Oscar-díjas férjét gondozza

Sporttagozatos gimnáziumban érettségizett České Budějovicében, huszonegy éves koráig versenyszerűen atletizált, sprinter volt 100 és 200 méteren. 

Prágában Olga Kelymanová mégis rádióriporter lett, és egy karácsonyi interjúja során ismerkedett meg Jiří Menzellel. 

Az interjú nem sikerült, meg kellett ismételni. Nem az ő hibájából. Jiří Menzel minden kérdését félvállról vette. „Fiatal voltam és szőke. Átnézett rajtam. Nem tudtam mit kezdeni a válaszaival. Meg is kértem őt, amikor visszamentem hozzá, hogy ne legyen már ilyen öntelt! Ez meglepte őt. Onnantól fogva komolyan vett.” Később kiderült: Jiří Menzelnek már az első találkozásuk során tetszett a lány. Játszott vele. Vissza akarta csalogatni magához, ami sikerült is neki. A munkakapcsolat hirtelen szerelembe fordult, és négy év után, 2004-ben Thaiföldön, a cseh nagykövetségen összeházasodtak. Olga Menzelová azóta két diplomát szerzett. Az elsőt publicisztika, a másodikat gyártásszervező szakon. Jelenleg szabadtéri fotókiállításokat rendez Prágában, és nemes ügyek támogatására adománygyűjtőként tevékenykedik. Két gyermek édesanyja. Nagyobbik lánya, Anna Karolina kilencéves, a kisebbik, Eva Marie három. Mindkét gyermek vezetékneve Menzelová, de az Oscar-díjas filmrendező csak a kisebbik lány édesapja. 

Több mint egy éve már, hogy Jiří Menzel agyhártyagyulladással kórházba került, majd különböző rehabilitációs intézetekben kezelték. Tavaly december óta otthoni környezetben gyógyul. Sokan irigyelték, amikor a felesége lett, most viszont, amikor első számú ápolója, kevesen lennének a helyében. 

Életem legnehezebb éve van mögöttem. Igen, a férjem elmúlt nyolcvanéves, de az, ami történt vele, nincs összefüggésben a korával. Jirka edzett, egészséges férfivolt, amikor 2017 novemberében megtörtént a baj. Külföldön voltunk, amikor jelezte, hogy furcsa jeleket tapasztal magán. A hallása annyira leromlott, hogy tudtam, azonnal orvoshoz kell fordulnunk. A kivizsgálás után bent is fogták a kórházban. Pneumococcus, mondták később az orvosok. Középfültő-gyulladásból eredő agyhártyagyulladás. Kihagyta ugyanis a védőoltást. Pedig hatvan év felett ingyenes a vakcina. 

Elfeledkezett róla? 

Ő is, meg az orvosa is. Sajnos nekem sem jutott az eszembe, hogy megkérdezzem tőle, kapott-e védőoltást. Azt sem tudtuk kideríteni, hol fertőződhetett meg. Lehet, hogy a repülőn. Magamat is hibáztatom, hogy nem figyelmeztettem őt, milyen veszélyek leselkednek rá, és hogy milyen kevés kell a kivédésükhöz, de már késő. A baj megtörtént. Nem látom értelmét, hogy a tegnappal foglalkozzunk, de azon sem akarok töprengeni, hogy mi lesz holnap. A mának élek. Annak, hogy Jirka állapota napról napra javuljon, a lányaink pedig rendben legyenek. Magamra nem gondolok. Végzem a dolgomat. 

Arról a napról, amely után hirtelen minden megváltozott, mi maradt meg az emlékezetében? 

Hogy milyen jól éreztük magunkat. Jirka még vezetett, elmentünk vacsorázni egy kellemes helyre, utána a gyerekkel legózott, megbeszéltük, másnap hová megyünk. Aztán hirtelen minden összeomlott körülöttünk. Az volt a szerencsénk, hogy időben került kórházba, hiszen máshogy reagál a bajra egy harminc-, egy ötven- és egy nyolcvanéves ember szervezete. Az orvosok már az első napon megállapították: ha fizikailag nem lett volna olyan jó kondícióban, ha az elmúlt években nem tornázott és úszott volna olyan rendszerességgel, és gyöngébb lett volna az izomzata, a legrosszabbal kellett volna szembenéznünk. Így is voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, a halál torkából hozták vissza. 

De túl van már a legnehezebb szakaszon? 

