Összművészeti programmal ünnepli Budapest Nádas Pétert

ss

A (talán) legnagyobb kortárs magyar író októberben lesz nyolcvanéves, és három napon át lehet majd ünnepelni őt a magyar fővárosban.

Szeptember 30. és október 2. között zajlik több helyszínen az azösszművészeti fesztivál, amely Nádas Péter munkássága előtt tiszteleg. Az irodalmi események mellett zenei, színházi, képzőművészeti, sőt, gasztronómiai tematikájú programok közül is válogathatnak az érdeklődők.

Az egyes napok eseményeit a szervezők úgy állították össze, hogy az érdeklődők át tudjanak sétálni egyik pontból a másikba, így fokozatosan és műfajokon keresztül tárul fel előttük az író és a város kapcsolata. A rendezvény rávilágít Nádas alkotói életművének sokszínűségére, inspiráló erejére, közel hozza az embert, változatos formákon és műfajokon keresztül enged betekintést univerzumába – ezáltal a találkozás, a felfedezés örömét nyújtja a rajongóknak és a laikusoknak egyaránt.

A Nádas Péter Budapestje program keretében újraindul Ott Anna nagy sikerű #olvassnádast sorozata, ezúttal élő közönség előtt, a szerző tavasszal megjelent regénye, a Rémtörténetek kapcsán. A fesztivál mindhárom napján tartanak egy-egy #olvassnádast eseményt, amelyeken Sárközy Bence, Tompa Andrea és Sipos Balázs lesznek Ott Anna vendégei.

Szeptember 30-án egy fotóművészeti és egy színházi eseményt is megtekinthetnek az érdeklődők. Előbbi Minimo. A sötétség színei címmel Nádas Péter saját okostelefonjával készített két friss fotósorozatát mutatja be. A Deák Erika Galériában november 11-ig megtekinthető kiállításon Nádas Péter és Szűcs Attila tart tárlatvezetést. Este felolvasószínházként szólal meg Nádas halálélményét leíró különleges szövege, a Saját halál. Október 1-én irodalmi sétát szervez Nádas Budapestjének felfedezésére a Könyves Magazin.

Haydn kompozíciós technikája Nádasra is hatott. A szombat esti koncerten a zeneszerző és az író kapcsolatrendszerének megjelenítésére vállalkozik a Budapest Sound Collective a BMC-ben. Elhangzik a Búcsúszimfónia is, Nádas Péter pedig felolvassa barátja, Esterházy Péter halála alkalmából írt Haydn a panelban című szövegét.

Vasárnap délelőtt tematikus gasztropiac idézi meg Nádas Péter és felesége természetközeli, szinte önfenntartó életmódját. Salamon Magda kerti zöldségekből készült recepteket tartalmazó szakácskönyvéből Mautner Zsófi gasztroblogger készít ételeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?