„Önmagunk utóélete vagyunk”

Nagy Erika, az írótársaság titkára Márait idézte bevezetőjében, aki szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka. A nap mottóját azonban a pár héten belül 85 éves Tőzsér Árpád fogalmazta meg, miután Jancsó Péter hosszan sorolta érdemeit. A hazai magyarság legnagyobb élő költője úgy reagált a Wikipédiát megszégyenítő adathalmazra, hogy nyolcvanon túl már önmagunk utóélete vagyunk, és mindenkinek kívánja, hogy hasonló élményben legyen része, mint most neki. Tőzsér pár hete egy kerekasztal-beszél-getésen a fiatalabb pályatárs rajongásával méltatta Duba Gyulát, az írót, aki így kétszer is megünnepelhette 90. születésnapját ugyanazon a helyszínen. Ezúttal Tóth László laudációja tulajdonképpen javaslattétel volt kitüntetésre. Az írótársaság hosszú évek óta igyekszik „kilobbizni” Dubának a Kossuth-díjat (ne szépítsük, így megy ez), de hangjuk egyelőre nem ért fel a kellő magaslatokba, miközben manapság már olyanok is megkapják ez a díjat, akik Duba Gyulánál jóval kevesebbet tettek le az asztalra. 

Szeberényi Zoltán irodalomtörténész két héttel ezelőtt ünnepelte 90. születésnapját. Őt Fibi Sándor köszöntötte, aki fél évszázada tartja példaképének Szeberényit. Hangsúlyozta, hogy az ünnepelt a nyitrai Pedagógiai Főiskolán végzett magyar szakos pedagógusok százai számára is igazi tanárpéldaképpé vált. Az ő határozott fellépésének köszönhető az is, hogy a hazai magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolákban elkezdték tanítani a szlovákiai magyar irodalmat. „Ma már nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben ezekben az iskolákban a magyar irodalom kötelező állami tantervében említés sem esett arról, hogy Csehszlovákiában is létezik magyar irodalom, hogy itt a Felvidéken a második világháborút követő borzalmas évek kegyetlen és emberpróbáló, a felvidéki magyarságot mélységesen megalázó eseményei ellenére is élnek írók és költők, akik a mi életünkről, tehát rólunk és elsősorban nekünk írnak a mi magyar anyanyelvünkön.” 

Az idén szintén 90 éves Fónod Zoltán irodalomtörténész neve ugyanúgy fogalom volt a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékén, mint Szeberényié Nyitrán. Sajnos egészségi állapota nem engedte meg, hogy személyesen részt vegyen a jubilánsok köszöntésén. Ugyancsak betegség miatt hiányzott Vajkai Miklós, aki decemberben ünnepli 70. születésnapját, a 75 éves Laczkóné Erdélyi Margit pedig egyéb elfoglaltságai miatt maradt távol. Zirig Árpád novemberben lesz 80 éves, ez alkalomból Bese Bernadett méltatta a Csallóköz szerelmesének munkásságát, és azzal zárta köszöntőjét, amivel Zirig egy februári rendhagyó irodalomórát: „Tekintsünk tenyerünkbe, tanulmányozzuk a véseteket, és ha figyelmesek vagyunk, egy M betűt fedezhetünk fel. Mit is jelenthetne ez? A szerző életfilozófiáját: Magyarnak maradni!”

Dunajszky Géza 75 éves lett, őt Csáky Pál köszöntötte, ezúttal írói minőségében, az ünnepelt sokoldalúságát kiemelve. Tanárként, illetve a Csemadok berkeiben eltöltött évtizedek után nyugdíjasként „produkált egy olyan harmadvirágzást, amelynek termékei sok ember – sok szerző esetében – teljes életműnek is beillenek. Géza nekiveselkedett az emlékei feldolgozásának, otthonról, több száz kilométer távolságból is kitárulkozásra késztette lelkét a szülőföld szelleme. Jöttek tehát a könyvek, a gyerekkor, a felnőttkor történéseinek feldolgozása. /.../ Mondanom sem kell, a felvidéki magyar lét legnehezebb témáinak veselkedett neki, s húzták őt azok egyre mélyebbre – egész a pozsonyi, 1945-ös tömegsírok mélye felé. Ama téma felé, amely feldolgozásának Janics Kálmán volt a megszállott kezdeményezője, s Dunajszky Géza a megszállott – mindkét esetben jó értelemben megszállott – kiteljesítője.”

Vannak olyan orvosok, akik nem csak receptírásra használják a tollat. Nálunk ilyen a 70 éves Kiss László. Ismeretterjesztő munkásságának köszönhetően generációk tudtak meg többet a betegségekről, a múlt híres orvosairól, de például Hont vármegye jeles személyiségeiről és fontos eseményeiről is. Ahogyan méltatója, Lacza Tihamér tudományos újságíró fogalmazott: „A kutatóorvosok – hasonlóan a többi természettudóshoz – általában szűkszavúan, írói babérokra nem törekedve fogalmazzák meg cikkeiket, tudományos dolgozataikat. Aki azonban az orvostörténetre adja a fejét, az ennyivel aligha érheti be, szinte magától értetődő, hogy választékos stílusban ír, és külön üdvözlendő, ha még olvasmányos és szellemes is. Mindez kezdettől fogva jellemzi Kiss László szövegeit, tehát vele született adottság. Olyan orvoselődök nyomdokaiban jár, mint Németh László, Benedek István vagy Vekerdy László, akik orvosként lettek jeles tollforgatók és a tudománytörténet-írás mértékadó képviselői. Az említettekkel szemben – akik valamennyien értelmiségi családból származtak – Kiss László egy jellegzetesen paraszti közösségben nőtt fel és vált elsőgenerációs értelmiségivé. Saját erejére és tehetségére hagyatkozva épített magának egy olyan szellemi műhelyt, amelynek kisugárzását ma már sokan érzik és méltányolják.”

Akit tájainkon egy kicsit is érdekel a hajózás, bizonyára ismeri az idén 70. életévét betöltő Poór József munkásságát. „A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Az emberek nagy része leragad az álmodozásnál, viszont vannak olyanok, mint Poór Jóska, aki komolyan vette az álmait, és meg is valósította őket. 1988-ban kapitányi minősítést szerzett a Balti-tengeren, vagyis megszerezte a legmagasabb sporthajózási képesítést. Ezt a későbbiekben kiegészítette lengyelországi kiképzéssel és vizsgákkal, ami lehetővé tette számára a tengeri vitorlázást is. A szabadúszás előtti korszakában vitorlást, kajakot, kenut is gyártó üzemegység műszak vezetőjeként mélyebben megismerhette a szakma titkait. Kajakon többnapos utakra vállalkozott, egyedül, s mint hogy egy alkalommal a Dunán a karhatalom feltartóztatta, mondván, hogy tűnés, Pozsonyban tagja lett a Lokomotíva vízi szakosztályának, és huszonöt évesen elindulhatott egyedül a messzi délnek…, Bulgáriáig” – tudtuk meg Nagy Erikától. 

Poór József legutóbb egy nem mindennapi vállalást tett: vitorlásával végighajózta a II. Rákóczi Ferenc által megtett utat Gdańsktól Rodostóig. És eközben sorra jelentek meg kötetei, írt elbeszéléseket, verseket, publicisztikát. Könyvkiadóként a sajátjai mellett több más, hajózással foglalkozó könyv megjelenését is segítette.