Nyolcvan éve született Schwajda György

sg

A magyar színházi élet egyik meghatározó alakja, Schwajda György író, dramaturg és színigazgató 1943-ban született ezen a napon. 

Dolgozott dramaturgként, majd vezette a Szolnoki Szigligeti Színházat – ekkor készítette el García Márquez Száz év magány című regényének színpadi változatát, amelyet aztán nagy sikerrel játszottak többek között Kolumbiában is. Később a budapesti új Nemzeti Színház építését felügyelő kormánybiztos, majd a színház igazgatója is volt.

Schwajda György darabjait szívesen tűzik műsorukra a színházak, művei az amatőr színjátszó társulatok körében is népszerűek. Drámáinak hősei jobb sorsra érdemes, de a társadalmi determináltságból kitörni képtelen kis- emberek, munkások, lecsúszott egzisztenciák, akiknek kiszolgáltatottságát, kiúttalan helyzetét, kitörési próbálkozásait a szerző részvéttel, ám mégis kritikusan, legtöbbször szatirikus tárgyilagossággal, fanyar humorral ábrázolja.

Fő munkái a Csoda, a Himnusz, a Miatyánk, A szent család, a Ballada a 301-es parcella bolondjáról. Válogatott drámái 1986-ban kötetben is megjelentek A csoda címmel. 1985-ben publikálta A rátóti legényanya című regényét, amelyből 1988-ban Garas Dezső készített nagysikerű filmet. A Rideg Sándor regényéből készült Indul a bakterház című tévéfilm forgatókönyvét is Schwajda írta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?