Nyomok a falakon

Kezdeményezője és egyik alapítója a Človek v ohrození nevű szervezetnek, amely komoly humanitárius tevékenységet végez világszerte. Andrej Bán az elmúlt 25 év alatt fotósból újságíróvá, sőt publicistává (is) vált, mivel általában egyedül kel útra, ami azzal jár, hogy neki magának kell megírnia a sztorikat. Missziója ezen részét is tökélyre fejlesztette, mégis elsősorban fotósnak tartja magát. És büszke arra, hogy nem retusál, nem használ számítógépes programokat a fotók utókezelésére, sőt a képkivágásoktól is tartózkodik. Mindent úgy mutat meg, ahogyan az exponálás pillanatában látta.

Legjobb képeit tavaly albumba válogatta (Na juh od raja, Slovart, 2016), az anyagból most egy kolléga, Chris Steele-Perkins, a Magnum Photos munkatársa állított össze kiállítást a kassai Löffler Múzeumban, Stopy (Nyomok) címmel.

Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy 25 év alatt Andrej Bán pont 25 országban fordult meg fotósként. Kézenfekvő lett volna az „egy kép – egy ország” stratégia a válogatás során, de a kurátor szerencsére nem akarta ennyivel letudni a feladatot. Egy-egy országból, régióból több fekete-fehér kép is látható a falakon.

Andrej Bán kompozíciói általában a gondosan beállított művészfotókat idézik, pedig gyakran másodperceken múlnak. Nem a lapokban megszokott módon „tálalja” az eseményeket. Például általában nem a kép főszereplője kerül középre, sőt van, hogy a legszélén kell keresni az úgynevezett központi alakot. Sokat bíz az emberi arcra, tudja, hogy a szemekben tükröződő rémület, szomorúság, elcsigázottság vagy épp öröm többet mond bármilyen mozgalmas nagytotálnál. Néha nem is az arc mesél. Az egyik képen egy szíriai menekült nő vízhólyagos, elgyötört lába látható, ahogy egy orvos vagy ápoló épp kezelésbe veszi. Másutt görnyedt hátak, levegőbe bokszoló kezek, mozdulatlanul fekvő testek hivatottak láttatni a lényeget. Bántól távol áll a szenzációhajhászás, az emberi szenvedés viszont elkeseríti és megindítja. De nem akarja megváltani a világot, csak meg szeretné mutatni nekünk. És észreveszi, illetve velünk is észreveteti azokat az apró részleteket, amelyek felett legtöbb kollégája elsiklik.

Az sem mellékes, hogy a kiállításon látható képek poszterméretűek. Hatásuk így sokkal erősebb, mint amikor újságok hasábjain vagy a laptop monitorján nézzük őket. Tunézia, Haiti, Afganisztán, Pakisztán, a Kaukázus, a Közel-Kelet, a balkáni térség, Görögország, Szerbia – megannyi neuralgikus pont bolygónk felszínén. És bizony, Magyarország is felkerült a listára: 2015 nyarán Bán az elsők között érkezett Röszkére, hogy megörökítse a nagy menekülthullámot, majd pedig azt a bizonyos drótkerítést. A Löffler Múzeum kiállításán hat szívszorító fotó is látható ebből a sorozatból, a határ szerb és magyar oldaláról egyaránt.

Andrej Bán fotói február 19-ig tekinthetők meg Kassán.