Paul Newman visszavonul

Hollywood egyik élő legendája, Paul Newman az ABC tévécsatornának adott interjújában bejelentette: visszavonul a filmezéstől. „Már nem tudok úgy dolgozni színészként, ahogy szeretnék. Kezdek felejteni, elhagy az önbizalmam, nincsenek új ötleteim” – magyarázta döntését a 82 éves színész.

Hollywood egyik élő legendája, Paul Newman az ABC tévécsatornának adott interjújában bejelentette: visszavonul a filmezéstől. „Már nem tudok úgy dolgozni színészként, ahogy szeretnék. Kezdek felejteni, elhagy az önbizalmam, nincsenek új ötleteim” – magyarázta döntését a 82 éves színész. Newman ezentúl jótékonysági alapítványaival foglalkozik majd – a színész korábban is sokat tett élelmezési problémák megoldásáért és beteg gyerekek rehabilitációjáért és táboroztatásáért. Az ohiói születésű Newman bő fél évszázad alatt több mint 50 filmben szerepelt, többek közt A nagy balhéban és a Macska a forró bádogtetőn-ben. Tízszer jelölték Oscarra, 1987-ben meg is kapta a díjat A pénz színében nyújtott alakításáért. A Golden Globe-díjért hatszor mondhatott köszönetet. Utolsó munkái közül a Senki bolondja és a Kárhozat útja emelkednek ki, illetve az Empire Falls című tévéfilm, amivel Newman Emmy-díjat nyert. Legemlékezetesebb filmje az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök volt, amelynek egyik címszerepét ő, másikat Robert Redford játszotta. Redforddal később A nagy balhéban is együtt szerepeltek. A színészlegenda első feleségétől kilencévi házasság és három gyerek után vált el 1958-ban, és még abban az évben összeházasodott Joanne Woodward színésznővel, akitől szintén három gyereke született. (index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?