Őszi hangulatban

„... az az ősz olyan gondatlan rossz gazda; / Amit a kikelet / És a nyár gyüjtöget, / Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli...” – mondja Petőfi. És bizony, igaz! Könnyelmű az ősz. Persze, egy pillanat alatt megbocsátunk neki, hiszen könnyelműek vagyunk néha mi is, és olyan jólesik szabadon dúskálni a kimeríthetetlennek látszó kincsestárban. Most lehet végigsimítani az alma piros, viaszos bőrén, mielőtt beléharapunk, s fogunk közt lecsordul savanykás leve. Letörölni a szilva hamvát, és körmünket nyomni a szőlőszem feszülő bőrébe, hogy kicsattanjon, spricceljen az édes ital, melyet nemsokára pohárba töltve fenékig üríthetünk.

Emlékezünk a gyerekkori nagy szüretekre, amikor még olyan más színben láttunk mindent. Milyen jó visszaidézni a régi szüretek idilljét, elfeledkezni néha a rohanó világról, s a napi taposómalomról. Gyönyörködni a kert látványában vagy az őszirózsák tarka-barka színpompájában. Ösztönösen bennünk él, mindezt megőrizni, néha el-elkap a habzsolás vágya egy-egy gyönyörűen termő gyümölcsöskert vagy piac láttán. Irigyeljük az igazán jó gazdasszonyt, aki majd büszkén néz körül éléskamrájában, immár a polcokon sorakoznak a nyár megőrzött ízei, a lekvárok, befőttek. Sárga, zöld, vörös, lila színek, amelyekért most már, hogy megdolgoztunk értük, fáradtunk értük – majd csak ízlelni, élvezni, befogadni kell. Igaz? Éléskamrájuk polcaira büszke háziasszonyok már egyre kevesebben vannak. Jóval többen, akiknek mélyhűtőjében jegesen csörög a zöldborsó, a bab, a piros paradicsom és eper, málna. Nem annyira látványos, de ez is megnyugtató, hogy van, hogy a miénk. Ezek a javaink melegítenek kívül-belül, megnyugtató, hogy a magunkénak tudhatjuk, hogy ott kínálkozik a teli kamra lehetősége: a nagylelkű adakozás.

Akár hegedülő tücsökként, akár szorgos hangyaként töltöttük el az idei nyarat, valamit megint gyűjtöttünk. Ha mást nem, a nap melegét, a szerencsések a szép napok emlékét is, amely most szemükből sugárzik vissza. S miközben a valószínűtlenül kék ég megértően nevet ránk, gyűjtsük be, amit az ősz kínál, mielőtt még elfecséreli. Szakítsuk le gyümölcseit. Mert – „Itt van az ősz, itt van ujra, / S szép, mint mindig, énnekem. / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem.” – ez is Petőfi.