Polgári értékek őrzője

Életének meghatározó fejezeteit, szakmai tapasztalatait, emlékeit meséli el Orosz Ildikó diktafonja előtt, de nem interjúkötet a végeredmény, hanem egy már-már letehetetlen memoárkötet, amelyet a legszívesebben egy szuszra olvasna végig az ember. Hogy mégis szünetet tart benne, annak egy oka van: holnapra, sőt holnaputánra is hagyni akar belőle, mert annyira élvezi. Marton László társaságában ugyanis a magyar színművészet nagy korszakát éljük újra, találkozva a Vígszínház mára legendás művészeivel, Latinovits Zoltánnal és Ruttkai Évával, Páger Antallal vagy Darvas Ivánnal. Anekdoták hosszú sora elevenedik meg előttünk, Marton László pályakezdésétől egészen a máig, legfrissebb rendezése, A Pál utcai fiúk hatalmas sikeréig.

Ahogy állandó dramaturgmunkatársa, Radnóti Zsuzsa írja a Marton László Összpróba – Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései előszavában: különös krónika ez. „Egy olyan összetett, rétegzett szöveg, mint amilyenek egy jó színdarab mondatai… Ez a krónika egyszerre családtörténet, korszaktörténet, színháztörténet, nevelődés- és fejlődéstörténet, egyúttal izgalmas művészkarrier-történet is.” Ami a könyv családtörténeti vonalát illeti: „Az emlékezés folyamán megelevenedik egy elsüllyedt világ, a sötét Rákosi-korszak, majd az 56-os forradalom utáni megtorlások évei, amelyek egybeesnek a fiatal fiú gyermek- és kamaszéveivel. Ezek a visszaemlékezések azért izgalmasak és érdekesek, mert mélyen beágyazódtak az ország akkori légkörébe, kiszámíthatatlan és félelmetes atmoszférájába, a rendszerbe, amely adatott azoknak az állampolgároknak, akik akkor éltek.”

Miképpen őrizzük meg a polgári értékeket a legborzalmasabb történelmi időkben, a diktatúra legzordabb éveiben? Aki elolvassa a könyvet, erre a kérdésre is kimerítő választ kap, hiszen Marton László emberi-művészi tartása valóban morális iránytű számunkra. Apai és anyai ágon is több nyelven beszélő asszonyok voltak a nagymamái. Marton nagymama osztrák származású volt, Keresztes nagymama német családból jött, innen a Tanár úr szilárd alapokon nyugvó német nyelvtudása. De angolul is kiválóan beszél. Többször rendezett Torontóban és Ottawában, Tel-Avivban, Louisville-ben, Santa Fében, Chicagóban.

„A szüleim sokkal nagyobb társadalmi életet éltek, mint ma bárki – meséli Marton László. – Nem voltak nagy dínomdánomok nálunk, de az együttlétek szellemi nívója hihetetlenül magas volt. Ami érdekes: a polgári tradíció nem a Rákosi-éra alatt pusztul ki Magyarországon, hanem jóval később, egyszer csak eltűnik.”

Viharos és szélcsendesebb, nyugodtabb korszakok váltakoznak a könyv hasábjain. Így ismerkedünk meg a főiskolás, majd a pályakezdő rendezővel és első nagy színpadi sikereinek kulisszatitkaival, a Pozsonyba és Prágába is elhozott, 1973-ban bemutatott Popfesztivállal, amely egészen új fejezetet nyitott a magyar zenés színház történetében, az ezt követő Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Kőműves Kelemen, A padlás, az Össztánc fényes sikerének mozgatórugóival, és sok más, szép emlékeket idéző előadással. Egy ízig-vérig színházi ember rajzolja meg önarcképét a könyvben, és bárhonnan nézzük is ezt a képet, bármilyen szögből, nagyon rokonszenves alkotónak látjuk Marton Lászlót. Megértő, pályatársakat tisztelő személyiség gondolataiba, életvitelébe látunk bele, aki úgy rokonszenves, hogy egyáltalán nem igyekszik kedvező fénybe állítani magát.

Egyszerre megható és megrendítő olvasmány az Összpróba annak, aki Marton Lászlót eddig csak névről ismerte, annak pedig, aki egyszer már közelebb került hozzá, felejthetetlen „felújító próba”.