Nyitottan, optimistán

Közel hároméves zenei kalandozás során gyűjtötte az inspirációt a The Black Eyed Peas az Elephunk című albumhoz, amelyről a Where Is The Love és a Shut Up után most a Hey Mama ostromolja a slágerlistákat.

wil.i.am, apl.de.ap és Taboo két hónapot töltött stúdióban, és épp szeptember tizenegyedikén fejezték be a munkálatokat. A borzalmas terrortámadás után úgy döntöttek, hogy az elkészült anyagot újraformázzák, a fantasztikus hangú és stílusú Fergie-vel kiegészülve még nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy pozitív üzenetüket a lehető legnagyobb tömeghez juttassák el. „Úgy éreztük, ez a helyes út, és mindenképpen új dalokat szerettünk volna rátenni a lemezre, olyanokat, amelyeket a világban látott és tapasztalt borzalmak is inspiráltak. Annyi szörnyűség történik ezen a bolygón, mi kötelességünknek éreztük, hogy az önfeledt szórakoztatás mellett irányt is mutassunk a fiataloknak. Az optimizmus, az önmagunkba vetett hit vitt előre bennünket, és reméljük, hogy sokan követni fogják majd a példánkat” – meséli wil.i.am.

A rapper bevallja, hogy sokszor küzd a saját félénksége és idegessége ellen, de tisztában van azzal, hogy a visszafojtott érzelmek úgy működnek, mint egy hógolyó, amiből akár lavina is lehet. „Néha épp a színpadon tör rám a roszszullét, ilyenkor igyekszem elengedni magam, kikapcsolni, és csak a feladatra koncentrálni. Ez mindig bejön.”

Taboo szerint a világhírig vezető út cseppet sem volt könnyű a csapat számára. Bár mindig voltak támogatóik, de gyakran találkoztak rideg üzletemberekkel, akik a kreativitásuk méltatása helyett csak számokban voltak hajlandóak gondolkodni. „Nem vagyunk bábuk, és csak olyan dolgokat vállaltunk el eddig is, amikben hittünk. Mi a lelkesedésünket, a fantáziánkat, a gondolatainkat öntjük a dalokba, és ez soha sem lesz dollárokban kifejezhető” – magyarázza.

Fergie csatlakozásával új lendületet nyert a The Black Eyed Peas. A fiúk örömmel fogadták a belevaló énekesnő javaslatait, és szívesen adtak neki lehetőséget a kibontakozásra. „Először azt sem tudtam, hol vagyok, de lassan megszoktam, hogy a fiúk állandóan magas fordulatszámon pörögnek. Élő zenekarral koncertezünk, ezért nagyon fontos, hogy mindannyian egy hullámhosszon legyünk. Úgy érzem, mára már teljesen összeértünk” – újságolja büszkén Fergie.

„Mi mindannyian igyekszünk nyitott szemmel járni a világban, odafigyelünk egymásra és saját magunkra is. Rengeteg dolog van még, amiről beszélni szeretnénk, úgyhogy készüljetek fel, sokáig boldogítunk még benneteket!” – teszi hozzá apl.de.ap. (zenenet)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?