Pozsonyban is bemutatják az Amadeust

Pozsony. Október 9-én, kedden 19 órától Pozsonyban, a Ružinovi Művelődési Házban lép fel a komáromi Jókai Színház.

Mozart halála. Ollé Erik (Amadeus), Benkő Géza és Lucskay Róbert (a két Venticello) Dömötör Ede felvétele Pozsony. Október 9-én, kedden 19 órától Pozsonyban, a Ružinovi Művelődési Házban lép fel a komáromi Jókai Színház. Peter Shaffer Amadeus című drámáját hozza el a fővárosba, azt az előadást, amely poetikus rendezői világának, valamint a koncentrált színészi játéknak köszönhetően a közelmúltban számos fesztiválon – így például Kisvárdán, a határon túli magyar színházak seregszemléjén, Budapesten, a stúdiószínházi műhelyek fesztiválján, továbbá a Színházi Nyitrán – osztatlan sikert aratott.

Mozart és Salieri vetélkedésének talán legismertebb – egyebek között Milos Forman 1984-es Oscar-díjas filmje által világhírűvé vált – feldolgozását Komáromban Czajlik József állította színpadra; a főbb szerepekben Ollé Eriket, Mokos Attilát, Vincze Emőkét láthatják.

A keddi előadásra jegyek elővételben a Madách-Posonium Kultúra Könyvesboltjában (Május 1. tér 10-12.) kaphatók. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?