Nyomoz a rendőrség a vígszínházi baleset miatt

ff

Nyomozást indított a rendőrség a budapesti Vígszínházban történt baleset miatt. Június 21-én a Vámpírok bálja című előadás közben az egyik színész, Jegercsik Csaba leesett egy 4 méter magas díszletelemről és eltörte a csuklóját. Mentő szállította kórházba és műteni kellett. 

„A XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a helyszínen szemlét folytattak, és az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen” – közölte a rendőrség. A Vígszínházat aznap estére kibérlő PS produkció  vezetése egy Facebook-posztban úgy fogalmazott, hogy maximális támogatásukról biztosítják a szerencsétlenül járt színészt. Felajánlották számára a teljes kártalanítást, valamint a rehabilitációban is segítséget nyújtanak, és a baleset miatt kiesett jövedelmét is megtérítik. Jegercsik Csabát – aki több mint háromszáz alkalommal játszotta a szerepet – várják vissza az őszi előadásokra. Azt is hozzátették, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják. A zuhanást követően az előadást megszakították, ezt a nézőkkel a darab producere közölte. Azonnal leeresztették a függönyt, és érdeklődtek, hoy van-e orvos a nézők közt.

Külső produkciók esetén a díszletet is a bérlő szereli be, nem pedig a befogadó színház. Jegercsík Csaba egy hídszerű díszletelemről esett le, ahonnan a dramaturgia szerint lassan le kellett volna ereszkednie.

Nem ez volt mostanában az egyetlen baleset a Vámpírok bálja körül: vasárnap a Blikk számolt be arról, hogy korábban a társulat egyik háttérembere is lezuhant ugyanarról a díszletelemről. Ő a csütörtöki próbán a zenekari árokba esett be és súlyosan megsérült: eltörte a könyökét, egyik lába pedig megrándult, egyelőre nem tud ráállni. A hétvégi előadásokra azért a lap informá-ciói szerint mankóval és gipszben ugyan, de visszatért, mivel fontos feladata van az előadásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?