Őfelsége, a néző „pincére” volt

iří Menzel és felesége David Merlini szabadulóművész társaságábanOláh Csaba felvételeBán Jánossal egy Maár Gyula filmben, a Felhőjátékban játszott, aztán ő rendezte Gozzi darabjában, A szarvaskirályban a Katona József Színházban, nem sokkal később pedig az ütődött kocsikísérő szerepét osztotta rá Montrealban díjazott filmjében, Az én kis falumban. Törőcsik Marival sok éve tartó, mély, „rokoni” viszonyt ápol, és mindketten várják, hogy egyszer végre együtt dolgozhassanak. Szabó Istvánnal főiskolás korukban kezdődött a barátságuk, s kölcsönös ragaszkodásuk jeleként most már szerepet is adnak egymásnak. Így került be – „nemes arcvonásaival” – a Mephisto Oscar-díjas szülőatyja a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal ugyancsak Oscart nyert cseh alkotójának legfrissebb opusába, amely Bohumil Hrabal regénye nyomán került filmszalagra, akárcsak a Baltazár úr halála, a Vonatok, a Pacsirták cérnaszálon, a Hóvirágünnep és a Sörgyári capriccio, a prágai rendező korábbi öt alkotása.

Jiří Menzel, a Budapest Film meghívását elfogadva a Moziünnep díszvendégeként két és fél napot töltött a múlt héten magyar hívei körében. Őfelsége pincére voltam című új filmjének ez volt a magyarországi előbemutatója, s ebből az alkalomból nemcsak szakmabeliekkel és újságírókkal – a Művész moziban zajló vetítés után hűséges nézőivel is találkozott a rendező.

Budapesti vendégeskedésének első napján a Puskin moziban válaszolt a népes újságírógárda kérdéseire. A film magyar vonatkozásaival sokakat meglepett: „Szabó Istvánra két jelenetben is szükségem volt, hiszen a plebejusi Csehországban nagyon nehéz olyan előkelő arcot találni, mint amilyen az övé – mondta. – Waldan úr szerepére pedig eredetileg Koltai Róbertet kértem fel, akit a József Attila színházi Balfácánt vacsorára című előadásában láttam, majd a Világszám forgatása során nagyon megszerettem, ám a producereim végül nem engedték, hogy ő játssza a figurát. Ostoba érvvel álltak elő: ha már a fiatal pincért bolgár színész alakítja, ne legyen a filmben még egy, a cseh néző számára ismeretlen színész. Velük ellentétben én viszont továbbra is úgy gondolom, nagyon ésszerű Kelet-Európában vegyes szereposztással dolgozni, hiszen ennek eredményeként abban az országban is nagyobb tömegeket vonz a film, ahonnan a színész jött.”

Eddig 35 ország vette meg a Pincért, s a film berlini és pulai sikere óta (FIPRESCI-díj, a legjobb rendezés, a fiatal filmrendezők díja) Csehországban több mint 900 ezer néző látta. A lengyeleknél pedig, ahol az írónak ma is olyan hatalmas kultusza van, hogy Varsóban – egyik regényére utalva – Gyengéd barbár néven nyitottak vendéglőt, s 200 kilométerre a fővárostól évente Hrabal-fesztivált rendeznek, már többen váltottak jegyet erre a filmre, mint A királynőre, amely Oscar-díjat nyert az idén.

Sokakat érdekelt az is, hogy ki segítette Jiří Menzelt a filmbeli „pincérbalett” megkomponálásában, honnan ismeri ilyen jól azt a sajátos koreográfiát, amellyel – tányérokkal a kezükben – az asztalok között közlekednek, és hogy az eredeti helyszínen születtek-e ezek a képsorok. Ez utóbbi kérdésre olyan választ adott, amely mindenkit meglepett.

„A Lőportorony közelében levő Hotel Párizsban, ahol egykor Hrabal úr felesége dolgozott, egyszerűen nem forgathattunk. A szálloda igazgatója nem engedte be a stábot. Még arra sem kaptunk engedélyt, hogy közvetlenül a bejárat előtt, az utcán vegyünk fel egy jelenetet. Így mindent, ami a történet szerint a Hotel Párizsban játszódik, pár méterrel odébb, a szecessziós stílusban épült Reprezentációs ház (Obecní dum) éttermében vettünk film?szalagra.” Ami pedig a pincérek mozgását illeti, ahhoz egy gyerekkori emlékét elevenítette fel a rendező. „Nyolcévesen, amikor kiscserkészként a Cseh paradicsom egyik hangulatos vendéglőjében ebédeltünk, megakadt a szemem egy fiatal pincéren. Nemcsak azért, mert velünk, gyerekekkel is kedves volt, hanem mert nagyon szép, koordinált volt a mozgása. Úgy közlekedett az asztalok között, mintha táncparketten siklott volna. Nem tett egyetlen felesleges lépést, de még csak egy értelmetlen mozdulatot sem. Ha egy pincér teljes odaadással, örömmel és becsületesen végzi a munkáját, ezt Karel Čapeknél olvastam, akkor mindig pontosan tudja, hova kell nyúlnia, és minden mozdulata szinkronban van. Otakar Vávra professzor úr pedig arra tanított bennünket a főiskolán, hogy egy színésznek, akár csak egy politikusnak, tökéletes összhangot kell teremtenie a mozdulatai és a gesztusai között. Egyébként a régi amerikai filmekben is úgy mozognak a színészek, mint az az emlékeimben élő fiatal pincér, aki olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy volt idő, amikor én is felszolgáló akartam lenni.”

