Patetikusra sikeredett a pápamusical

Erre a biztos sikerre hagyatkozott a nyitrai Andrej Bagar Színház is, amikor a szentté avatott lengyel származású egyházfő életéről mutatott be musicalt Hivatása pápa címmel.

A döntés tulajdonképpen nem meglepő, a teátrum azt a hagyományt követi, amelyet még a Jozef Bednárik rendezte musicalekkel kezdett el, majd hol többé, hol kevésbé sikerült próbálkozásokkal folytatott. A zenés műfaj egyetlen évadban sem maradt ki, de az igazán hangos, több évadon átívelő, jövedelmező közönségsiker – talán a Pacho visszatér című nagyon szlovák és nagyon primitív daljátékot kivéve – elmaradt. Nyilvánvalóan ezért is esett a választás olyan témára, amely a konzervatív, legalábbis külsőségeiben vallásos Nyitrán biztosan bejön, és bízni lehet abban, hogy a távolabbi vidékekről is jönnek majd a katolikus egyletek és rózsafüzér-társulatok színházlátogatóba. Hogy művészi csomagolása is legyen a dolognak, a darabot a Made in Slovakia nevet viselő, vagyis csupa szlovák művet bemutató évad keretében hirdették meg, a dalszövegeket Daniel Hevier írta, a zenét Dušík Gábor szerezte. Sokáig titok volt, ki személyesíti meg a pápát, végül Ján Galovič mellett döntött Jerzy Jan Polonski lengyel rendező. És jól döntött: a színész kellemes énekhangja olykor még az egész darabot átható pátoszt is feledteti, de azokban a jelenetekben, ahol egész enciklikákat kell elmondania, láthatóan ő sem érzi jól magát.

Meglehetősen furcsán hat az is, hogy a darab II. János Pál haldoklásával kezdődik – a halálos ágyán emlékezik vissza életére, amely a kezdetektől szent, egyenesen és akadálymentesen felfelé ívelő pálya volt. Valahol azért az alkotók is érezhették, hogy egy színműben szükségszerű a konfliktus, ezért találták ki az ifjú Karol Wojtylát, majd II. János Pált is kísértő Sátán alakját, aki színészi hírnevet, sikert, pénzt ígér – mindhiába. Eva Pavlíková rutinból hozza a figurát, sem többet, sem kevesebbet nem nyújt, mint ami megszokott és elvárható tőle. Az ifjú Wojtylát megszemélyesítő Juraj Ďuriš hiteles hévvel és lelkesedéssel mond neki ellent, még akkor is, amikor a szerelemről kell lemondania, az idősödő pápa pedig olykor bölcs derűvel, gyakrabban megmosolyogtató szentenciákkal teszi helyre. Valójában az egész darab közhelyek és bevált klisék gyűjteménye, a háttérben időről időre dalra fakadó és táncra perdülő parókás Jézustól egészen a „pápa bácsival” éneklő kisgyerekekig. Ami egy musicalbe kell, az mind megvan itt: sok tánc, fülbemászó dallamok, hatásos koreográfia és költséges díszlet, de mindebből csak az utóbbi sikerült igazán a lengyel Damian Styrnának köszönhetően. A korabeli képek vetítésével kiegészített színpadkép igazán hatásos és ízléses, szinte kirí az egész produkcióból.

A Hivatása pápa a műfaj minden követelményét teljesíti, csak épp a történetnek nincs igazán tétje – ennél fogva feszültsége sincs –, egyenesen, egyre himnikusabb dalokkal halad a megdicsőülés felé. Bizonyára nem véletlen, hogy a nyitraiak lengyelekre bízták a rendezést, a koreográfiát és a díszletet is, ilyen patetikus előadást aligha tudott volna más összehozni ebből az előrelátható és bizony eléggé lapos történetből. Hogy a nézők nem alszanak el a sok jóság közepette, az csak a három falusi asszonyt megszemélyesítő Eva Večerovának, Gabriela Dolnának és Eva Hlaváčovának köszönhető. Ők az első vidéki szolgálattól a római pápaságig követik és kommentálják Karol Wojtyla pályáját. Ötletes az a jelenet is, amelyben Brezsnyev szovjet pártfőtitkár telefonál Jaruzelski tábornoknak, hogyan engedhette meg, hogy egy lengyelt pápává válasszanak, vagy a lengyel kommunista pártelit gyűlése, amelyen a pápáról begyűjtött információkat összegzik – de ez minden, ami a darab javára írható. A többi vagy unalmas, vagy egyenesen kínos, mint az a jelenet, amelyben II. János Pál 1996-os nyitrai látogatása során Korec bíborossal találkozik és a cirill-metódi örökségről beszélget vele. Lehet, hogy ezt Nyitrán kötelező körnek gondolták az alkotók, de az erőltetettséget nem tudták elleplezni.

Deszka-díjat aligha kapnak az előadásért az alkotók, de ha az interneten megnézzük, hány plébánia szervez színházlátogatást Nyitrára, máris megérte. És végeredményben ez volt a cél, akármennyire szent is az eszköz.