Nincs változás a nagylemezlista élén

Norah Jones a Come Away With Me című 2002-es bemutatkozó albumával az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetéssikerét aratta.

Lemeze már húszmillió eladott példányszámnál tart, csak Amerikában nyolcmillió kelt el a belőle, és nyolc Grammy díjat söpört be vele. A gyönyörű zongorista-énekesnő sikersorozata folytatódik. Másodikra egy erősebb és egységesebb lemezt készített, amelyen a hangsúly a dzsessztől a country-folk felé tolódott. Sokan arra számítottak, hogy a Feels Like Home címet viselő albuma ezen a héten már nem tudja megőrizni az első helyét a tengerentúli lemezeladási listán, mivel az elmúlt hetekben az eladási mutatói egyre jobban csökkentek, ráadásul egy igen erős, trónkövetelő korong jelent meg, amely végül a második helyen kezdett. Tehát Norah Jones még mindig nem talált legyőzőre, továbbra is a Feels Like Home a legkelendőbb hanghordozó az Egyesült Államokban, ötödik hete magabiztosan uralja a Billboard magazin kétszáz nagylemezt rangsoroló listáját.

A második helyen a Bad Boy Entertainment nevű kiadó tízéves fennállását ünneplő albuma nyitott. A válogatás P. Diddy lemezcégének sztárjait vonultatja fel, számos, világszerte méltán népszerű előadó dalai kaptak helyet rajta. Közben P. Diddy bejelentette, hogy a következő albuma, az ősszel megjelenő PD5 lesz az utolsó lemeze, azt követően mint előadó visszavonul a zenei életből, a cégét azonban a jövőben is ő irányítja. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?