Ozogány Ernő búcsúajándéka

Ilyen nemes feladat várt Ozogány Ernőre is. Őt szinte abban a bizonyos huszonnegyedik órában kérte fel a nagy munkára Nagy József, a Tejfalu című kiadvány megálmodója és a szponzorok egyike. Több mint négy évtizeddel ezelőtt a patinás falut közigazgatásilag Somorjához csatolták, újabban pedig a betelepülések egyre nagyobb méretűek. „De megmaradt az óvoda, az iskola, több civil szervezet és főleg az egészséges lokálpatriotizmus” – írja előszavában a tősgyökeres tejfalusi menedzser. A szerző hatalmas forrásanyagot gyűjtött össze a Fórum Kisebbségtudományi Intézetben, a vágsellyei levéltárban és a budapesti könyvtárakban.  Így tárul fel az olvasó előtt a falu hét évszázados gazdag múltja. S így ismerkedhetünk meg letűnt korok neves helybeli személyiségeivel, többek között Wechelius Zsigmond Jánossal, a Csallóköz első nyomdászával, aki főleg a 380 éve kiadott Calendariumával tűnt ki. Itt kapott birtokot Mátyás királytól Dugovics Titusz, a Nándorfehérvári csatában elhunyt hős fia. A messze földön híres további tejfalusiak közül mindenképpen meg kell emítenünk Bisztritz ha-Kohén Dávidot. A bölcs rabbiként tisztelt filozófusról megtudjuk azt is, hogy 1864 júliusában indulatos szónoklata közben halt meg.A szerző egyik érdeme, hogy nem elégedett meg a tekintélyes mennyiságű írásos dokumentumok felkutatásával, sem a településről eddig megjelent kiadványok, kéziratok és újságriportok áttanulmányozásával. Szóra bírta a múlt század történelmi viharait túlélt idős falubelieket, akik drámai erejű oral historyként vallottak meghurcoltatásaikról, máig közszájon forgó helyi eseményekről. Például Somogyi Mariska fondorlatos bátorságáról, amellyel 1945. április elején a pincében elrejtett leányokat mentette meg a részeg szovjet katonáktól.  Döbbenetes a helybeli Godány Lajos tragédiája is, aki a „partizán Jancsinak” nevezett, komisszárként a faluba került Ján Hraškát még közös italozással is igyekezett jobb belátásra bírni az állampolgárságuktól megfosztott, deportálásra és kitelepítésre ítélt helybeliekkel szemben. Ám könyörület helyett fertőző tüdőbajt kapott tőle. Rövidesen mindketten a helyi temetőbe jutottak. Hasonló történetek, továbbá kiemelkedő személyiségek portréi teszik olvasmányossá és tanulságossá ezt a küllemében is vonzó könyvet, amelynek borítóját Skriba Pál ismert helyi tájképfestő két alkotása díszíti. Aki elolvassa, rádöbben arra, hogy Tejfaluról nem csak annyit kell tudni, hogy a faluban máig őrzik a dőrejárás hagyományát, s ott található a Pipagyújtó emlékpark. A kegyetlen sors úgy hozta, hogy a kiváló grafikai munkát végzett Csető Péter, miként Ozogány Ernő is, nem sokkal a közösségi összefogásból született kiadvány megjelenése után tragikus hirtelenséggel elhunyt. Méltóan búcsúztak, mert utolsó közös művük elsősorban a tejfalusiak és leszármazottjaik büszkesége, könyvespolcaik dísze, egyszersmind főleg a csallóközi könyvtárak becses darabja lett.