz ma 16.30-kor viszont már a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében nyílik meg a Fiatal Magyar Építészek és Képzőművészek kiállítása. Ezt követően ugyanott egy, a kiállítás anyagához kapcsolódó szakmai előadás kezdődik, Kortárs magyar lakóházak – kuliszszán innen és túl címmel. A komáromi Jókai Színház Ibusár című, nagy sikerű darabját szintén ma estére tűzték műsorra, a Magyar Színházi Est keretében. Az előadás 19 órakor kezdődik a ružinovi művelődési házban. Holnap 17 órától az éberhardi focipályán a pozsonyi diákok és az MKP fiatal tagjai mérik össze labdarúgásban az erejüket, s a jó hangulathoz feltehetően az ingyengulyás és sörcsapolás is hozzájárul... Ezt követően 21 órától a Mladá Garda Kollégiumban az egyik magyarországi sztáregyüttes, a Zanzibár ad koncertet. Az utolsó fesztiválnapon, csütörtökön kivételes eseményre kerül sor, Diákszervezetek akkor és most címmel. A Pozsonyi Kaszinóban 16 órakor találkoznak az egykori Csehszlovákiában, majd Szlovákiában tevékenykedő magyar diákszervezetek vezetői. Természetesen ez a rendezvény is nyilvános, ahogy az utolsó nap utolsó programja, a csütörtökön 19 órakor kezdődő beszélgetés is Vujity Tvrtkóval, a neves riporterrel. Bővebb információk az Agora irodában kaphatók (tel. 02/5441-04-11).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?