Az ünnepelt (Képarchívum)
Nyolcvanéves Ringo Starr
Ma ünnepli 80. születésnapját Sir Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa, aki gyűrűiről kapta becenevét.
A legendás brit zenekar legidősebb tagja Richard Starkey néven született, a Ringo Starr művésznevet az előszeretettel viselt gyűrűkről (angolul ring) kapta. Gyermekkorának nagy részét különböző betegségek miatt otthon töltötte, a rádióból szóló zenére kezdett dobolgatni. A Liverpoolban igen kedvelt Rory Storm and the Hurricanes együttesből 1962. augusztus 16-án igazolt át a Beatlesbe Pete Best helyére, s bár a rajongók ellenszenvvel fogadták, hamar megszerették a mindig vidám dobost. Ringo két héttel később már a Beatles első kislemezének felvételén játszott - volna, de annyira lámpalázas volt, hogy egy stúdiózenésznek kellett beugrania a helyére.
Ringo rendkívül megbízható dobolásával járult hozzá a Beatles minden képzeletet felülmúló sikeréhez, John Lennon és Paul McCartney minden lemezen legalább egy dalban a vokált is átengedte neki. Jellegzetes hangja hallható például a Yellow Submarine vagy a With a Little Help from My Friends című dalban, s két számot - Don't Pass Me By és az Octopus's Garden - szerzőként is jegyzett. Ő maga olykor kétségbe vonta képességeit, holott a szakma legnagyobbjai nyilatkoztak elismeréssel teljesítményéről, Lennon például halála előtt nem sokkal azt mondta: "Nem tudom, mihez kezdtünk volna nélküle. Van benne valami szikra, valami olyan, amit nem lehet megfogalmazni. Nélkülünk is megállta volna a helyét."
A Beatles 1970-es felbomlása után Sentimental Journey címmel adta ki első szólólemezét, amelyen a rock-korszak előtti dalokat dolgozott fel, a következővel (Beaucoups of Blues) a country területére rándult ki. A Beatles tagjaival jó viszonyban maradt, 1973-ban megjelent Ringo című albumán a másik három gombafejű is közreműködött, igaz Lennon, McCartney és George Harrison együtt egyik dalban sem hallható. Ringo hét egymást követő évben szerepelt az angol és az amerikai listák első tíz helyezettje között olyan számokkal, mint az It Don't Come Easy, a Back Off Boogaloo, a Photograph, a You're Sixteen. Örömmel működött közre a volt Beatles-tagok felvételein, Sir Paul McCartney albumainak munkálataiban manapság is részt vesz. Ringo huszadik stúdiólemeze tavaly jelent meg What's My Name címmel. Ezen szerepel John Lennon egyik utolsó száma, a Grow Old With Me feldolgozása, amelyen McCartney vokálozik és a hangszerelésbe George Harrison Here Comes The Sun című dalának motívumait is becsempészték.
Filmszínészként is népszerű, már a Beatles filmjeiben (Egy nehéz nap éjszakája, Segítség) is csillogott, 1968-ban olyan partnerekkel debütált a Candy című komédiában, mint Charles Aznavour, Marlon Brando és Richard Burton. Később főszerepet játszott a Barlanglakó című komédiában, a Simpson család című rajzfilmsorozat egyik epizódjában saját maga animációjaként jelent meg, 1984-ben elvállalta az egyik főszerepet Paul McCartney Give My Regards to Broad Street című zenés filmjében. A Thomas, a gőzmozdony című gyermek-rajzfilmsorozat első két évben ő volt a narrátor, számtalan televíziós talk-showban és reklámban tűnt fel. Postcard from the Boys és Photograph címmel könyve is megjelent, ezekben gyűjteményéből származó fényképeket, levelezőlapokat és leveleket is közreadott. Több, a Beatles történetéről készült dokumentumfilmben is szerepelt, 2016-ban például Ron Howard egész estés alkotásában vállalt interjút. Ő is támogatta Peter Jacksont, aki Get Back címmel az együttes utolsó évéről készített dokumentumfilmet soha nem látott zenei- és filmfelvételek felhasználásával. A Ringo által lelkesen magasztalt alkotás bemutatóját a koronavírus-járvány miatt szeptemberre kellett halasztani.
Ringo 2010-ben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán, ezzel a Beatles és annak mind a négy tagja részesült a megtiszteltetésben. 2015-ben a Beatles után saját jogán is bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába, 2017-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, és engedélyezte számára, hogy a Sir Richard Starkey mellett a Sir Ringo Starr nevet is használja.
1989 óta folyamatosan turnézik All-Starr Band elnevezésű együttesével, amelynek összetétele folyamatosan változik, csak az állandó, hogy minden tag világsztár. Az All-Starr Band 2011 júniusában Budapesten is fellépett, a koncerten a Beatles-klasszikusok és szólókorszakának legnagyobb sikerei mellett a zenekar saját dalai is elhangoztak. Saját bevallása szerint, még mindig dobolni szeret a legjobban, ma is Ray Charlest hallgat a legszívesebben, s ha teljesülhetne a lehetetlen, a 2004-ben elhunyt világtalan fekete zongoristát bevenné együttesébe.
2020-ban a The Sunday Times című lap a leggazdagabb brit muzsikusokat összegző listáján 220 millió fontos vagyonával a nyolcadik helyen állt. Első házasságából született három gyermeke közül Zak maga is kiváló dobos lett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.