Öreg király nem vén király

Bár egyes olvasói körökben makacsul tartja magát az a nézet, hogy King legújabb könyvei nem érnek a régi klasszikusok nyomába, személy szerint ennek nem igazán látom nyomát. Mi lehet annál ígéretesebb, mint amikor a horror nagymestere egy olyan kötettel jelentkezik, amelynek a címe Minél véresebb? Stephen Kinget a nagyközönség elsősorban regényíróként könyvelte el, de a rajongói tudják, hogy rendszertelen időközönként szeret kirándulást tenni a rövidebb műfajok irányában. Nem is olyan rég jelent meg a Rémálmok bazára című novelláskötete, vagy emlékezhetünk például a Minden sötét, csillag sehol című könyvre, amely négy hosszabb elbeszélést tartalmaz. Ebbe a sorba tartozik a Minél véresebb is, melyben szintén négy kisregény olvasható. Mind témában, tartalomban, mind hangulatban és szerzői kivitelezésben jócskán különböznek egymástól. A magyar kiadás borítója pedig igazán remek lett.

A kötet első szövege a Mr. Harrigan telefonja a magának való, idős milliomos és a fiatal Craig történetét meséli el. Craig felolvasni és segíteni jár az öregúrhoz, és az évek során valami barátságféle mentor-tanítvány viszony alakul ki közöttük. Mr. Harrigan magányos és régimódi, ezért igencsak meglepődik, mikor Craig egy iPhone-nal lepi meg. Először kifejezetten ódzkodik a modern kütyütől, de aztán megtanulja kezelni és határozottan rákattan – bár Craignek nem győzi hangsúlyozni, milyen veszélyes is lehet egy ilyen eszköz. Mikor Mr. Harrigan meghalt, Craig a temetésen – egyfajta búcsúként – a zakójába helyezi a telefont. És bár korábban csak nevetett az öregúr félelmein, a véleménye nagyon gyorsan megváltozik, mikor üzeneteket kezd kapni az eltemetett iPhone-ról.

A második írás, a Chuck élete egy formabontó, de nagyon szeretetteli és emberi történet a végnapokról. A világ összeomlani látszik, az internet elmegy, természeti katasztrófák sora követi egymást, a pánik közepette azonban egyre-másra a következő felirat jelenik meg a legelképesztőbb felületeken: CHARLES KRANTZ. Alatta: 39 REMEK ÉV! KÖSZÖNJÜK, CHUCK! Ki ez a Chuck? Mit csinált 39 évig, amit így meg kell köszönni? Senki nem tudja, de Chuck neve egyre több helyen tűnik fel, a világ vége pedig egyre csak közeledik. Remek szöveg, mely King kísérletező oldalát mutatja meg, három teljesen különböző úton vezetve el minket az utolsó percig.

A harmadik, a leghosszabb kisregény a címadó Minél véresebb, melyben King a Mr. Mercedes és A kívülálló világába tért vissza. Holly Gibney egy iskolai robbantást követően gyanús jeleket vesz észre az egyik híradásban. „Minél véresebb, annál híresebb” – tartja a mondás a médiában, de mi van akkor, ha egy bizonyos riporter gyanúsan sokszor tűnik fel a tragédiák helyszínén? Holly a rejtély nyomába ered, miközben saját kétségeivel és félelmeivel is szembe kell néznie.

Az utolsó szövegben, A patkányban King az egyik kedvelt témájához, az írói válsághoz, valamint a semmiből jövő és törékeny ihlethez tér vissza. Drew Larson egy hegyi kunyhóba vándorol, hogy zavartalanul megírhassa élete első regényét. A kezdeti lendület azonba elakad, Drew megbetegszik, egy hatalmas vihar pedig teljesen elvágja a civilizációtól. Az ítéletidőben megment egy patkányt, és a lázas éjszaka folyamán fausti alkut köt a regény befejezéséért cserébe. A vihar elvonul, a mű elkészül, csakhogy az árat is meg kell fizetni. Nem minden történet jó, ha a vége jó.

Mind a négy kisregényben találunk borzongást és egy csipetnyi természetfelettit, de tény, hogy nem ezek az írások a szerző legfélelmetesebb művei. Így akár érzékenyebb lelkűeknek és a Kinggel ismerkedőknek is ajánlhatjuk őket. Félreértés ne essék, az olvasás során egy pillanatra sem lesz kétségünk afelől, hogy a horror nagymesterének könyvét olvassuk, csak King ezúttal inkább arra emlékeztet minket: ahhoz, hogy valaki jó horrort tudjon írni, elsősorban jó emberismerőnek kell lennie. Ő pedig tud mindent: mit szeretünk, mitől félünk, mire vágyunk. Tudja, hogyan örülünk, de ismeri a kicsinyességeinket és a szégyenünket is. Az idős King megmutatja, hogy nem kell vérben fürödni, ha erős történetet akar írni, ezzel pedig elegánsan kiforgatja a címben megfogalmazott szenzációhajhász sztereotípiát is.