Az Unio Film Kft. megfilmesíti Bartis Attila Nyugalom, valamint Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című regényét. Utóbbi megfilmesítéséről már 2002-ben szerződést kötöttek. A forgatás várhatóan idén nyáron kezdődik. A könyv filmváltozatát Bergendy Péter rendezi majd.
Nyáron kezdik forgatni Terézanyut
A produkciós iroda szerint a Nyugalom megfilmesítéséről múlt héten szerdán írt alá szerződést Bodzsár István producer, valamint Bartis Attila író és Morcsányi Géza, a Nyugalom című regényt gondozó Magvető Kiadó igazgatója. A 2001-ben megjelent, s a könyvpiac után már színpadi feldolgozásban is nagy sikert aratott Nyugalom hamarosan spanyol és német fordításban is megjelenik, s az angol nyelvű adaptációról szintén a napokban írják alá a megállapodást. A producer ezért külföldi koprodukciós partner bevonásában is bízik. Bartis Attila regényét Anyám, Kleopátra címmel vitte színre nemrégiben Garas Dezső a Nemzeti Színházban; a darabot a bemutató óta telt házzal játsszák.
Mint közölték, az még nem tudható, hogy ki rendezi a filmet, a produkciós iroda külföldi rendezőkkel is folytat majd tárgyalásokat a közös munkáról. A forgatókönyv elkészítésére egy hónapon belül kérnek fel alkotókat.
Az Állítsátok meg Terézanyut! című regény megfilmesítéséről már tavaly létrejött a szerződés. Az elmúlt évben megjelent s azóta bestsellerré vált könyv filmváltozatát Bergendy Péter rendezi majd.
A film címe várhatóan egyezik majd a regényével. A produkció operatőre Pados Gyula lesz; a forgatókönyvet Rácz Zsuzsa és Rigó Béla készíti el.
Az előkészületeinél tartó produkció főszereplőinek kiválasztása a közeljövőben veszi kezdetét; az Unio Film tervei szerint a forgatás már a nyáron megindulhat. Az Állítsátok meg Terézanyut! – amelyet az Unio Film az RTL Klubbal közös koprodukcióban készít – forgalmazására előszerződés született; a filmet a tervek szerint az InterCom viszi majd a mozikba.
Az Állítsátok meg Terézanyut! költségvetését előzetesen bruttó 267 millió forintra tervezték, de a gyártási költség az első forgatókönyv elkészülte után változhat. A produkció megfilmesítésének anyagi fedezetére az Unio Film pályázatot nyújtott be a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.