Nyár, olimpia, zene

A foci Európa-bajnokság után most egy újabb sportesemény, az athéni olimpia homályosít el minden egyéb rendezvényt. Téved az, aki azt gondolja, hogy a nyári játékok kizárólag a sportról szólnak, ez ma már egy hatalmas üzlet. A laikusok számára bizonyára furcsán hangzik, de a zeneipar is kiveszi a részét belőle. Az olimpia segítségével ugyanis a zene jobban eladható, tehát kapóra jött az uborkaszezon kellős közepén. Igaz, manapság már a nyár is eseménydúsabb zenei szempontból, mint mondjuk tíz éve, de azért még mindig jóval kevesebb nagylemez jelenik meg és fogy ilyenkor. Az emberek szabadidejét a nyaralás, a strandolás tölti ki, a lemezboltba kevesebben térnek be, így ha Angliában és Németországban, Európa két legnagyobb zenei piacán nem is, de nálunk mindenképpen felér egy öngyilkossággal, amennyiben valaki nyáron dobja piacra az albumát. Ezért szinte csak kislemezek jelennek meg, bár azok száma is megcsappan. A kiadók persze nem hagyják annyiban a dolgot, ők megtesznek mindent annak érdekében, hogy sok hanghordozó fogyjon az uborkaszezon alatt is. Most az olimpiát hívják segítségül. Nem véletlen, hogy a nagyobb sporteseményekhez több felvétel és lemez társul, születik hivatalos dal, hivatalos himnusz, nem hivatalos dal, hivatalos album… A sport eladja a zenét. Magyarországon ezúttal Király Linda és Gáspár László duettje a befutó, amely a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére íródott. Ezzel nincs gond, sőt nem is a magyar kiadók hozzáállása bosszant, hanem a nemzetközi multinacionális cégeké, amelyek a magyar piacot is elárasztják az olimpiai kiadványaikkal. Se szeri, se száma a különböző hanghordozóknak, amelyek szó szerint visszaélnek a sporteseménnyel, becsapják a sport és a zene rajongóit. Összegyűjtenek tíz-tizenöt dalt neves előadóktól, valahogy összekapcsolják az olimpiával, a borítón nagy betűkkel feltüntetik, hogy lássák, ez egy olimpiai album, és az emberek megveszik, pedig a daloknak semmi közük a játékokhoz. Ha kérdőre vonnánk a kiadókat, hogy mit keres Alice Cooper vagy Moby egy-egy dala a cédén, valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy nézik a közvetítéseket. Hát maximum ennyiben érintettek az ügyben. De ha Alice Coopert vagy Mobyt kérdeznénk meg, ők is ugyanezt válaszolnák, mivel megfizetik őket, hogy ezt mondják, talán még egy történetet is párosítanának hozzá. Mondjuk, hogy a lemezen szereplő daluk akkor született meg, amikor négy éve Ian Thorpe olimpiai bajnok lett, a győzelem adta az inspirációt… Ám ennyivel még nem érik be a kiadók. Az olimpia után is lesznek kiadványok, például össze lehet gyűjteni a bajnokok kedvenc slágereit, akár külön-külön is. Ismét becsapják a vásárlót, mivel általában nem a sztárok kedvencei kerülnek fel a cédére, hanem a kiadó favoritjai, mert nem a sportolók keresik meg a kiadókat, hogy tessék megjelentetni a kedvenc dalaimat, hanem fordítva. A sztárok különösebben nem törődnek ezzel, hiszen őket szépen (le)megfizetik. A rajongó meg ugye kíváncsi Ian Thorpe zenei ízlésére. Az olimpia tehát hatalmas üzlet, és a zeneipar is egyre nagyobb szeletet próbál meg kivágni a sikerből. Egyelőre működik a dolog, legalábbis Európában. A tengerentúlon már nehezebb becsapni az embereket az ócska trükkökkel. (péjé)