Egy diktatúra politikai és társadalmi valósága Nádas Péter szemével

dd

A Jelenkor Kiadó gondozásában szeptember 30-án jelenik meg a 81 éves Nádas Péter új, Helyszínelés című kötete.

A részletesen elmesélt történet főhősét az 1970-es évek derekán egy barátnője meghívja alkalmi szállására a budai Normafához. A hangszigetelt ajtók és az elfalazott bejáratok láttán, a vendégszobába lépve azonosítja a helyszínt: abban a hatszögletű toronyszobában állnak, ahol az ÁVH tsztjei az első nagy magyar koncepciós per vádlottjait vallatták és kínozták, közöttük Szász Bélát.

Az ő emlékiratának sorait felidézve, fényképek és tanúvallomások segítségével méri fel az elbeszélő a diktatúra legsúlyosabb nyomait. A kötetben szereplő írások azzal vetnek számot, hogy a két nagy diktatórikus rezsim, a rákosizmus és a kádárizmus, a hatalmas szovjet befolyási övezet részeként miként kényszeríti a kollektív amnézia egyéni és közösségi stratégiáiba a magyar társadalmat.

Nádas Péter elemzései gazdag fénykép- és dokumentumanyaggal rajzolják meg azt a politikai és társadalmi valóságot, amelynek a szerző szigorúan hátat fordít.

„Saját helyzetem sem volt olyan rózsás. Újságírói állásomat akkor augusztus 21-én reggel, miközben Kisorosziban húztak az égen a fejem fölött a légi kötelékek, és nem volt se eleje, se vége, vadászgépek, nehézbombázók, csapatszállítók, én azonnal feladtam. Tudtam, hogy többé nem fogok visszamenni, nemcsak az állásomba nem megyek, hanem lakni sem akarok többé Budapesten. Inkább forduljak fel éhen” – vallja a szerző.

A kötet, amely a Kossuth-díjas író korábban már megjelent rövid prózai írásait, esszéit is tartalmazza, gazdag fénykép- és dokumentumanyagok segítségével rajzolja meg egy diktatúra politikai és társadalmi valóságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?