Kultúra

Polgár Anikó: Palló a kanális fölött

Lapozom a könyvem, a Cini-cini muzsikát, és közben hallgatkozom.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. augusztus 9. 16:00

kandalló illusztráció
- Shutterstock-felvétel

A szomszéd néni anyának panaszkodik. „A lányom sírva jött haza és azt mondta, hogy »Ilonka ma udurila domov!«” „Én nem bántottam, azt se tudom, mi az, hogy udurila” – védekezik hevesen anya. „Mi lenne? Az, hogy hazazavartad!” – fortyan föl Hella néni. Valószínűleg ez az első fordítói élményem, bár akkor még fogalmam sincs arról, hogy ezt fordításnak nevezik, nem tudom szétszálazni a különbségeket. Azt se tudom, hogy a szomszéd Hela néni szlovák, ángyikám, aki szintén Hela néni, viszont cseh, azt meg el se hinném, csak jóval később jövök rá, hogy az én anyukám is lehetne Hela néni, lévén hogy a hivatalos neve Helena.

Mindegy is, hiszen körülöttem mindenki beszédében keverednek a nyelvek, ebbe a természetes kevertségbe tanulok bele: az ember innen-onnan összecsipeget valamit, a felnőttek különben is furcsán mindenféléről értekeznek, nemcsak a szavaikat, hanem magukat a dolgokat is meg kell először tanulnom. Érzékelem, hogy a hazaküld és a hazazavar között van némi fokozati különbség, a hazakergette, hazazavarta és udurila szavakat viszont egymás mellé raktározom el magamban, most már van egy élethelyzet, amelyben használni tudom őket.

Azt sem tudatosítom, hogy a könyvemben lévő verseket egy másfajta magyar nyelven írják, nem ugyanazon, amelyen egymás közt beszélünk. Azt jegyzem meg az egészből, hogy a versekbe ilyen szavak illenek, bizonyos beszédhelyzetekhez meg amolyanok, s csak később kezdem összekombinálni őket. Jóval később, iskolás koromban, amikor már teli lesz versekkel a fejem, s lépten-nyomon előhozakodom egy-egy idézettel, idegesítve ezzel a testvéreimet, akik így fognak árulkodni rám: „Në szavaallj! Ani má mëgin szavaall!” Gúnyolódva, hosszan elnyújtják a szavakat, várva, hogy végre rám szóljanak, és remélve, hogy abbahagyom az egészet, és végre normális gyerek leszek, mint a többiek. De most még óvodába se járok, ülök itt észrevétlenül a felnőttek között és hallgatkozom.
Közben, hogy ne legyen a hall­gatkozás olyan feltűnő, nézegetem a színtelen rajzokat: előbukkan egy kisróka, ettől valahogy szégyellni kezdem magam, mert úgy képzelem, hogy ez az ülő róka azért ilyen mozdulatlan itt a könyvlapon, mert éppen kakil, olyan pózban, mint a kutya szokott. A szomszéd kislányt különben tényleg hazaküldtük, mert rosszalkodott, engem viszont még soha nem kergettek haza, pedig én is szoktam rosszalkodni, télen még a Mikulástól is virgácsot kaptam a rosszalkodásaim miatt, de Hela néni annyira megsajnált, mikor átjött és megmutattam neki, hogy a virgácsokat darabokra törte és a kályhába dobta. Én csak ámultam, hogy ez a különleges, máskor sose használt szó egyszerű bottá lényegül át, elveszíti minden mágikus, minden boszorkányos erejét, eltörhető bot lesz, amit most elkap és befal a lángszemű róka, akit az egyik versből ismerek. Kár, pedig most jöttem rá, hogy ezeket használni is lehet, kivihettem volna őket a ház mellé és rajzolhattam volna velük a hóba, vagy betehettem volna egy kis darabot az egyikből a fülem mögé, és úgy játszottam volna boltosat – mindig akad valami a ház körül, amit el lehet adni, a hóba pedig be lehet írni és össze lehet adni, hogy mi mennyibe kerül.

Különben minden rosszalkodás ellenére engem azért se tudtak volna hazakergetni, mert én sose mertem egyedül átmenni hozzájuk, ahhoz át kellett volna jutni a rémísztő libacsapaton, azoknak az erős, büszke madaraknak a csoportján, akik akkorák, mint én, szabadon járnak-kelnek a határban, a házak között, peckesen, főleg a gúnárok, iszonyú gágogással, összefognak, körbekerítik a gyerekeket, rájuk törnek hegyes csőrükkel. Nem csoda, hogy a róka is megijedt tőlük a mesében, mikor – ahelyett, hogy rögtön megette volna őket – teljesítette utolsó kívánságukat és megengedte, hogy haláluk előtt egyet énekeljenek, örülve, hogy énekszó mellett lakmározhat. Hiába várta szegény róka, hogy a libák fegyelmezettek lesznek, hogy szépen lekerekítik a dalt, hogy abbahagyja az egyik, aztán folytatja a következő – ezek nem tudták, hogyan kell ezt csinálni, nem is értették, mi az, hogy libasorban, csak gágogtak összevissza, egymást túlkiabálva, míg a róka el nem szaladt.