Az életveszélyen igen. Az állapota azonban nagyon lassan javul. Egy évig tartó kezelések után novemberben hoztam őt haza. Úgy gondoltam, ezzel is meggyorsítom a gyógyulását. Az otthoni környezet jobb hatással lesz rá. Ebben nem tévedtem. A saját közegében sokkal jobban érzi magát. Már beszél és az ágyából is ki tud kelni, jár, szabadon megtesz néhány lépést. De huszonnégy órás gondozásra szorul. Két gyerek és a munkám mellett nem tudok reggeltől estig az ágya mellett ülni. Kellett a segítség. Ápolónő jár hozzá, egyedül nem bírnám. Ettől függetlenül mégis azt mondom, hamarabb haza kellett volna őt hoznom. 

Nem engedték a szakorvosok? 

Nem volt hozzá bátorságom. Lélekben nem voltam felkészülve rá. Tapasztalatlannak éreztem magam. Amíg kórházban volt, naponta kétszer látogattam. Órákat töltöttem mellette. A gyerekeket hetente háromszornégyszer vittem be hozzá. Nekik is meg kellett szokniuk, hogy Jirkát egészen más állapotban látják, mint korábban. Hogy nem tudnak játszani vele, mint otthon, de a jelenlétükkel segítik a felépülésben. Energiát kap tőlük. Az életkedvét növelik. 

Voltak olyan napjai, amikor úgy érezte, hiába minden, Jirka nagyon mélyre zuhant? 

Hogy fel akarta adni? Igen. Nem is egyszer. Úgy kellett visszarángatni. 

Mivel tudott rá a leginkább hatni?

A gyerekekkel. Az emberek szeretetével. A díjaknak is örült, amelyeket az elmúlt egy év alatt kapott. Fura helyzeteket éltünk meg. Ő a kórházi ágyban feküdt, én meg helyette beszéltem a színpadon. A tolmácsban nyújtott alakításáért kapott berlini díjat Peter Simonischek, a filmbeli partnere hozta el Prágába. Aztán itthon is kapott elismeréseket. Izraelben és Marokkóban életműdíjjal tüntették ki. 

Már A tolmács forgatásán sem érezte igazán jól magát. Panaszkodott, hogy este megtanulja a szöveget, másnap reggelre pedig kimegy a fejéből. A hallása is egyre gyengébb volt. 

Nem vettük észre, hogy ez majd komolyra fordul. Mindketten el voltunk foglalva a munkánkkal. Sírtam már eleget a történtek miatt. Most erősnek kell lennem, hogy napról napra nagyobb léptekkel haladjunk előre a gyógyulásban. Nem vagyok biztos benne, hogy még egyszer képes lennék arra, amire az elmúlt egy évben. Amikor az orvosok beavattak a részletekbe, elmagyarázták, min megy keresztül Jirka, mi zajlik a szervezetében, és hogy a felépülés hónapokig el fog tartani, magamban azt mondtam, hülyeség, tévednek. Türelmetlen ember vagyok, szeretem felgyorsítani a dolgok menetét. De most én tévedtem, nem az orvosok. Messze vagyunk még attól, hogy azt mondhassam, minden rendben. Csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer minden rendbe jön. 

A nagyvilágban is sokan aggódnak az állapota miatt. 

Írnak, telefonálnak, érdeklődnek. Rengeteg jó tanáccsal látnak el. Szabó István is folyamatosan kérdez Jirka állapotáról. Skype-on már beszéltek is ők ketten. Nagy öröm volt ez Jirka részéről is, hiszen Istvánt nagyon szereti, és boldogította őt a tudat, hogy a német szókincse is feléledt a beszélgetés során. 

A gyerekek mellett mi jelent még számára igazi örömet? 

A könyvtára és a filmek. Tízezer könyve közül gyakran a kezébe veszi valamelyiket. És ami számomra is meglepő, nemcsak mások, hanem a maga filmjein is elszórakozik. A saját rendezéseit ugyanis nem nagyon szokta elővenni. 

Nyolc évig laktak egy fedél alatt, a férje lakásában. Akkor költözött el onnan, amikor Anna Karolina megszületett. 

De akkor sem szakítottunk. Csak egy rövid időre lazult meg a kapcsolatunk, de aztán újra visszataláltunk egymáshoz. Igyekeztünk a lehető legtöbbet együtt lenni, utazni, kirándulni. S közben megszületett Eva Marie, akinek Jirka az édesapja. De a nagyobbik lányomat is a sajátjának tekinti. Ha valamire büszke vagyok az életben, erre mindenképpen. Van a lakásában egy szoba, amely a két lány játékbirodalma. Elmondhatatlan boldogsággal tölt el, amikor hármukat ott látom. 

