Oliver Stone újabb Vietnam-filmje

Oliver Stone amerikai rendező Bruce Willist kérte fel új filmje főhősének megformálására; a film a vietnami My Laiban 1968-ban történt mészárlás körülményeit dolgozza fel.

Oliver Stone amerikai rendező Bruce Willist kérte fel új filmje főhősének megformálására; a film a vietnami My Laiban 1968-ban történt mészárlás körülményeit dolgozza fel. Bruce Willis alakítja majd azt az amerikai tábornokot, akit annak idején azzal a feladattal bíztak meg, hogy vizsgálja ki a My Laiban történt mészárlás körülményeit, amelynek során több száz vietnamit öltek meg amerikai katonák. A 60 éves Stone-nak ez lesz a negyedik filmje a vietnami háborúról; a korábbi három: A szakasz, Született július 4-én (mindkettőért Oscar-díjat kapott), valamint az Ég és föld. Oliver Stone azt is tervezi, hogy filmet készít az iráni elnökről, Mahmúd Ahmadinezsádról, és a hírhedt államfő már véleményezte a tervet. Mahmúd Ahmadinezsád volt az, aki 2005-ös megválasztása óta olyan kijelentéseket tett, hogy Izraelt „le kell törölni a térképről”, vagy hogy a holokauszt csak „legenda”, s emiatt Nyugaton széles körben mélyen elítélték. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?