PENGE: Beszélgessünk róla!

PENGE: Beszélgessünk róla!

Már maga a tény örömteli, hogy a Beszélgessünk róla! című sorozat megjelent magyar nyelvterületen is, ahol – ugye – az idegengyűlölet a politikai marketing legkelendőbb termékévé avanzsált az utóbbi időkben. A sorozat négy kötete globális problémákat igyekszik a gyerekek számára közelebb hozni, de mindennél többet mond, ha felsoroljuk a címeket: Globális konfliktusok, Rasszizmus és intolerancia, Éhezés és szegénység, valamint az itt recenzálandó Menekültek és migránsok. Ezeknek a problémáknak az értelmezése a felnőttek számára is kihívás – és nem csak összetettségük okán.

 

A kelet-közép-európai kulturális tér rendkívül zárt, aminek komoly történelmi hagyományai vannak. Ebbe a hagyományba illeszkedik a 2014-es menekültválság hisztérikus lecsapódása a térségben, aminek a magyarországi menekültellenes kormányzati kommunikáció az elsőrendű gerjesztője és fenntartója máig. Úgyhogy azt gondolom, a HVG Könyvek gyerekkönyvsorozata elsősorban a felnőtteknek szól: a szülőknek, akik már az egyes kötetek beszerzésével lépést tesznek a párbeszéd felé. De a sorozatcím – Beszélgessünk róla! – nemcsak ezért találó.

A szöveg a megfelelő módon didaktikus, egyszerűen az „történik”, hogy a szerző kedves, felvilágosult tanító néniként elmagyaráz jelenségeket, fogalmakat. (Például: mi az otthon, mi a különbség menekült és migráns között stb.) Nincs itt érdekfeszítő sztori, csupán történések, melyeket otthonukat elhagyó gyerekek élhetnek át. A stílus így olykor talán a kelleténél értekezőbbnek (azaz: szárazabbnak) tűnik, de épp itt jön képbe a szülő. Azt gondolom, hogy közösen kell (el)olvasni ezt a könyvet. A szülő felolvas – lelassít, megáll, elmagyaráz, felhívja a figyelmet, kérdez, válaszol és visszakérdez. Ez utóbbiakat a „klasszikus” meseolvasáskor nem okvetlen teszi…

A sorozat négy kötetének Hanane Kai minden hatásvadászatot kerülő illusztráció adnak egységes vizuális megjelenést. Amit a következő is fokoz: ha a kötetek borítóit megfelelőképp összerakjuk, kijön egy szép és veszélyes, forgó földgolyó. A libanoni származású grafikus figyelemre méltó vizuális megoldása, hogy a megrajzolt emberalakok bőrszínét papírfehéren hagyja, az arcokon némi pír, miközben az öltözetben, a környezet ábrázolásában már megjelennek az egyes kultúrák közti különbségek. Ez a megoldás megfelel a könyv éthoszának, ami korántsem merül ki abban, hogy mindenki lehet menekült. Azáltal, hogy a szín csupán behelyettesíthető, mindenki azonos esélyekkel indul (remélhetőleg, nem csak a gyermeki képzeletben). Tényleg átgondolt koncepcióról van szó – elég, ha felütjük a sorozat rasszizmust tárgyaló darabját. Ebben a színes bőrűek már színes bőrszínt kapnak. Csendesen utalva így arra is, hogy bár rasszizmus és idegengyűlölet alapja az előítéletesség, de a kettő mégsem ugyanaz. De erről majd máskor…

A kötet végén Tárgymutatót is kapunk, amely alapján visszakereshetők a legfontosabb fogalmak: család, gyerek, háború, menedékjog, segélyszervezet, menekült, migráns, nyomor, terrorizmus, iskola. Kedves szülők: beszélgessenek róla!

Ceri Roberts – Hanane Kai: Menekültek és migránsok. Fordította: Tulics Mónika. HVG Könyvek, 2018. 34 oldal.

Értékelés: 8/10

Vida Gergely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?