Portrék, városképek, csendéletek

Pozsony. November 4-ig tekinthető meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a Gyurkovits Ferenc (1876–1968) munkásságát bemutató emlékkiállítás, mely a festőművész alkotásai mellett személyes tárgyaiból, valamint élete és pályája fontosabb dokumentumokból is közönség elé tár néhányat.

A tárlaton látható alkotások a Szlovák Nemzeti Galéria, a Nógrádi Múzeum és Galéria, a Közép-szlovákiai Galéria, a Losonci Városi Múzeum, valamint a Gömör-kishonti Múzeum gyűjteményből, továbbá magángyűjtőtől származnak – ez önmagában is jelzi, hogy az anyag milyen átfogó képet nyújt a Gyurkovits-életműről.

Az emlékkiállítás nem képtárjellegű elrendezésben mutatja be a műveket, hanem műtermi hangulatot idéző enteriőrben. A műtárgyak illusztris láttatását segítő festőállványok, a művész pár személyes tárgya, a különféle bútordarabok olyan atmoszférát kölcsönöznek a belső térnek, mely a művészkörnyezet sajátja.

A Budapesten 1876. március 28-án született Gyurkovits Ferenc gyermek- és ifjúkoráról kevés adat maradt ránk. Annyit tudunk, hogy édesapja mészáros volt, és szerette volna, ha a fia a nyomdokaiba lép, ezért egy ideig inasként dolgozott is a mészárszékben, ám már akkor képezte magát magánúton egy osztrák festőnél. 1894-ben beiratkozott az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda festő-díszítő szakosztályába, de tanulmányait a kötelező katonai szolgálat miatt meg kellett szakítania.

Később rézmetsző szakon tanult tovább. 1902-ben Párizsba utazott, ahol magánakadémiákon folytatott tanulmányokat. De mert a művészek rendkívüli koncentrációja miatt Párizsban nehéz volt festőként megélni, Gyurkovits elhagyta a várost.

München következet és az ottani képzőművészeti akadémia. A német városban – kitűnő portréfestőként – sorra kapta a megrendeléseket. Miután 1907-ben megnősült, saját műtermet nyitott. Gyurkovits a müncheni magyar művészek közösségéhez csatlakozva aktívan bekapcsolódott a társasági életbe. Felesége halála után – 1910-ben tüdőbajban elhunyt – Gyurkovits sikeresen bontakozó művészi pályájának hátat fordítva visszatért Magyarországra.

Ugyanebben az évben egy barátja meghívására Losoncra látogatott, s meg is telepedett itt. Megismerkedett Hermann Irmával, akivel 1913-ban összeházasodott. A városba érkezésének évében, 1910-ben megrendelést kapott három oltárkép és a losonci városatyák portréinak megfestésére. Három évvel később elindította festőiskoláját. Ugyanebben az esztendőben 50–60 képet felsorakoztatva megrendezték első losonci kiállítását, amelyről lelkesen számolt be a korabeli sajtó. A háború idején behívták katonának, és több festőtársával Besztercebányára került, ahol a kórházban teljesített civil szolgálatot. 1917-ben engedték haza rokkantként a szemén kialakuló zöld hályog miatt. Második önálló kiállítását Losoncon, a Vigadó nagy dísztermében már a háború után, 1921-ben rendezték meg, 150 festményt és 40 tanulmányrajzot felvonultatva, amelyeket a Losoncon eltöltött nem egész egy évtized alatt alkotott. A húszas évek politikai, társadalmi, gazdasági változásai Gyurkovits művészetére is hatással voltak: kisebbségi sorba került festőként a művészeti élet perifériáját is megjárta. Csak az ötvenes években kezdődött el műveinek integrálása a szlovákiai művészet kontextusába. 23 alkotása bekerült a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Életében az utolsó kiállítását nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezték meg – több mint hetven képet mutatták be. 92 évesen hunyt el Losoncon.

A Gyurkovits-életműből gazdag válogatást nyújtó pozsonyi kiállításon végigkövethetjük, miként kerültek Losonc, illetve Nógrád festőjénél előtérbe és hogyan határozták meg egész pályaívét a plain-airfestészet és az impresszionizmus vívmányai, illetve hogy hatásukra milyen zsánerképek, figurális kompozíciók, arcképek, önarcképek, táj- és városképek születtek a műtermében.