„Parkolj be a garázsomba, édes!”

Sohasem nézek televíziót „csak úgy”. Ez nem közérdekű információ, vagyunk még egypáran, akik programszerű képernyőbámulás helyett bizonyos műsorok végett kapcsoljuk be időnként a fehér civilizáció „nagy képes ládáját”. Nálam a képernyőéhség izgalmas sportesemények, természetfilmek és néhány filmritkaság kapcsán jön elő. Legutóbb alig egy hete szántam rá magam, hogy késő éjszakáig fennmaradok filmet nézni. Egész pontosan múlt vasárnap, amikor is a Markíza televízió műsorára tűzte Martin Scorsese amerikai rendező Krisztus utolsó megkísértése című filmdrámáját. Annak idején már láttam a moziban (és nemigen értettem, miért tiltakozik ellene oly vehemensen a katolikus egyház). Fantasztikusan fényképezett, megrendítő képsorok, a párbeszédekben gyakran szó szerint idézve az újszövetségi írásokat. Mindazonáltal álmomban sem jutna eszembe a film kapcsán hitvitát nyitni. A saját istenemberségének tudatát fokozatosan felismerő, vívódó Jézus alakja számomra esendőségében is (vagy éppen azért) hitünk mindent legyőző erejét közvetítette. A többi pedig (ez esetben) már filmművészet. Scorsese igyekezett visszaadni a korabeli Júdea, Galilea hangulatát, a krisztusi időben élt emberek viszonyát az olyan régen várt, hogy megérkezését már talán nem is remélő Megváltóhoz.

(Persze, hogy az egyszerű emberek varázslónak, a vagyonukat és kiváltságaikat féltő zsidó papok meg csalónak nézték. Ma vajon hányan ismernénk fel, ha a rengeteg önjelölt próféta között megjelenne, és a „Hogyan gazdagodjunk meg gyorsan?” helyett arról beszélne, hogy egyetlen fillér díjazás nélkül is megtanítja, miképpen lehet jóllakni, és felebarátainkat jóllakatni a mindeneket irányító, irgalmas szeretet által?!) De mondom, nem erről akarok írni. Hanem a privát megbotránkozásomról. A filmet este tíz óra húsz perckor kezdte el vetíteni népszerű kereskedelmi televíziónk. Feltehetően azért, mert a műsorszerkesztők is úgy hallották, hogy ez nagyságrendekkel fajsúlyosabb dráma, mint például a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera (amit mellesleg szintén szeretek nézni, hallgatni...). Azt, hogy a tévések a saját csatornájukon levetített filmalkotásról csupán hallottak, és percnyit sem láttak belőle, abból gondolom, hogy különben esetleg kicserélték volna a hozzá kapcsolódó éjszakai reklámblokkot. (Felteszem, egy országos adó stábjában sokféle világnézetű ember előfordul, ez nem is érdekes. Mert úgy vélem, a jó ízlés minden ilyesmitől független: ha már, akkor leginkább „emberfüggő“ tulajdonság.) Akik szintén látták, illetve megpróbálták végignézni a Krisztus utolsó megkísértése című filmet, nagyjából már tudják, mire gondolok. Sőt mindazok, akik az említett kereskedelmi tévére kapcsolnak éjszakánként. Ahol a késő esti film vetítése közben úgy húszperces rendszerességgel pornóreklámokat sugároznak. Nem szeretnék naivnak tűnni, láttam én már pornófilmet (a rendszerváltás után majdnem ez volt az első „globálkulturális” médiaélményem), és noha elfogadni azóta sem tudom, tolerálni azért igyekszem mások ízlését. Mindazonáltal nem és nem hiszem el, hogy velünk, primitív csőcseléknek tartott televíziózókkal mindent meg lehet nézetni. (Igaz, két gyilkolászós rajzfilm között is régóta ott az intimbetét-reklámok, hadd „épüljön” a gyerek...!) De, de, DE! Felháborítónak, gusztustalannak, kulturálatlannak és emberségünkhöz méltatlannak tartom, hogy amikor egy Krisztus életéről szóló filmben a fiatal Jézus éppen szelíden meginti a házasságtöréssel vádolt asszonyt megkövezni készülő embereket, vagy kezét nyújtja a holtából feltámasztott Lázárnak, a következő snittben feltűnjön egy gruppenszexjelenet, s csábosra sminkelt prostituáltak hirdessék – „Parkolj be a garázsomba, édes!” stb... sóhajokkal – több mint erotikus szolgáltatásaikat! Se csokoládé-, se mosóporreklám, csak ez. Húszpercenként. A harmadik szexajánlat után kikapcsoltam a televíziót. Utánagondolva, ezt tettem volna akkor is, ha egy más vallási témájú, vagy akár természetfilmet nézek. Már másnap is ezen morgolódtam, amikor a szomszédasszonyom rám csodálkozott, hogy ugyan már, mit vagyok ilyen érzékeny! Hol élek én?! Hiszen népszerű strandunk mellett éppen az ominózus éjszakán volt a sokadik élő szexshow, mindennel, ami belefér. És az érdeklődő tömegben több álmatlan gyerkőc is „végigizgulta” az érzékeket sokkoló produkciót. Pletyka, szóbeszéd? Vagy manapság tényleg erről szólna az ember?! Arra azért kíváncsi lennék, vajon ki az, aki az „egészségesnek mondott szexusával” (s ez részemről nem szemellenzős vagy bigott, hanem nagyon is tág fogalom), pont Krisztus urunk földi kálváriáját nézve kap kedvet ahhoz, hogy feltárcsázzon egy prostituáltat. Ha véletlenül mégis akad valaki, ne írjon, ne válaszoljon, nem ez a megfelelő fórum! ĺgy, ismeretlenül is azt gondolom, hogy a hiba az ő készülékében van. Vagy a televíziósban, vagy másutt. De alighanem mindkettőben.