Paradicsomi állapotok a Szigeten

Budapest. Péntekre véget ért az esős évszak a Szigeten, elvonultak a felhők, és harminc fokra kúszott fel a hőmérő mutatója. Ennek köszönhetően a hétvégén már 62 ezren látogattak a fesztiválra, ami a szervezők szerint a Sziget-történelem eddigi nézőcsúcsa.

Harc a talpon maradásértČTK/AP-felvéteBudapest. Péntekre véget ért az esős évszak a Szigeten, elvonultak a felhők, és harminc fokra kúszott fel a hőmérő mutatója. Ennek köszönhetően a hétvégén már 62 ezren látogattak a fesztiválra, ami a szervezők szerint a Sziget-történelem eddigi nézőcsúcsa. Tömött sorok vonultak programról programra, néhány helyszínen szinte moccanni sem lehetett. A hatalmas metálsátor egymás után két este is kicsinek bizonyult, a Clawfinger és az Apocalyptica koncertjére sem fért be a rajongók mintegy fele, ugyanez volt a helyzet a kultikus magasságokba emelkedő Emil Rulez esetében is. A nagyszínpadon az Asian Dub Foundation és a Dreadzone a vadul táncolni vágyókat, a Morcheeba az óvatosabb duhajokat szórakoztatta, az ínyencek pedig egy látványos programban gyönyörködhettek, a Strange Fruit nevű ausztrál légi akrobata utcaszínházban, amely közvetlenül a belülről bejárható szoborként definiálható Luminárium mellett produkálta magát. Extremitásokban egyébként sincs hiány, szombaton debutált Fekete Pákó, a magyar lakodalmas rockot játszó nigériai fiatalember („kislány, a budzsira vigyázz!”), a dubot elektronizáló, elemi erejű Zion Train és a portugál néplelket zenébe öntő, világhírnevet szerzett Madredeus. A szünetekben falatozhattunk sóletet, kínai menüt, vagy tönkölybúzadarás gyömbéres mézes gabonafagyit, hogy a tokaji aszúban érlelt fokhagymás töltött meggyről ne is beszéljünk. A látogatók szerint gondok csak az árakkal vannak, az enni- és innivalóért ugyanis eléggé mélyre kell nyúlni a pénztárcákba.

A Szigetre magánemberként kilátogatott Magyar Bálint oktatási miniszter és Bársony András külügyi államtitkár. Az utóbbi úgy véli, a rendezvény már a csatlakozás előtt bekerült az unióba, pozitív képet festett Magyarországról, és az uniós tagállamokból érkező fiataloknak jobb benyomásuk van az országról, mint a magyaroknak önmagukról. A politikusok idén is egymásnak adják a VIP-karszalagot, Lamperth Mónika belügyminiszter például azt nyilatkozta a látogatás után, hogy határozottan elégedett lenne, ha az ország közbiztonsága is olyan volna, mint amit a fesztiválon tapasztalt. Egyre több a külföldi, német, holland, francia, sőt román szót is gyakran hallani.

Az úgynevezett Civil Sziget helyszínein a legkülönbözőbb egyesületek csalogatják sátraikba a fiatalokat. Bemutatkozott a Magyar Tolkien Társaság, a Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete, a Jojó Egyesület vagy a Magyar Bridzs Szövetség. Az egyik leglátogatottabbnak a nőgyógyászati problémákkal és sürgősségi fogamzásgátlással foglalkozó sátor bizonyult, napi ötszáz érdeklődővel. A BBC magyar nyelvű rádióadásával kapcsolatos vetélkedő előtt azonban a versenyzők összegyűjtésénél majdnem erőszakot kellett alkalmazni.

A fesztivál első napjaiban csak szokványosnak nevezhető, kisebb jelentőségű balesetek voltak – mondta el Szeles Géza, az Egészségügyi Bázis vezetője. A rendezvényt ellenérzésekkel figyelőknek az orvos azt üzeni, hogy a drogfogyasztással kapcsolatos problémák száma évek óta minimális, heti tíz eset körüli, ami messze alulmúlja több tucat szórakozóhely statisztikáját.

A paradicsomi állapotokat hangsúlyozandó szombaton egy kechupgyár jóvoltából paradicsomdobáló bajnokságot rendeztek, egy 20x30 méteres vízifoci-pályán, ahol a legtovább talpon maradó hat fős csapat nyert. A versenyt össznépi dobálózás zárta, a fotósok legnagyobb örömére egyszerre négyszáz ember szórhatta egymásra a túlérett zöldséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?