Nincs ok a félelemre

Átmeneti kornak, azaz a változás korának nevezzük a nő életének azt a néhány évre tehető, intenzív endokrin változásoktól is kísért szakaszát, amely lezárja a termékeny életszakaszt, és bevezeti az öregkort. A közép-európai női népességnél átlagosan a 45–55. életév között köszönt be az úgynevezett változás kora.

Átmeneti kornak, azaz a változás korának nevezzük a nő életének azt a néhány évre tehető, intenzív endokrin változásoktól is kísért szakaszát, amely lezárja a termékeny életszakaszt, és bevezeti az öregkort. A közép-európai női népességnél átlagosan a 45–55. életév között köszönt be az úgynevezett változás kora.

Menopauzának nevezzük annak az utolsó menstruációnak az időpontját, amelyet 6 hónapon át nem követ ovuláció által kiváltott vérzés. A menopauzát megelőző, illetve követő egy évet peri-menopauzának nevezzük. Ebben az időszakban egyénenként változó mértékben negatív szervi és lelki tünetek jelentkeznek, és ezek átnyúlhatnak a menopauzát követő későbbi életciklusra, a posztmenopauzára is. A változások hátterében a petefészek hormontermelésének csökkenése, illetve fokozatos megszűnése áll.

Hormonpótlásról beszélünk, amikor a szervezetben már nem termelődő női hormonokat (ösztrogént) kívülről, készítmények formájában juttatjuk be a női szervezetbe, hogy az annak hiányában jelentkező tünetek kialakulását megelőzzük, vagy azokat megszüntessük.

Mi minden nehezíti a nők életét

Hőhullámok: A menstruáció ritkábbá válik, a vérzés mennyisége csökken, a vérzés időtartama megrövidül, majd a menstruáció véglegesen elmarad. Vannak, akiknél ez a fokozatosság nem érvényesül, és a menstruáció egyszer csak többé nem jelentkezik. A hőhullámok korábban nem tapasztalt módon, a legváratlanabb pillanatokban, nemegyszer kellemetlen helyzeteket előidézve, a mellkas, illetve a nyak felől az arcra felkúszó bőrpír formájában jelentkeznek.

Éjszakai izzadás: A külső hőmérséklettől függetlenül, lefekvéskor vagy alvás közben verejtékezés indul meg, és nemegyszer arra ébred, hogy lepedőjéből „csavarni lehet a vizet”. Ennek kapcsán gyakoribbá válhatnak a meghűléses és ízületi panaszok.

Alvászavar: Az alvás felületessé válik, szakaszos lesz, olykor hoszszú ébrenléti állapotokban töpreng a számára új, csupa negatív élményt nyújtó változás mibenlétén, felismerve az addig csak hallott öregedési tüneteket.

Depresszió: A fentiekben leírt változások eredményeképpen kialvatlan, fáradt, ingerlékeny lesz, emiatt családi, baráti, munkahelyi konfliktusai támadhatnak, amelyek visszahatva lelkiállapota romlását okozzák, depressziót válthatnak ki.

Gyakori vizelési inger: az urogenitális hám sorvadása miatt a hólyagban összegyűlt kisebb vizeletmennyiség is már intenzív vizelési ingert okoz. A gyakori, kis mennyiségű vizelés miatt kénytelen megfontolni és elvetni a hosszabb utazás, mozi- és színházlátogatás gondolatát. Kirekesztettségérzete támad, és ezzel fokozódik állandósult rossz hangulata, depressziója.

A libidó csökkenése: Ez részben szervi, részben lelki hatások következtében alakul ki. A közösülés fájdalmassá válhat, ugyanis a hüvelyhám sorvadása miatt az egyre sérülékenyebbé válik. Részben ezért, részben a hüvelyfalakat síkosítani hivatott mirigyek csökkent működése miatt az aktus fájdalmas lehet.

Csontritkulás: Általában a 35. életév táján a csontokban állandóan zajló, azokat építő és lebontó folyamatok aránya a lebontás irányába tolódik el. Ez a csontlebontó tendencia a változás korában erőssé válik, és egyéni örökletes, illetve életmódbeli sajátosságának megfelelően úgynevezett csontritkulást, oszteoporózist okoz. Mivel csökken a csontok ásványianyag-tartalma, veszítenek szilárdságukból, törékennyé válnak, súlyos esetben jelentéktelen traumák is csonttöréseket okoznak. Közismert a 60-70 év körüli nők gyakori és gyakran halálos szövődményekkel járó combnyaktörése. Láthatjuk az idősebbek jelentős testmagasság-csökkenését, amelynek hátterében a csontritkulás miatt törékennyé vált és összeroppant gerinccsigolyákat kell keresnünk.