Anya minden este felolvas a Cini-cini muzsikából, kezdem megtanulni sorra a verseket, varázserőt látok bennük, észreveszem, hogy hatni lehet velük, például a boltban Joel bátyra, akitől mindig kapok cukorkát, ha elszavalok egyet. Boltba csak ritkán megyünk különben, végtelen sok nap telik el, végtelen sok verssel, mire felkerekedünk megint, s ha véletlenül esik közben az eső, akkor a vásárlás mindig későbbre halasztódik, mert a falu messze van, a határi úton pedig sokáig megmarad a sár, sőt, néha az utak is összekeverednek, attól függően, hogy egy-egy arra járó traktor merre hagyott éppen az esővíztől még tovább mélyülő barázdát. Joel báty a pult mögött áll, ceruza van a füle mögött, amit lekap a végén, s összeszámolja egy papíron, mit vettünk, de az én cukorkámat nem írja fel, az kijár nekem, a versekért. Később tapasztalom, hogy ez nem mindenhol működik: Gyula bátyra például egy másik falu másik boltjában egyáltalán nem lehet ilyenekkel hatni, itt nem is szavalok inkább, csak nézem a bácsi fél karját, meg a pulóvernek a másik oldalon üresen lebegő szárát. Pedig ez a bácsi papírboltban árul (azért is hívjuk Papír Gyulának), s ott a legfelső polcon könyvek is vannak, elérhetetlen magasban, de biztosan nem adná ide, még megnézni se, mert ő is úgy képzeli, mint a többiek, hogy az ilyen kisgyerekek, akik még óvodába se járnak, még lapozni se tudnak, csak széttépik a könyveket.  

„Az erdő, az nagyon messze lehet, / az erdőben mindig este lehet” – olvassa anyu, de én nem hiszem el. Tudom, hogy az erdő, ahol apu a nagybátyámmal vadászni szokott, itt van közel, onnan hozzák haza a fácánt, amiből anyu finom levest főz. Azt is mesélték, hogy mikor még meg se születtem, találtak egy elhagyott őzikét, és hazahozták, s a nővérem, aki akkor még nagyon kicsi volt, Nyuszkónak nevezte, etette és gondozta, de hiába, mert az őzikének annyira hiányzott az anyukája, hogy belepusztult. Ezért nem hiszem el az Öreg néne őzikéjét sem, amit anyu szokott szavalni, mert anyu fejből is sok verset tud, nekem csak az tetszik belőle, hogy „őz erdőben, ember házban”.

Mégse jó túl sokat a házban lenni, bent kicsi a hely és kevés az izgalom. Dehogy van az erdőben mindig este! Az erdőben különös fények vannak, ahogy a nap átsüt a fák lombjain, az szebb, mint a televízió, mert itt minden színes, abban meg minden és mindenki fekete, szürke meg piszkosfehér. Az erdő szélén gyönyörű virágok nyílnak, élénkzöld a száruk, hófehér a szirmuk, és olyan ragyogóan sárga a közepük, mint a nap. A nagyok „szeret, nem szeret” játékot szoktak vele játszani, de én sose kopasztanám meg, sose tépném le a szirmait.

A kanális fölött egy palló vezet át, lehet keskeny kis fahídnak is nevezni, hiszen az egyik oldalán, de csak az egyiken, van egy kapaszkodó, egy korlát, végtelenül magasan, jóval a fejem fölött, nem érem el, kár is nyújtózkodnom, de jobb, ha lefele se nézek, hiszen alattam, a mélyben a kanális mint egy vízzel teli szakadék, elég, ha egyet oldalra lépek, ha csak egy pillanatra nem figyelek magam elé, ha nem igazodom a szabályos libasorhoz, s már bele is zuhantam. Mindegy, melyik oldalra húzódom, hiszen a korlát alatt is könnyen átférek, a legjobb, ha középen maradok. Át kell érnem, a túloldalon, egyre közeledve hozzám, ott vannak azok a gyönyörű margaréták: a margaréta csodaszép, ezért a margaréta a legszebb szó, amit ismerek. Ha átjutok, beülök közéjük, összemérem magam velük, megsimogatom a szárukat, és szedek egy csokorravalót anyának, aki most nem jött velünk. Nem szabad rosszalkodnom, nehogy hazazavarjanak, muszáj követnem Hela nénit, fogni erősen a kezét, ez a biztosítéka annak, hogy átérek, hogy sikerül végigcsinálnom.  

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
R2-es

A déli úthálózat többé nem prioritás az államnak, mutatjuk miért

napos idő

Ilyen időnk lesz pénteken

koronavírus

A világban már 30 millió fölött van a fertőzöttek száma, a felgyógyultaké pedig 20,4 millió

sport a tv-ben 4

Bayern–Schalke focimeccs a tévében

koronavírus Magyarország

Hatan meghaltak, 941-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

a

Varjú mint társ és terápia

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.