Azokban a hónapokban, amikor a férjét rehabilitációs intézetekben kezelték, hogyan tudta összhangba hozni a munkáját és a családi életét? 

Az elmúlt egy év alatt nem sokat dolgoztam. Igyekeztem a lehető legtöbbet Jirkával lenni. A fáradtságtól sokszor aludni sem tudtam. Gyakran éreztem, hogy a végkimerülés határán járok. Most jobb a helyzet. Lelkileg sokkal nyugodtabb vagyok. A munkám pedig eltereli a figyelmemet a napi gondokról. A barátaim szerint olyan vagyok, úgy megyek előre, mint egy hadihajó. Nem tud megállítani senki és semmi. 

Nemrég mutatták be azt a Jiří Menzelről készült, hétórás portréfilmet, amelynek rendezője az indiai Shivendra Singh Dungarpur. 

Jirkát Indiában is nagyon szeretik a mozinézők. Többször elkísértem őt egy-egy ottani fesztiválra, retrospektív vetítéssorozatra, és nem győztem álmélkodni, mennyien megállították az utcán. Különösen a Pacsirták cérnaszálont és a Sörgyári capricciót imádják az indiaiak. Jirkának pedig ez a legnagyobb elismerés. Nem a sok díj, hanem a közönség szeretete. 

Dungarpur ötletét hogyan fogadta? Hiszen pár évvel ezelőtt egy svájci rendező készített portréfilmet róla. 

Az indiai rendező 2010-ben írt először Jirkának, hogy látta a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, és nagyon nagy hatással volt rá a film. Egy évig leveleztek, telefonálgattak, míg aztán találkoztak, barátok lettek, és felmerült a portréfilm ötlete. Shivendra királyi család sarja, egy indiai herceg, akinek nyolcszáz éves palotája van Rádzsasztánban. De ha jól emlékszem, állatkertje is van. A mozi azonban mindennél jobban érdekli. A Jirkáról szóló portréfilmet több évig készítette. 1948-tól dolgozta fel a csehszlovák állami filmgyártást. Külön fejezetben foglalja össze a hatvanas évek új hullámának alkotásait, de jelzi a történelmi fordulópontokat is. Beszél a prágai tavaszról, a szovjet megszállásról, a bársonyos forradalomról, és arról, hogy ezek az események milyen befolyással voltak az akkori évek cseh filmrendezőire. 

Több mint nyolcvan alkotó szólal meg a filmben, köztük Woody Allen, Ken Loach, Emir Kusturica, Martin Scorsese, Milos Forman, Szabó István, Andrzej Wajda, Martin Huba, Marián Labuda, Magda Vášáryová és Martin Šulík, akivel A tolmácsot forgatta. 

Nyolc évig járta a világot Shivendra, míg mindenkit sikerült elérnie, megszólaltatnia. Felbecsülhetetlen munkát végzett, amely sok fáradsággal jár. Pozsony után Londonban mutatják be legközelebb a filmet, onnan megy tovább a világba. Nagyon szép plakát készült hozzá Indiában. Jirka arcképe látható rajta, s bár soha az életben nem dohányzott, szivar van a szájában. Finom utalás ez Rudolf Hrušínskýra, Jirka legkedvesebb színészére. Ő szivarozott a Szeszélyes nyárban. De megjelennek a plakáton mások is. A Menzel-filmek legismertebb hősei találkoznak Jirka feje körül. 

„Egy letűnt világ hősei ők – vélekedik a rendező –, akik Bohumil Hrabal regényei mellett Milan Kundera és Josef Škvorecký műveit is eszünkbe juttatják, de azokat a rendezőket is, akikről a világ már megfeledkezett.” 

Shivendra csodálatos ember, mi is nagyon megszerettük őt. Sok időt töltött nálunk, a lányok is rajonganak érte. Nagyon hosszú a filmje, hét órát egyhuzamban nem is tud végigülni az ember, ettől függetlenül mégis azt kell, hogy mondjam: meglepően intim hangulatot áraszt. 

Menzel úr látta már? 

Látta. És ebből is nagyon sok erőt merített.

A szerző a Vasárnap munkatársa