Érelmeszesedés: A genetikai és életmódbeli különbségeknek megfelelő mértékben szinte a szüléstől kezdődően megindul az erek meszesedése. A változás korában ez a lassú folyamat felgyorsul, és az érfalak rugalmasságának csökkenése, valamit az érelmeszesedés hatása miatt kialakul a magas vérnyomás. Ezek következtében egyre rosszabbodik a szívizom vérellátása, az ischaemiás szívbetegség, az angina pectoris és a gyakran halálos kimenetelű szívizominfarktus.

Mit lehet tenni

Ha igaz az, hogy az ösztrogénhiány ilyen nagy horderejű károsodást képes okozni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szervezetbe bevigyük. Az ösztrogénpótlás hatása napok alatt meggyőző módon jelentkezik. Szinte azonnal megszűnnek a felsorolt tünetek. A nők megszabadulnak a depressziótól, nemcsak kedélyük, hanem bőrük rugalmassága is javul. Olyannyira, hogy gyakran környezetük teszi szóvá a látható előnyös változásokat.

A hormonnal kezelt nők körében lényegesen csökken az érelmeszesedés kialakulásának mértéke. Ismert, hogy a 60. életév táján a hormonpótlást nem kapott nők körében az infarktus és az agyvérzés jelentkezésének esélye megközelíti a férfiakét, míg fiatalabb korban a nőket a saját szervezetük által termelt ösztrogén védte ezektől. A hormonpótlásban részesülő nőknél a hasonló korú férfiakkal összehasonlítva lényegesen kisebb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

Az eredmények azt mutatják, hogy megfelelő és a hormonpótlást nem ellenjavalló eredményű vizsgálatok birtokában célszerű az ösztrogén adását lehetőleg a változás korának elején megkezdeni, az úgynevezett premenopauzában, amikor a teljes tünetegyüttes még nem bontakozott ki.

Jelenleg úgy foglalhatunk állást, hogy a nem kívánt mellékhatásokkal szemben ugyancsak súlyos, de nagy eséllyel bekövetkező kóros elváltozások kialakulását előzhetjük meg a helyesen és időben alkalmazott hormonpótlással. Az ellenjavallatok köre igen szűk, ezeknek jelenlétéről a kezelés megkezdése előtt tudomást kell szereznünk. Elégtelen májműködésre utaló májfunkciós próbák, fenyegető thromboembóliás veszély, súlyos visszérproblémák, a méhnyálkahártya rosszindulatú daganata vagy emlőrák szerepelnek a kizáró okok között. Az ösztrogénhiány által fenyegetett nők körében kellő körültekintés mellett és a kezelést kizáró okokat szem előtt tartva tudatosítani kell, hogy a hormonpótlás lehetősége adott, és annak alkalmazása nem kezdeti, kísérleti állapotban van. A hormonkezeléstől való félelmen túl kell jutni. El kell érni, hiszen a lehetőség adott, hogy a változás kora többé ne jelentsen egyet a rohamos öregedéssel, a naponta jelentkező fizikai és lelki gyötrelmekkel.

A férfiak se örüljenek

A férfisovinizmus úgy tartja, hogy az erősebb nem mentes a klimaxtól, holott a valóság egészen más. A korosodó férfiakon, amikor pocakosodni, ráncosodni és kopaszodni kezdenek, gyakran úrrá lesz a „kapuzárás” előtti pánik. Ötven felé olykor megbolondulnak, csapot-papot hátrahagyva egy ifjú hölgynél kötnek ki. A teremtés koronája ilyenkor hiszi és mondja, hogy ő még fiatalos, még új életet kezdhet, neki még van jövője. Mindez a férfiklimax megérkezésének legbiztosabb jele. A fáradékonyság, az indokolatlan izgágaság, a levertség, a feszültség, az álmatlanság, a gyakoribbá váló szexuális kudarc és a hőhullám a férfiakat is utoléri, megviseli. A fiziológiai jelek azonban náluk visszafogottabban jelentkeznek, noha a tesztoszteron – a férfihormon – szintje csökken. A klimaxkorba lépő férfiak életét gyakran a prosztata megnagyobbodása nehezíti. Fájdalom vagy vizelési panaszok esetén nekik is azonnal orvoshoz kell fordulniuk. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?