Szóba jöttek a film digitális trükkjei is, hiszen sokan észrevették: a pincért alakító Ivan Barnevnek az egyik jelenetben még a füle is elpirul. „Ezt milyen instrukció nyomán éri el a színész?” – hangzott a kérdés.

„Ez a komputer műve – fedte fel a szófiai színész titkát Jiří Menzel. – De Julia Jentschet, a történetbeli Liza kisasszonyt is a komputer változtatta egy pillanatra Hitlerré. Amikor ezt a bizonyos jelenetet forgattuk, a tehetséges német színésznő nem is tudta, hogy ennek ez lesz a vége, ő ezzel csak akkor szembesült, amikor először látta a filmet. Tudhat persze bármit a komputer, a színész nem pótolható. A színész ugyanis nem pusztán az arcával és a testével van jelen a filmben – a karizmája, a kisugárzása mindennél fontosabb. Voltaképpen játszania sem kell, nekem elég, ha felveszi a figura belső tulaj?don?ságait.”

Hogy előfordult-e egyszer is a hatvannapos forgatás során, amikor Jiří Menzel azt érezte, hogy „ez a jelenet most tényleg remekül sikerült”?

„Egyetlenegyszer. Ilyesmit valóban ritkán él meg az ember. De az a jelentet, amikor Szabó István egy baráti társasággal ül a mezítelen lánnyal forgó asztal mellett, ilyen volt. A végeredmény azonban csak akkor volt igazán megnyugtató, amikor már a vágóasztalon láttam a képsort. Addig volt egy kis izgalom bennem, hogy tényleg azt kapom-e, amit a helyszínen láttam.”

Skřivánek úr, a főpincér magyarul is remekül beszél a filmben. Hrabal regényében azonban ennek sehol nincs nyoma, jegyezte meg az egyik néző.

„Épp ez nehezítette a dolgomat a forgatókönyv írása során. Hogy miként ábrázoljam azt, amit Hrabal úr egy mondattal elintéz. Adott esetben azt, hogy Jan Dítě ámulattal, elbűvölve néz fel a főpincérre. De hogy miért, azt nekem kellett kitalálnom. Így született meg az a képsor, amelyben Skřivánek úr több nyelven, a magyar mellett még koreaiul is megszólal. Ez már igazán okot ad arra, hogy csodáljunk valakit.”

Mivel a történetben a pénz és a sok finom falat is komoly szerepet kap, Jiří Menzelnek arról is beszélnie kellett, ő maga miképpen viszonyul a pénzhez és mennyire szereti a gyomrát? Az ilyen jellegű kérdésekre mindig humorral reagál.

„Már pályakezdő rendezőként is arra vágytam, hogy híres legyek és gazdag. Most, hogy már az vagyok, még nagyobb dicsőségre és még több pénzre vágyom, mert itt az én csodás feleségem, Olinka, aki nem ír, nem olvas, csak vásárol. A legtöbbször cipőt. Budapestről például még egyszer sem mentünk haza drága topánkák nélkül, bár most, kivételesen, egy madártollakkal díszített fekete trikót vett. Tehát sokat kell dolgoznom, hogy ő csinos lehessen. Ami pedig a finomságokat illeti, az étel engem csak akkor érdekel, ha már éhes vagyok. Addig nem. Gurmannak tehát egyáltalán nem nevezném magam.”

S mivel a Sörgyári capriccio után a Parlando kiadó az Őfelsége pincére voltam-ot is kiadja hangoskönyv formájában, a Művész moziban tartott közönségtalálkozón a művet CD-re olvasó Galkó Balázs is jelen volt, hogy a nézők élő szóban is ízelítőt kapjanak a műből. Az est egyik emlékezetes pillanata pedig az lett, hogy amikor a Hrabal-regényt oda-vissza ismerő művész nem találta meg a keresett részt, amelyben „a Károly fürdő klozetablakából az esti sötétben kirepült egy fehér alsó?nadrág…”, Jiří Menzel kivette Galkó Balázs kezéből a magyar nyelvű könyvet, és azonnal rámutatott benne a keresett részre. Talán mondanom sem kell: a közönség hosszasan tapsolt.

És még egy kedves momentum a menzeli örömünnepből. Répás Ágnes, a Budapest Film kommunikációs vezetője, aki egész idő alatt észrevétlenül leste (és teljesítette) a mester minden óhaját, Az én kis falum DVD-változatát íratta alá Jiří Menzellel. De nem magának – a férjének! Amikor az Oscar-díjas rendező megkérdezte, kinek dedikálja a filmet, a következő választ kapta: „A fér?jem?nek.” Így aztán a film borítóján páratlan ajánlás áll: „Férjemnek, ahoj, J. Menzel.”